Fotó: Bernard Clark

Bernard Clark kanadai fényképész gyakran fotóz tetovált embereket, több mint 10 éve jelent meg Tattoo Road Trip: két hét Szamoában című könyve. Képei többször szerepeltek tetoválómagazinok címlapjain elsősorban a tengerentúlon.

Néhány érdekesség a fotósról:
– 1986-ban szerezte meg diplomáját képzőművészet szakon a kanadai Kingston Főiskolán, és még abban az évben elindította fényképészkarrierjét.
– Első két megbízását a kanadai kormánytól kapta, és egy katonai bázison kellett fotókat készítenie.
– Tetoválásokkal kapcsolatos portfóliója lényegében egy portrésorozat, ami folyamatosan formálódik. Eleinte fekete-fehér képeket készített egy vászonháttér előtt, de később áttért a digitálisan átdolgozott felvételekre.
– Kedvenc témája az emberi portrék, előszeretettel fotóz különleges karaktereket.
– Így vélekedik a fotózásról: “Amikor valakit fotózok, akkor hirtelen ő válik a legfontosabbá számomra, minden figyelmemmel rá koncentrálok, és próbálom úgy alakítani a helyzetet, hogy kényelmesen érezze magát az illető a fotózás alatt, és ne feszengjen. Szeretek úgy nekilátni egy fotózásnak, hogy már előre van valami elképzelésem azzal kapcsolatban, hogy milyen képet szeretnék készíteni. A végeredmény ehhez képest persze gyakran eltérő lesz.”
– Így vélekedik a tetoválásról: “Tény, hogy mindig is elbűvöltek a tetoválások, legyenek old school, nonfiguratív, vagy éppen japán stílusú minták. Tetszenek például Bob Tyrrell, JoJo Ackerman, Greg James, Nikko Hurtado, vagy Chuey Quintanar munkái.”.

www.bernardclark.com
Eredeti szöveg: Bánfalvi Ákos

Pin It on Pinterest

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás