Kortárs művészek sorozat – Vincent Castiglia

– A vérrel festő szürrealista művész

Vincent Castiglia, a nemzetközileg elismert amerikai tetováló- és festőművész, képeit – melyek az élet, a halál és az emberi test monokróm ábrázolásai – saját vérével festi. Nem tagadjuk, hogy ez kissé bizarrul hangzik, ám Vincent úgy tartja, hogy az így megfestett tárgy realizmusa nem pusztán a kidolgozottság által keltett optikai illúzió, hanem a hús és vér valós átvitele a vászonra, és ezáltal tökéletesen fel tudja oldani a művész illetve a művészet közötti határokat. A festő kiállításait eddig többek között H.R. Giger svájci múzeumában, valamint különféle amerikai és angol galériákban tekinthették meg az érdeklődők, továbbá művei világszerte megtalálhatók számos magángyűjteményben. A 2006-os „Gravity” című festménye például a rocklegenda Gregg Allman tulajdonában van.

Vincent Castiglia: – Amennyiben mindössze egyetlen mondatban kellene bemutatnom magam, akkor csak annyit mondanék, hogy egy New York City-i szürrealista festő- és tetoválóművész vagyok, aki arról közismert, hogy a saját vérével festi meg a képeit.
– Mivel – a szó szoros értelmében – egy vérbeli művésznek tűnsz, aki csakis ennek a hivatásnak él, feltételezem, hogy senkit nem ért váratlanul a pályaválasztásod…
Vincent: – Már egészen fiatal korom óta rajzolok és festek, s mindig is ez volt az a dolog, amit a legszívesebben csináltam. Idővel aztán beiratkoztam egy hároméves művészeti iskolába és mindent elkövettem annak érdekében, hogy azt csinálhassam, amit szeretek. Végül megszakítottam az addigi tanulmányaimat és teljes egészében a művészetnek szenteltem az életemet.
– Mennyire volt nehéz elismert művésszé válni ebben a szakmában?
Vincent: – Egyszerűen mindig is csak arra törekedtem, hogy a tőlem telhető legjobb alkotásokat készítsem el. Lényegében egész életemben csakis a saját magam feje után mentem, és a munkám jelentette a mindenséget a számomra.
– Mi vagy ki jelentette a legfőbb inspirációt az eddigi munkásságodban?
Vincent: – Magát az életemet tartom a legfőbb inspirációimnak, ugyanis az életem annyi élményt nyújt a számomra, amelyből egész hátralévő életemben tudnék meríteni a munkáimhoz. Ezenkívül a másik fontos hatásom a mentorom és barátom, H.R. Giger munkássága. Óriási megtiszteltetés volt a számomra, hogy az első önálló kiállításomnak a H.R. Giger Múzeum adott otthont, méghozzá úgy, hogy személyesen Giger ajánlotta fel ezt a lehetőséget. Ez a kiállítás 2008 novemberében nyitotta meg a kapuit és fél éven át volt látogatható. Tisztára olyan volt ez a számomra, mintha mondjuk lovaggá ütöttek volna, és ettől nagyobb elismerést nem is kaphattak volna a képeim, éppen ezért erre a dologra azóta is nagyon büszke vagyok!
– A festészetnek éppúgy megvannak a maga szépségei, mint a tetoválásnak. Te mit szeretsz a leginkább ebben a két műfajban?
Vincent: – Először is a festészet nyújtotta szabadságérzetet. Ott nincs semmiféle megkötés vagy utasítás, amit az ügyfeleim elvárnak tőlem, ráadásul annyit foglalkozhatok az adott képpel amennyit csak akarok. Ha úgy tartja a kedvem órákat ülhetek előtte, ha pedig nem jön az a bizonyos ihlet akkor néhány perc múlva otthagyhatom. A tetoválásban ugyanakkor az a jó, hogy a klienseim elképzelései alapján valósíthatom meg azt, amit szeretnének. Illetve azt is szeretem, hogy ott személyes kapcsolatban állok az ügyfeleimmel.
– Melyik volt az eddigi legérdekesebb projekted?
Vincent: – Jelen pillanatban egy nagyon izgalmas festményen dolgozom, nevezetesen egy női portrén, aminek az arcáról valamint a mellkasáról sok helyen le van nyúzva a bőr. Ez egy roppantul érdekes kihívás a számomra, már csak azért is, mert egy olyan plasztikai sebésztől kaptam a megbízást, aki kimondottan az ilyen típusú képeimet gyűjti. Ez tehát egyszerre egy nagyon király és nagyon bizarr dolog.
– Számodra mi jelenti a legnagyobb kihívást a munkádban?
Vincent: – Az, hogy ne égjek ki. Próbálok lépést tartani önmagammal, igyekszem nem túlvállalni magam, éppen ezért egyszerre nem is szoktam belevágni túl sok projektbe, és nem is tetoválok túl sokat, mert az meg nagyon megterheli a csuklómat, a hátamat, valamint az agyamat. Tehát az, hogy megpróbáld fenntartani az egészséges egyensúlyt a munkádban és hogy legyen időd kikapcsolódni is nagyon fontos ahhoz, hogy a legjobb formádat tudd nyújtani.
– Tetoválóművészként melyik tetováló stílus áll hozzád a legközelebb?
Vincent: – A leginkább a szürkeárnyalatos, realisztikus alkotásokat szeretem. Ezek mindennél jobban tetszenek. Persze a színes tetoválások is elképesztőek tudnak lenni, csak valahogy mégsem vonzanak annyira a színek. Szóval én inkább egy amolyan monokróm típusú művész vagyok.
– Mikor igézett meg először a tetoválás varázslatos világa?
Vincent: – Sajnos arra már nem emlékszem, hogy mi volt az a tetoválás, amit életemben először láttam, de olyan 9 éves koromtól a tetoválások szerelmese vagyok.
– Rajtad egyébként milyen motívumok vannak?
Vincent: – Talán nem túl meglepő, de csakis szürkeárnyalatos tetoválásaim vannak, és ezeket mindössze három művész készítette: Tim Reid Kanadából, Guy Aitchison, valamint Mike Perfetto Brooklynból. Tim például a „The Sleep” című festményemet varrta fel a teljes hátamra, ezenkívül a bal alkaromon és a két bordámon található alkotásokért felel. Az alkaromon az ember bukásának egy általam megfogalmazott ábrázolásmódja látható, a két oldalamon pedig két eltorzult magzat: egy fiú és egy lány. Az összes korai tetkómat pedig Mike Perfetto készítette, és ezek Albrecht Dürer illetve Gustav Dore klasszikus fametszeteinek interpretációi.
– Milyen személyes illetőleg szakmai céljaid vannak a közeljövőre nézve?
Vincent: – Szeretnék tovább fejlődni a festészet és a tetoválás terén egyaránt, méghozzá úgy, hogy próbálok hű maradni mind önmagamhoz, mind a személyes vízióimhoz, közben pedig igyekszem mindezt minél jobban élvezni!

vincentcastigliaart.com
www.myspace.com/vincentcastiglia
www.facebook.com/pages/Vincent-Castiglia/135754724728
twitter.com/V_Castiglia

Bánfalvi Ákos