Sebi Tattoo Supplies

A tetoválófelszereléseket forgalmazó cégek különleges részét képezik a magyar tetoválószakmának. Ebben a sorozatban a hazai piac négy meghatározó szereplőjét mutatjuk be, olyan cégeket, melyek régóta megbízható vállalkozásként biztosítják a hazai művészek számára a nélkülözhetetlen felszerelést.
Minden cég mögött egy arc található, egy sajátos karakter, egy vállalkozó, aki arra tette fel az életét, hogy az általa jónak tartott termékeket szállítsa megrendelőinek. A sorozat négy elkülönülő részében őket ismerhetik meg olvasóink.

A budapesti székhelyű Sebi Tattoo Supplies tulajdonosa és névadója Sebestyén Zsolt egri születésű fiatalember. Már tinédzserévei során barátságot kötött szülővárosának tetoválóival, akik akkoriban jóval kevesebben voltak, mint manapság. Majdnem két évtized elteltével – Sebi közben három éven át az Egyesült Államokban élt – 2007-ben tudomására jutott, hogy egykori barátja, Kolozsvári Csaba tetoválóművész, Egerből Budapestre költözött, és a Dark Art Tattoo-ban dolgozik. Életünkben néha véletlen találkozások eredményezhetnek sorsfordító változásokat. Így történt ez Sebivel is, akit 14 éves kora óta érdekelt a tetoválás világa. Fiatalon sokáig tetoválónak készült, de végül belátta, hogy hiányzik belőle a szakmához szükséges rajztehetség. Amikor 2007-ben Kolozsvári Csabán keresztül megismerkedett Sárközi Zsolttal a Dark Art Tattoo tulajdonosával, hirtelen a fővárosi tetoválóélet kellős közepén találta magát.
Az Amerikában töltött éveknek köszönhetően jól beszélt angolul, voltak kapcsolatai a tengerentúlon, és a tetoválás iránt érzett vonzalma sem múlt el az évek során, ráadásul sajátos érdeklődése szakmai könyvek olvasására sarkalta, így végül a sok eltérő körülmény összhatása eredményezte, hogy saját vállalkozásba kezdjen.
A Sebi Tattoo Suplies jelenleg számos nyugat-európai és amerikai terméket forgalmaz, kínálatukban magyar árucikkek is fellelhetők. Nézzük, miben látja Sebi saját vállalkozásának előnyeit:
„Kínálatunkban jó pár olyan termék megtalálható, melyeknek kizárólagos magyarországi forgalmazói vagyunk. Elsőként például a portugál gyártmányú prémium kategóriás Revolution tetoválótűket említeném, vagy a holland Eternal festékeket, melyek szintén hozzánk köthetők. A gyártókkal kialakított üzleti kapcsolataink az évek során egyre szorosabbá váltak, némi túlzással élve ma már szinte önműködő az üzlet. Általában különösebb leltárkészlet ellenőrzés nélkül már ránézésre tudom, miből mennyit érdemes rendelni. Kiemelten odafigyelek arra, hogy mindig legyen raktárkészletünk azokból a termékekből, amelyek a honlapunkon szerepelnek. Véleményem szerint ez a hitelesség egyik kulcsa.
Cégünk előnyeként említeném, hogy kiemelkedően széles tetoválógép választékkal rendelkezünk. A Bishop például egy amerikai gyártmányú, igen közkedvelt márka. Sokat eladunk belőle, kiforrott gépekkel van jelen a nemzetközi piacon.
Másik személyes kedvencem a Turanium, Krizsán Zoli, magyar tetoválóművész barátom saját fejlesztésű gépe. Ez a termék is egyre népszerűbb. A Turanium egy kiemelkedően jó kompakt forgómotoros gép. Manapság már ez a módi, a tekercses gépek elavult technológiának számítanak. A legtöbb tetoválógép-gyártó, aki forgómotoros gépeket készít azon fáradozik, hogy termékeik minden munkafázisra alkalmasak legyenek. Satírozásra, árnyékolásra a kezdetek óta kitűnőek voltak, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyes tetoválók kontúrozáshoz használt tekercses gépeiket még ma sem szívesen cserélik le forgómotoros gépekre, ezeket nem tartják olyan pontosnak. Biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben a fejlesztéseknek köszönhetően ezen a problémán is túllendül majd a tetoválógép-gyártó ipar, ugyanakkor a Bishop és a Turanium már ma is képes mindarra, amit a hagyományos tekercses gépek tudnak. Ráadásul az sem elhanyagolható szempont, hogy a forgómotoros gépek jóval kedvezőbb árkategóriát képviselek a piacon, mint kézzel készített tekercses elődeik.
Élettartamuk is kimondottan hosszúnak nevezhető, főleg ha odafigyelünk rájuk, és foglalkozunk a karbantartásukkal. Általában megbízható svájci motorokkal vannak felszerelve, kivételt képeznek ebből a szempontból a zárt rendszerű Cheyenne gépek. Néha adódhatnak mechanikus problémák, de ez nem jellemző, ráadásul ezek általában szervizelhető hibák. Cégünk, a Sebi Tattoo Supplies foglalkozik az általunk forgalmazott gépek szervizelésével, javításával is.
