Jacob Wilson
Elég ránézni a képeken látható 34 éves pasira, s rögtön kitalálható, hogy kedvenc elfoglaltsága a sport, annak is valamilyen keményebb, férfiasabb változata. Jacob mióta az eszét tudja mindig sportolt valamit, sokáig amerikai focizott és baseballozott, de a súlyemelés is kedvenc elfoglaltságai közé tartozott.
Egy Missouri állambeli kisvárosban nőtt fel, testvérek nélkül, ahogy idősebb lett sokat utazott, mondhatni bejárta a világot, s amikor megérkezett egy idegen városba, azonnal keresni kezdte a helyi edzőtermeket, ahol levezetheti utazás közben felgyülemlett energiáit. Ma is bárhol járjon a világon mindig szakít időt arra, hogy a testedzést beillessze napi programjába, ez olyan számára akár a levegővétel, képtelen élni nélküle…
„Sokan feltették már a kérdést, hogy 34 éves korom ellenére, miért vagyok még mindig egyedül? A válaszom, hogy nem sietem el a párválasztást, talán régimódi vagyok, de várok az igazira. Valami hasonlót szeretnék én is, ami a szüleimnek sikerült, még születésem előtt találkoztak, és ma is boldog házasságban élnek. Arra a nőre várok, akivel megvalósíthatom ugyanezt.
Az elmúlt év eseményeiből kiindulva, talán ezen a téren is hamarosan lehetőségem nyílik bizonyos változásokra. Hiszen mostanában számos új esemény köszöntött be az életembe, úgy érzem, bármi megtörténhet.
Hosszú idő után tavaly végre meg mertem tenni első lépéseimet ahhoz, hogy benevezzek életem első testépítőversenyére, physique kategóriában, és rögtön megnyertem az újoncok versenyét. Összetettben a második helyen végeztem, ami azt jelentette, hogy országos versenyeken is indulhatok.
A versenyt követően megkeresett Hilary Storm a Rebel Walking Series könyvsorozat írója, és felkért, hogy szerepeljek egyik új kötetük borítóján.
Egy darabig tétováztam, mert a látszat ellenére visszahúzódó alkat vagyok, és ezt megelőzően soha nem vettem részt fotózásokon, de végül igent mondtam az ajánlatra. Mondhatom, azóta fenekestől felfordult az életem, jelenleg a modellkarrier kezdeti stádiumában vagyok, és minden előzetes aggodalmam ellenére nagyon élvezem az új helyzetet.
Már gyerekkoromban is szerettem a kihívásokat, így volt ez sportkarrierem kezdetén is. Nem tartozom a magas férfiak közé, és régebben vékonyabb testalkatú is voltam, de ez sem gátolt meg abban, hogy közel minden poszton kipróbáljam magam az amerikai focicsapatban.
Véleményem szerint ez elég jó teljesítmény egy 175 cm magas és 58 kilós fiatal gyerektől.
Mindig minden erőmet beleadtam abba, amit csináltam, a sportba, a tanulásba is, és minden másba is.
Középiskolás koromban a csapatjátékok mellett erőnlétem javítása érdekében kezdtem lejárni az edzőterembe, és egy idő után már nem volt visszaút, a fitneszmagazinokat nézegettem és arról álmodoztam, hogy egyzser én leszek a borítón. Minden álmom úgy váljon valóra, ahogy ez.
A testem annyira hozzászokott a sporthoz, hogy ha kihagyok egy-két alkalmat a heti hat-hét napos edzésprogramomból, már hiányérzetem támad. Csak akkor tartok szünetet az edzések között, ha a szervezetem jelzi, hogy szüksége lenne egy kis pihenésre. Általában magas proteintartalmú ételeket fogyasztok, amit csak lehet igyekszem rendes ételek formájában magamhoz venni, nem csak shakekben, fehérjeitalokban.
Számomra az edzőterem az a hely, ahol kiengedhetem a gőzt, ahol mindent kontroll alatt tarthatok, néha úgy tűnik, a súlyemelés már-már mágikus hatással van rám.
A testépítésről azt vallom, hogy az egyetlen tényező, ami visszatarthat téged a fejlődésben az te magad vagy. Te vagy a művész a tested pedig a vászon, amit folyamatosan alakítasz…
Tetoválásaimat illetően elsősorban a hagyományos japán stílus rajongója vagyok.
A legfontosabb mintám az egyik karomon olvasható anya (Mom) felírat. Nem szégyellem bevallani, hogy ma is anyukám „pici fia” vagyok, és ez így van jól. Bármire legyen szüksége az anyámnak, megkapja tőlem.
Szeretem a színes mexikói koponyákat (Calavera), kettő is van rajtam belőle, egy a hónaljamnál egy pedig az oldalamon.
Testem jobb oldalának díszítése inkább a hagyományos, old school világot idézi, a bal teljes egészében a japán stílusnak lett szentelve, piros színű kígyóval, virágokkal és koi ponttyal.
Nagyon szeretem a mellkasmintámat, és büszke vagyok a hónaljam díszítésére, egész egyszerűen azért, mert az emberek többsége a fájdalom miatt nem mer ezekre a testrészeire tetováltatni. De mint tudjuk: „No pain, no gain!” (szabad fordításban: fájdalom nélkül nincs eredmény- a szerk.). Az igazság az, hogy én sem biztatnék senkit arra, hogy nyugodtan vállalja be a hónaljtetoválást, mert nem fog fájni. Összesen 12 órán át dolgozott a tetoválom a hónaljmintáimon, őszintén megmondom, remélem soha életemben nem kell már hasonló fájdalmat elviselnem.
A hátmintám úgy készült, hogy akkori szobatársam, aki egyben egy tetoválóstúdió tulajdonosa is volt, egyik napon otthon a lakásunkban este tíz körül megkérdezte, hogy szeretném-e ha felvarrná nekem ezt a Hannya-maszkot. Én rögtön igent mondtam, öt-hat órán át dolgozott rajtam, s mikor másnap reggel felébredtünk, barátom arra kért, mutassam meg, mit alkotott az éjjel, annyira kimerült ugyanis a munkától, hogy nem emlékezett a minta kinézetére. Brian Frenchnek hívják, ő az egyik legjobb barátom, és tetoválóként is teljesen megbízom benne.
Életem legfontosabb mozzanatai a tetováltatás, a testépítés és mindennapi életem eseményei, ezekből áll össze az, aki vagyok.”
Fotó: Golden Czermak (FuriousFotog) (www.onefuriousfotog.com)
www.facebook.com/JacobWilsonNPC
twitter.com/JacobWilsonNPC
www.modelmayhem.com/3149674
Fotók: Golden Czermak – Furious Fotography
A cikk a Tattoo Magazin 2016. júniusi számában volt olvasható. Az interjút Bánfalvi Ákos készítette.
