Most az elkészült, friss tetoválásokra vonatkozó tanácsokat vesszük sorra, mert ez is legalább annyira fontos, mint a többi hangsúlyos témakőr.
Tartsd be a tetoválód által javasolt, kezelési tanácsokat!
Természetesen a megfelelő stúdió és tetováló kiválasztása az egyik legfontosabb lépcsőfoka a folyamatnak, de még a legjobb tetováló is tehetetlenné válik, ha vendége frissen készült tetoválását akár lustaságból, akár érdektelenségből nem kezeli megfelelően a gyógyulási idő alatt. A legtöbb szalonban nemcsak szóban juthatsz információhoz a gyógyulási fázisról és a kezelési tanácsokról, hanem egy nyomtatott útmutatót is mellékelnek az elkészült tetoválásod mellé. Nyilván minden tetoválónak megvan a saját bevált módszere, és mivel egyszerre több út is vezet Rómába, elképzelhető, hogy ezek a kezelési útmutatók némiképp eltérnek egymástól. De amennyiben néhány jól meghatározható alapelvet betartasz, nem lehet probléma, és a gyógyulási szakaszon biztonságosan át fogsz jutni. Szóval a dolognak ez a szakasza főleg rajtad múlik, hiszen ez a te dolgod. Neked kell figyelni rá, hogy a tetoválód javaslatait követve a gyógyulási idő után egy szép tetoválás büszke tulajdonosa lehess.
Az alapok - így kezeld a friss tetoválásodat!
Egy friss tetoválás gyógyászati szempontból egy horzsolásnak felel meg. Az első néhány napban olyan érzésed lesz a frissen tetovált bőrfelületen, mintha leégett volna a napon. Mivel a bőrödet a tetoválótű egy (aránylag) nagyobb felületen megdolgozta, ennek a felületnek gyógyulnia kell. A szóban forgó gyógyulási idő néhány nap és három hét között mozog, attól függően, hogy egyébként milyen gyorsan gyógyulnak a sérüléseid, és hogy milyen intenzitással kellett a festéket a bőrödbe juttatni. A hátra, hasra vagy mellre készített tetoválások a legtöbb esetben gyorsabban gyógyulnak, mint a kézre vagy lábakra készítettek. Először egy vékony var képződik a friss tetoválás felületén, ami magától le fog jönni. Az odaszáradt vér és sebnedvek a felesleges festékmennyiséggel együtt már az első napokban távoznak a tetoválásról. Ez gyakran megtéveszti azokat, akiknek még nincsen tapasztalatuk, de a festékanyag távozása nem azt jelenti, hogy a komplett tetoválás el fog tűnni, inkább csak azt, hogy a felesleges mennyiség eltávozik. Szóval semmi pánik ez teljesen normális és a gyógyulási folyamat része. Nagyon fontos, hogy a tetoválást elfedő var magától jöjjön le. Ha mondjuk vakarással távolítod el még mielőtt begyógyult volna a felület, könnyen lehet, hogy felsérted ezt a vékony bőrréteget, és ezáltal akaratlanul eléred, hogy festék is hiányozzon a tetoválásodból. Ezek a sérülések festék nélküli, bőrszínű "lyukakként" ismerhetők fel. (Természetesen itt most nem azokról a festékhiányos bőrfelületekről beszélünk, amelyeket egy nem éppen ügyes kezű tetováló hagy a minták kidolgozása során.) Ugyancsak veszélyes lehet ha a friss tetoválás felületébe beleragad a ruházat, mert ez is ahhoz vezethet, hogy sérülések keletkezzenek, és emiatt a festék ugyancsak kikophat. Ezt úgy szokás megelőzni, hogy a frissen tetovált testfelületet az első néhány napban fóliával kell elfedni. Figyelni kell arra is, hogy a var ha kiszárad, törékennyé válik, ami ugyancsak a tetoválás rovására megy. Ennek elkerülése végett napi három-négy alkalommal be kell kenni vékonyan a bőrt valamely panthenol tartalmú kenőccsel. Ezzel nemcsak a bőr kiszáradását akadályozhatod meg, hanem a gyógyulást is gyorsíthatod. A friss tetoválást víz érheti, tehát lemoshatod nyugodtan, de a kiáztatást feltétlenül kerüld el, és semmiképpen se alkalmazz agresszív hatású kozmetikumokat ezen a területen. Fürdés után a bőrfelületet óvatosan szárítsd meg. A gyógyulási idő alatt tilos úszni és szaunázni, mert ezek túlságosan felpuhítják a friss tetoválásodat. Amíg a bőröd tetovált része teljesen regenerálódik, akár egy hónap is eltelhet, és ezalatt az idő alatt tilos napozással vagy szoláriummal megterhelni. Természetesen ezután is figyelned kell majd a napozásnál az UV-védelemre, mert az tönkreteheti a tetoválásod színeit. Ha nyaralóhelyen tetováltatsz érdemes az időpontot közvetlenül a hazautazás előtti napokra időzíteni.
hirdetés
Mit tehetsz annak érdekében, hogy minél jobban előkészítsd első tetoválásodat?
Minél többet tudsz magáról a tetoválásról, annál jobban elő tudod készíteni, és el tudod tervezni az első mintádat. Beszélgess olyan barátokkal, ismerősökkel, akik már viselnek tetoválást, és ezáltal rendelkeznek tapasztalatokkal a témáról. Informálódj a Tattoo magazinból, nézz szét itt a Tattoo Mánián, a szakmai menüpont alatt, látogass meg minél több stúdiót a környékeden, hogy össze tudd őket hasonlítani. Ha van rá lehetőséged látogass meg néhány tetoválóexpót, ott elbeszélgethetsz tetoválókkal és tetováltakkal egyaránt.
Mit ne tegyek semmi esetre sem?
Manapság egyre gyakrabban lehet olvasni, hogy a tetoválások eltüntethetőek bizonyos lézeres eljárásokkal. Ettől olyan érzésünk támadhat, hogy lehet csak néhány évre készíttetni egy tetoválást, azután úgyis eltávolítható, amennyiben már nem tetszene a választott minta. Azonban a lézeres kezelések nagyon drágák, az eredményük nem garantált, gyakran fájdalmas, és az esetek többségében hegek vagy pigmenthiányos részek maradnak utánuk a bőrfelületen. Tehát ha nem vagy biztos benne, hogy egy életen át akarod majd viselni a tetoválásodat, inkább hagyd az egészet, és csinálj valami mást. Vegyél egy új pólót vagy egy ruhát, amit holnap a szemétbe dobhatsz. Jó hírként egy jövőbeli megnyugtató újdonságról is beszámolhatunk, mely talán a bizonytalanokat is a tetováltak közé csábíthatja. A Harvardon ugyanis kidolgoztak egy olyan tetoválófestéket, amelyben a pigmenteket egy műanyag mikrókapszula veszi körül, amelyet a legegyszerűbb lézeres eljárással gond nélkül szét lehet robbantani, ezáltal tökéletesen és biztonságosan eltüntethetővé válik a tetoválófesték. A festék engedélyeztetése még folyik, és amennyiben a piacra kerül lehet, hogy forradalmasítja majd a tetoválás eddigi szokásait. Az úgynevezett temptattoo-k vagy biotetoválások sem jelentenek megfelelő alternatívát. A bőrgyógyászok már néhány éve bebizonyították, hogy az eltűnős tetoválások nem működnek. Tehát az a kijelentés, hogy a festék felszívódik 3-5 év múlva, teljesen légből kapott. Ne dőlj be neki! Másrészt ezeknek a biotetoválásoknak a kidolgozottsága szinte soha nem éri el azt a szakmai szintet, ami egy tetoválástól napjainkban joggal elvárható. Nem érdemes továbbá az alacsonyabb ár alapján választani ki a tetoválódat. Mit érsz vele, ha az alacsony ár miatt a tetováló például éppen a higiénián spórol? Másrészt ugyanazt a mintát két különböző stúdióban két különböző kidolgozásban és minőségben kaphatod meg. Egy jó tetoválás mindig megéri az árát!
Gabo
Hozzászólások
Chisse 2010. 12. 22. - 02:42
Szasztok. Lehet nem értetek velem egyet, de a tetoválás nem divat, nem másoknak való megfelelés miatt hanem saját magadnak csináltatod.
Másrészről láttam már pár olyan tetováló munkáját akik drágán dolgoznak szalonban, mégis némely munkájuk pocsékra sikerült. Az ilyen menjen el péknek, a nyomi kiflit is megeszi majd valaki!
Van azért valami abban, hogy egy jó tetoválást meg kell fizetni, de vannak kivételek mindkét oldalon, pl. olcsón dolgozik de profi, ill. drágán dolgozik szalonban, de nem mindig dolgozik jól.
Éshát sajnos sokszor nehezen terjed el egy-egy tetováló rossz híre, főleg az nem hall róla aki mondjuk első tetoválására készül és belép a szalonjába.
Annyit tudnék javasolni, hogy ha van ismerősöd aki valamennyire jártas a tetoválásokban nézze meg az adott tetováló néhány munkáját, hátha nem ő a megfelelő.
Vannak olyan hibák, amiket nagyon nehezen lehet kijavítani!
ST1GM4 2010. 10. 27. - 11:15
Osztom véleményed!! Tényleg nagy divat lett és tényleg csak azok takartatják el. Olyat varratnak amihez semmi közük csak akkor menő és később máshogy gondolkoznak. Szánalmasak szerintem ezek az emberek. A tetoválás komoly dolog nem csak firka.
darkdevils 2010. 10. 12. - 12:00
Hali! Én tökig nem értrk eggyet ezel a lézeres tetkoeltávolitásal sem azokal az emberekkel akik pár év után el ekarják távolitatni! Az ilyen emberek miért tetováltatnak? Totálisan csak divathobortbol--ami gáz apszurd és felfoghatatlan számomra! Aki varrat magára az emelt fővel viselje azt élete végéig és legyen büszke rá! Én gyerek korom ota tudatosan készültem rá és 16évesen meg let az első és soha nem fogom megbáni egyik ábrámat sem mert én elkötelezetten dicsöitem a tetoválás lételemét és müvészetét!