Míg a kezdeti években még csak arra törekedtünk, hogy megvessük a lábunkat a piacon, ma már a minőség az elsődleges szempont, amit szem előtt tartunk. És az, hogy megfeleljünk a folyamatosan változó kereslet támasztotta követelményeknek. Tetoválófelszerelés-forgalmazóként is haladnunk kell a korral.
Az ilyen típusú vállalkozások esetében a kezdeti időkben a bevétel jelentős részét vissza kell forgatni az üzletbe, csak így lehetünk képesek lépést tartani a körülöttünk zajló fejlődéssel. Nekem személy szerint ez az üzletpolitikám, a cég fejlesztését tartom szem előtt minden munkanapomon.
Az utóbbi időben már nagyon sok mindent magunk gyártatunk, egyre több saját kiegészítő eszköz szerepel a kínálatunkban, tápegységek, kábelek, persze ettől még nem leszünk gyártók, de ezek mind megbízható termékek, sokan keresik őket.
Akiknek rendszeresen szállítunk termékeket tudják, hogy mi nem szolgálunk ki olyan vevőket, akik darabra akarnak vásárolni. Meggyőződésem, hogy ha valaki nem tud kifizetni egy doboz tűt, nem lehet potenciális vásárló, és valószínűleg szakembernek sem megfelelő. Persze tisztelet a kivételnek.
Nemrégiben létrehoztam a facebookon egy zárt csoportot, Tattoo Chat a neve, a tagok 99%-a tetováló. Megtalálhatók köztük azok a hazai a művészek, akik olyan szinten tetoválnak, ahogy azt ez a szakma szerintem megérdemli. A Tattoo Chat arra lett kitalálva, hogy ha egy tetoválónak kérdése támad, feltehesse, és szakmailag megalapozott választ kapjon rá. Nem titkolt célom, hogy a Tatto Chat segítségével a jelenleginél sokkal jobban összekovácsoljam a hazai tetoválóközösséget. Augusztus 29-30-án szervezünk egy bulit Velencén, több mint 130-an jelezték, hogy eljönnek. Másfél naposra tervezzük az összejövetelt, az egyik helyi ifjúsági szállóban fogunk lakni. Kapcsolatépítő tréningnek szánom. James tart majd egy interaktív belekérdezős szakmai konzultációt, a legfontosabb azonban az, hogy a résztvevők személyesen is megismerjék egymást. Ha jól sikerül és érdemes lesz a folytatáson gondolkodni, ez a kezdeményezés hosszú távon eloszlathatja a minden valós alapot nélkülöző előítéleteket, melyeket egyes tetoválók más számukra ismeretlen szakmabeliek iránt táplálnak. Csökkenteni szeretném a hazai tetoválótársadalmat jelenleg jellemző érthetetlen és nevetséges széthúzást. Jó lenne, ha az emberek képesek lennének szabadon, előítéletek nélkül kommunikálni egymással.
Mivel úgyis szóba került James neve, szeretném megemlíteni, hogy jó barátok vagyunk. Sok segítséget kaptam tőle az elmúlt évek során, úgy érzem részben neki is köszönhető, hogy ilyen magas szintre jutott a vállalkozásom. Mindenképpen köszönettel tartozom neki. Hogy kifejezzem a hálámat rendszerint termékekkel szponzorálom, James az egyik kiemelt ügyfelem.
Sokat köszönhetek Beck Tamásnak más néven Kisfőnöknek is. A saját vállalkozásom elindítását megelőző időkben együtt jártunk külföldi expókra. Ő hasznát vette a nyelvtudásomnak, én nagyobb rálátást nyeretem ezáltal a forgalmazói szakmára.
És ha már köszönetnyilvánításnál tarunk a feleségemet is szeretném megemlíteni. Az ő hozzáállása, türelme, biztatása, az, hogy mindig bízott bennem, a legelején is, amikor nem mentek mindig ennyire simán a dolgok, nagyon sokat jelentett nekem. Tulajdonképpen ő tette lehetővé számomra, hogy szakmailag előre lépjek, szakadatlan támogatása nélkül mindez sokkal nehezebb lett volna.
Visszakanyarodva az üzlethez, én a személyes kapcsolatok híve vagyok. Az arra érdemes, tehetséges tetoválókkal jó viszonyt ápolok, nem pusztán ügyfélként tekintek rájuk, érdekel a személyiségük is. Szeretem megismerni az embereket, hogy kik ők valójában, milyen motivációik, milyen szükségleteik vannak. Úgy érzem szakmailag így tudok a leghatékonyabban segítségükre lenni.
Sokáig egyedül vezettem az üzletemet, egy éve azonban került egy társam, Norbi személyében, azóta megoszlanak köztünk a terhek. Így több időt tölthetek a felségemmel és három és fél éves kislányommal, ami természetesen megfizethetetlen.
A magyar tetoválók közül sokan a több pénz reményében külföldi munkát vállalnak. Jelentős részük végleg kinn marad. Letelepednek valahol, tetoválnak, és élik az életüket. Úgy érzem itthon nagyon nagy szükség lenne egy hivatalos keretek között működő szakmai képzésre. Nem kérdés, hogy a magyar tetoválók nemzetközi híre igen jó. Azok, akik minősíthetetlen munkákat készítenek azonban rontják az átlagot. A szakmai szervezeteknek véleményem szerint ennek a kérdésnek a megoldása érdekében kellene lépéseket tenniük.”

Bartha Barna

Pin It on Pinterest

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás