James – Egy kis szakma sorozat 3. rész

Az előző részben az árképzést veséztem ki, és a képkeresésről, illetve az előkészítésről írtam néhány ötletet. Mielőtt rátérnék a „hogyan készül”-re, hadd osszak meg néhány újabb gondolatot olvasóimmal.
A kollégáimmal sokat szakmázunk, technikákról, kompozícióról, művészekről, művészetről. Ezek a beszélgetések nagyon inspirálóak számomra. Segítenek eldönteni, miről írjak, mivel lehetne könnyebbé tenni az életet a vendégek és a tetoválók számára…
A cikksorozat első részében a vendégek felkészüléséről (a bőr előkészítéséről) írtam, arról azonban nem, hogy az előkészületekhez hozzátartozik még néhány lényeges dolog, ami gyakran elkerüli az emberek figyelmét. Nagyon fontos, hogy a vendég a tetoválást megelőzően kipihenje magát, ne éjszakás műszakból érkezzen holtfáradtan varratni. Ha női vendégről van szó, akkor a menstruációs időszakot érdemes elkerülni, célszerű ezt a szempontot figyelembe véve egyeztetni időpontot. Ilyen esetekben ugyanis a nőknek erősebb a fájdalomérzetük, a fáradtság pedig gyakran vérzékenyeséget okozhat.
A buliból érkező vagy másnapos vendégekről nem is szívesen beszélnék!
Ugyanakkor felhívnám a figyelmet a higiénia fontosságára a vendégek részéről is. Mindenkinek kellemesebb, ha mielőtt elindul tetováltatni, tisztálkodik és lehetőleg olyan ruhát vesz fel, amiben kényelmesen tudja eltölteni azt a viszonylag hosszú időt, amíg a tetoválása tart. Ha például combra készül a minta, akkor érdemes vinni egy rövidnadrágot, hogy ne kelljen egész nap bugyiban vagy alsónadrágban feszengeni. Ha bármilyen bőrbetegsége van az illetőnek, azt kezeltesse ki, mielőtt varrat, mert tetoválást kizárólag egészséges bőrfelületre végzünk!
A lényeg, hogy készüljünk fel a tetoválásra, mert egy életen át magunkon viseljük majd, és nem mindegy, hogy a végeredményért mennyit szenvedtünk, és milyen körülmények között szereztük meg azt!
Nem célom senkivel elhitetni, hogy a realizmus felette áll, vagy előbbre való bármely más stílusnál, egyszerűen ebben vagyok járatos, így ebből tudok kiindulni, ezért írok viszonylag sokat erről a műfajról. Tény, hogy hazánkban jelenleg talán ez a legnépszerűbb irányzat. Ennek több oka is van: egyrészt könnyen érthető a külső szemlélő számára, ugyanakkor a tetoválónak szakmailag (technikailag) jól képzettnek kell lennie ahhoz, hogy ezt a stílust elsajátítsa. A realizmusban nem működik a kamuzás, ha hiányossága van a tetoválónak (technikában, rajzban, a színek területén stb.), akkor ez a tetoválásról is azonnal nyilvánvaló lesz. Az igazán jó realista nemcsak másol, hanem értelmez is! A tetováló akkor lesz képes erre, ha a tetoválás technikáját, trükkjeit elsajátítja, és túl tud lépni a másolásból adódó korlátokon. A realizmus mellett léteznek olyan stílusok, melyek technikailag a töredékét sem igénylik annak a tudásnak, ami ezen a területen szükséges (persze ez nem jelenti azt, hogy adott esetben a másik stílust alkalmazó tetováló nem lehet tisztában mindezzel).
Sok tetováló viszont éppen ezt használja ki, így a nem kellően hozzáértő szemek elől képes elrejteni saját hiányosságait.
Nem könnyű megállapítani, vajon tiszta, igaz és őszinte-e mindaz, amit látunk. Ezért történhet az a sok félreértés és félreértelmezés, amelynek gyakran tanúi vagyunk.
Személy szerint azt gondolom, a realizmus egyfajta iskola a tetováláson belül, tulajdonképpen a tetoválás akadémiájának is nevezhető. Ha bármilyen más stílusban kíván valaki kiemelkedőt alkotni, meggyőződésem, hogy ehhez a realista múlt (például a grafika vagy a festészet területén) elengedhetetlen.
A jövőben több különböző stílus képviselőit is szeretném megszólaltatni ebben a cikksorozatban. Mindenképpen érdekes lehet, hogy a különböző stílusban alkotó tetoválók miként gondolkodnak, miként készítenek bizonyos kompozíciókat, és melyek az irányadó alapelveik.
Visszatérve a realizmushoz, a realistává válás első lépése kétségtelenül a másolás. Sokan azonban azt gondolják, hogy ezzel véget is ér a folyamat. De nem. Tudni kell, hogy ez csak a kezdet. Azzal folytatódik, hogy a tetováló hozzányúl a képhez, megváltoztatja annak környezetét, kicseréli benne a színeket, belenyúl a fény irányába (ehhez már szilárd grafikai alapok szükségesek). A következő lépés, amikor ő maga találja ki a figurális részleteket, és úgy készíti el ezeket, hogy hihetőek (reálisak) legyenek. A részleteket pedig a kompozíció tartja egyben. Valójában nagyon kevesen tudnak kompozícióban gondolkodni, pedig ez a nagyméretű tetoválások legfontosabb feltétele. Ma a tetoválók jelentős része a Facebook, az Instagram és más hasonló internetes oldalak igényeiből adódóan legtöbbször az instant tetoválásokat részesítik előnyben, persze nem véletlenül. Szakmánkban az információáramlás az interneten a leggyorsabb. Itt azonnal kaphatunk értesítést arról, ha kedvenc művészeink frissítették portfóliójukat, ráadásul itt találjuk egy helyen a legtöbb tetoválót is. Az instant tetoválás azt jelenti, hogy egy alkalom alatt készül el, és optimálisan belefér a megadott keretbe. Igazodik például az Instagram nem nagyítható négyzet alakú képprofiljához. Ez azt eredményezi, hogy ezeken a fórumokon posztolva sokkal látványosabbnak tűnik egy 20×20 cm-es kis minta, mint egy teljes kar, vagy egy teljes hát, mert ezek szinte kivehetetlenek lesznek ilyen kis méretben. Nem beszélve arról, hogy ezek az instant fotók a legtöbb esetben frissen készülnek (rögtön a munka elkészültét követően), sok tetoválónál ezért kizárólag friss képeket találunk a portfólióban, pedig valós képet munkáinkról csak a legyógyult tetoválások nyújtanak.
Az előző lapszámban annál a gondolatnál fejeztem be az írást, hogy megkerestük és kiválasztottuk a képet a tetováláshoz. Azt a portrét, amiről akkor beszéltem, most nem tudom megmutatni olvasóinknak, mert nagy mérete miatt (és mivel egy tetoválófesztiválon készült) nem tudtam egyetlen alkalom alatt befejezni. Ezért inkább több különböző portrén keresztül fogom illusztrálni a korábban elmondottakat. Azzal folytatom, hogy következő lépésként jön az indigózás, és a minta felhelyezése. Az indigózásról annyit kell tudni, hogy (a realizmus esetében) itt nem használunk vonalakat, kontúrokat. Amikor az indigót rajzoljuk, nem vonalazunk, csak megjelöljük az árnyalatok, színek és foltok képzeletbeli határait. Egy olyan térképet készítünk, ami alapján könnyen eligazodhatunk az árnyalatok és a színek között. Amikor megjelöljük ezeket a határokat, arra kell figyelni, hogy az adott területeken kívül vagy belül jelöljük meg azokat. Ezen csak pár tized milliméter múlik, de egy portrénál, ha nem pontos a jelölés, akkor ez a parányi eltérés karaktertorzuláshoz vezethet. Az pedig szakemberenként változik, hogy kinek mennyi jelölésre van szüksége.
Az indigót mindig ellenőrizzük le! Ezt úgy tehetjük meg legegyszerűbben, ha indigós felével magunk felé fordítva egy fényasztalra vagy lámpa elé helyezzük. Így könnyedén észrevesszük, ha kihagytunk valamit. Amikor elkészült az indigó, következhet a minta felhelyezése a bőrre. Már a cikk első részében megírtam a felhelyezés legfontosabb szabályait és támpontjait. Szinte minden esetben azzal kezdi a tetováló, hogy alkoholos filctollal bejelöli az áramlási vonalakat és a minta elhelyezkedését. Ezzel mintegy célkeresztbe helyezi a mintát.
Ez azért szükséges, mert a Stencil Stuff (ami az indigót tartja ott a bőrön), annyira erős, hogy az újra felrakáshoz a tisztítás megoldható ugyan, de nem túlságosan egyszerű. Általában erőteljesen rajta marad, nehéz a munkafolyamat alatt letörölni. Sokszor még akkor is látszik, amikor elkészültünk a tetoválással.
Ha nem teljesen biztos magában a tetováló, használjon Dettolt, így egyszerűbb lesz az indigó eltávolítása, viszont hosszú távon egy nagyobb vagy bonyolultabb mintánál könnyen el is törölheti a minta bizonyos részleteit. Ha minden pontosan előre be van jelölve, akkor kicsi a valószínűsége annak, hogy újra fel kell tenni az indigót, mert a minta pontosan az elképzelt bőrfelületen lesz. Törekedjünk arra, hogy esztétikailag és optikailag a legjobb helyre kerüljön a rajz!
Júniusi lapszámunkban innen folytatjuk majd.

James

Pin It on Pinterest