hirdetés

This is alternative content.

Aktív tagok: 12669
Fanok: 8385
Nő: 2599
Férfi: 5786
Tattoo minták Tattoo cikkek
Google PageRank

Kínálat a Tattoo Mánia tartalmából, tetoválás, lányok, piercing, galéria, magazin

Lányok

CÍMLAPLÁNY JELÖLT VOLT I.

CÍMLAPLÁNY JELÖLT VOLT I.

Balog Karolina is jelentkezett pár héttel ezelőtt lezajlott Címlaplány versenyünkre. A címlapot ugyan nem nyerte el, de egy interjú erejéig mindeképpen szerettük volna bemutatni nektek őt, majd sorban a többi TOP 10 leányzót is.

SZAVAZD MEG A CÍMLAPLÁNYT! 9.

SZAVAZD MEG A CÍMLAPLÁNYT! 9.

Elindítottuk versenyünket a Tattoo Magazin címlapjáért. 10 lány van versenyben, íme Meradee.
Vonzódásom a testmódosítás iránt már 13 éves koromban elkezdődött, ekkor ugyanis birtokába jutottam az
első piercingemnek, azóta persze, már bőven gyarapodott a „készlet”. 
Két éve sikerült Budapestre költöznöm, ez pedig végleg megpecsételte a sorsom. A páromnak köszönhetően
csodaszép implantokat kaptam a jobb kézfejembe, melyet remélem majd egy bal kézfejes szívecske
is követ egyszer. Mint a Tattoo mánián megjelent sorozatomban láthattátok, abban a nagyszerű
élményben volt részem, amit úgy neveznek: tongue splitting, azaz: nyelvkettévágás. A múltkori fotó óta
már tovább is vágtuk a nyelvemet. Mazochizmusomat kiélhettem a mostani Conventionon és aztán expón is, előbbin
ugyanis kaptam a bal felkaromra egy szitakötő hegtetoválást mintát, utóbbin pedig
szintén hegben, egy puzzle szívet az oldalamra. Ha úgy vesszük, a body mod lett az életem, hiszen erről
írok, a barátaim többsége is ilyen téren tevékenykedik. Ez pedig csak előnyömre válik, hiszen ezek
által a nem éppen kellemes eljárások által, a fájdalom érzése teljesen más értelmet nyert
számomra. 
Később újságíróként szeretnék érvényesülni. Most éppen
ezt a szakmát tanulom, reményeim szerint egyszer én fogok tudósítani a környékbeli expókról. A
másik nagy álmom pedig nem más, mint a suspension.

 

 

Meradee ITT szavazhattok!
Fotók: Drusilla
További címlaplány jelöltek ITT

SZAVAZD MEG A CÍMLAPLÁNYT! 10.

SZAVAZD MEG A CÍMLAPLÁNYT! 10.

Elindítottuk versenyünket a Tattoo Magazin címlapjáért. 10 lány van versenyben, íme az utolsó lány, Zsuzsanna!
27 éves vagyok, a tetoválásom 1 éve készült el, a testvéremtől "kaptam" a születésnapomra. Bárándi Imre készítette, legnagyobb megelégedésemre. Ő tervezte meg a kompozíciót is.
1 nagy kompozíció van a bal combomra tetoválva, ami az életem legfontosabb dolgait tartalmazza:
A párom, Lali szempárját, a kutyámat (Sábát), a sisakos kaméleonomat (Béla sajnos tavaly meghalt), az első íjamat, és egy nagy lilomot ami a nevemet jelképezi.
Szeretnék még tetováltatni, természetesen továbbra is Imrével...

 

 

Zsuzsannára ITT szavazhattok!
Fotók: Drusilla
További címlaplány jelöltek ITT

SZAVAZD MEG A CÍMLAPLÁNYT! 6.

SZAVAZD MEG A CÍMLAPLÁNYT! 6.

Elindítottuk versenyünket a Tattoo Magazin címlapjáért. 10 lány van versenyben, íme Kamilla.
Sziasztok,Kamilla vagyok.
A test a lélek temploma. Miért is ne díszíthetné az ember úgy hogy jól érezze magát a saját kis templomában?! Hogy mások mit gondolnak? Nem igazán érdekel, én ebben, az ilyen módon "kicsinosított" bőrben érzem jól magam. Szeretem látni az emberek megrökönyödését mikor megtudják hogy 3 gyermekes édesanya vagyok,de az anyaság nem feltétlenül jelenti azt hogy nájlon-otthonkába kell burkolózni. Már kislány koromban is nagyon tetszettek a tetoválások, de már akkor tudtam hogy nekem nem lesz olyan mint másoknak. Nem divatból tetováltattam, számomra a tetoválásaim igen komoly jelentéssel bírnak. Biztos vagyok benne, hogy ez még nem a vége és a jövőben még sok tetoválással fogok gazdagodni.
Ezeken kívül szeretem a motorozást, a metált, a cicákat és jól főzök...

 

 

Kamillára ITT szavazhattok!
Fotók: Drusilla
További címlaplány jelöltek ITT

Cikkek

EXTRÉM ARCOK I.

EXTRÉM ARCOK I.

Az internetet böngészve mindig érdekes vagy elképesztő képekre bukkan az ember. Íme egy rövid válogatás azokból, amiket ma leltünk nektek.

ÖNFOTÓK | FIÚK 2.

ÖNFOTÓK | FIÚK 2.

A legutóbbi önfotós poszt is rekrodot döntött, ugyanis 24 órán belül több, mint EZER lájk érkezett rá, valamint, körülbelül 20 ezer megtekintés! Nos, lássuk a lányoknak hogy tetszik ez a gyorsposzt!?

 

Akik magyarul tetoválnak XX.

Akik magyarul tetoválnak XX.

Nyeste Lehel feltörekvő tetováló. Munkái érdekes, graffiti-szerű színekben pompáznak, témái nem mondhatók hétköznapinak, egy-egy kész tetoválása szinte vonzza a tekintetet. Lehel Miskolcon, a Skin Workshop stúdióban dolgozik.

 

 

ÖNFOTÓK | LÁNYOK 2.

ÖNFOTÓK | LÁNYOK 2.

Rekordot döntöttetek április végén! Az önfotós posztjaink, mind a lányok, mind a fiúk vonatkozásában, a legnépszerűbb bejegyzéssé avanzsáltak a Mánián a múlt hónapban! Jöjjön most a második eresztés férfi olvasóink örömére!

 

 

Hírek

iDermal

iDermal

Dave Hurban piercer úgy döntött, hogy összeköti testét iPodjával. Ennek elérése végett, mágneses microdermalokat ültetett bőre alá.

JAPÁN TRANSFORMER

JAPÁN TRANSFORMER

Nézzétek milyen jópofa transformer készült Japánban!

MICHELLE BOMBSHELLE MCGEE

MICHELLE BOMBSHELLE MCGEE

Lessétek meg, amint a híres-hírhedt Michelle 'Bombshelle' Mcgee fürdőzés után "sétáltatja' csodás tetoválásait!

POSZTER-TETOVÁLÁS

POSZTER-TETOVÁLÁS

A Chaos Crew Tattoo (München) csapata egy videót tett közzé, melyben azt láthatjuk, hogy hogyan készítenek marhabőrre tetoválást. A poszter méretű

Zene

SERJ TANKIAN - ÚJ LEMEZ

SERJ TANKIAN - ÚJ LEMEZ

Az énekes, dalszerző, multihangszeres, költő, politikai aktivista és System Of A Down frontember Serj Tankian jelenleg a Los Angeles-i Serjical Str

KoRn - Way Too Far

KoRn - Way Too Far

Itt is van a KoRn új klipje, melyet a Way Too Far című nótájukhoz forgattak!

LINKIN PARK | ÚJ LEMEZ!

LINKIN PARK | ÚJ LEMEZ!

A LINKIN PARK hivatalos weboldalán, a www.linkinpark.com -on jelentette be, hogy vadonatúj stúdióalbuma, a

ANTI FITNESS CLUB LEMEZBEMUTATÓ

ANTI FITNESS CLUB LEMEZBEMUTATÓ

2 évvel a LéleKzet után, május 19-én jön az új Anti Fitness Club nagylemez, a Metamorphosis.
Az album címe és borítója is sejteti, hogy a zene

Magazinok

Tattoo Magazin (145)

Tattoo magazin

2012. május
Tattoo Magazin (144)

Tattoo magazin

2012. április
Tattoo Magazin (4)

Tattoo Galéria

2012. tavasz
Tattoo Magazin (143)

Tattoo magazin

2012. március

Fanok

rogue
rogue
Csongrád
norberto29
norberto29
Pécs
Kicsilány
Kicsilány
Budapest
Kisleo
Kisleo
Budapest
Tattoo Mánia TV
Szakma
Visions Tattoo
Visions Tattoo
Silver Tattoo
Silver Tattoo
Necronomicon Tattoo
Necronomicon Tattoo
Celtic Moon Tattoo
Celtic Moon Tattoo
Tüskevár Tattoo Art
Tüskevár Tattoo Art
Octopus Tattoo
Octopus Tattoo
Fortágh Tattoo
Fortágh Tattoo
V2 Tattoo
V2 Tattoo
Troll Tattoo
Troll Tattoo
Stingers Tattoo
Stingers Tattoo
hirdetés

This is alternative content.

Keresd a Tattoo Mánia hivatalos fotósait: www.doxasma.com

Ha egy profi sorozattal bekerülnél a lányok közé, jelentkez Butcher Boynál: butcherboy@doxasma.com

A Tattoo magazin korábbi számai 490 forintos áron megrendelhetok, a (+36-30) 517-1335 telefonszámon, vagy e-mailben a direxmedia@hir2000.hu címen.
Regisztrált fanok
suta
suta
Dalmus
Dalmus
renimano
renimano
P!tbull
P!tbull
Nyina
Nyina
zord182
zord182
Szonja
Szonja
Szilvus
Szilvus
TattooSupplyAlia
TattooSupplyAlia
EMENDEMSZ
EMENDEMSZ
necronomicon
necronomicon
Junkie Jimmy
Junkie Jimmy
zagy
zagy
manikx
manikx
blint
blint
hirdetés

This is alternative content.

Korábbi cikkek