Kortárs művészek sorozat – Jimbob Isaac

A brit festő és grafikus, Jimbob Isaac egy vérbeli rocker. Aktuális zenekarának, a Harknak (amelyben Jimbob énekel és gitározik) nemrégiben megjelent bemutatkozó albuma, a „Crystalline” a legjobb stoner metal/sludge hagyományokat követi. Jimbob grafikái egyébként is gyakran köszönnek vissza olyan együttesek CD borítóiról, plakátjairól, mint a Clutch, a Neurosis, a Melvins, vagy éppen az Orange Goblin.

Miért festőművész lett belőled és mondjuk nem rocksztár? Utóbbi azért kifizetődőbb lenne…
A ’90-es évek elején még egy igazi heavy metalos beállítottságú tinédzser voltam, és teljesen elmélyültem a képregényekben, a koncertplakátokban meg a rock lemezek borítóiban. Teljesen megigézett Alphonse Mucha munkássága is, közben pedig elkezdtem zenélni az első komolyabb zenekaromban, az 1994-2010 között működött Taintben. Viszont már kissrácként is folyton rajzoltam, és úgy tűnt, hogy van is érzékem mindehhez, hiszen tökéletesen le tudtam rajzolni a játék akciófiguráimat, meg lemásolni a kedvenc lemezborítóimat.

Ha már akkor is éltél-haltál a heavy metalért, akkor hogyan kötöttél ki a grafika mellett?
Eleinte csakis a saját magam szórakoztatására rajzolgattam, meg persze az iskolai rajzórákon, egészen 16 éves koromig. 16/17 évesen aztán a grafikusi szakirányt választottam a suliban, és a ’90-es évek közepén teljesen lenyűgözött a grafika meg a digitális tervezés, köszönhetően elsősorban David Carsonnak, illetve az általa megírt „The End Of Print” címet viselő könyvnek. Ugyanakkor úgy éreztem, hogy erre a grafikusi dizájner szakmára lehet alapozni, láttam benne a tartós jövőt, és úgy gondoltam, hogy ebből jobb karriert tudok felépíteni, mint a szimpla rajzolásból.

Mi volt a legfőbb inspiráció a karriered során?
A pályám különböző periódusaiban más és más dolgok hatottak rám. Miután fiatal koromban hatalmas rajongója voltam az olyan képregény kiadóknak, mint a Dark Horse vagy a Marvel, idővel felfedeztem Alphonse Mucha munkásságát, és teljesen beleszerettem a különleges stílusába meg a gyönyörű vízióiba. Mielőtt 2009-ben visszatértem volna a rajzoláshoz, olyan művészek hatottak még rám, mint Aaron Horkey, Arik Roper, John Baizely, vagy Florian Bertmer. Ezeknek a művészeknek a részletesség iránti elkötelezettségük, valamint minőségre való törekvésük hatalmas befolyással volt rám, bár közben már kezdtem megtalálni a saját magam stílusát, és kezdtem érezni, hogy mit és hogyan is akarok rajzolni. Mostanában pedig a barátom, Thomas Hooper van rám jelentős hatással, hiszen nagyon sok mindent sikerült elsajátítanom tőle a tetoválás technikáját illetően. Tehát az összes előbb felsorolt, nagyszerű művésznek hálás vagyok, és büszkévé tesz, hogy valamit vissza tudok adni a mai művész világnak abból, amit tőlük tanultam, és amiből visszaköszön valami az ő művészetükből is. Ha ezekhez a mesterekhez hasonlítanak, azt mindig óriási bóknak veszem, és alázattal elfogadom.

Mit tartasz fontosnak elmondani a festményeidről?
Habár még mindig úgy érzem, hogy próbálom megtalálni a magam sajátos vizuális hangját, úgy gondolom, hogy az egyéni motívumaim és egybefonódó témáim tökéletesen visszaadják azt az érzést, amivel a mai társadalom azonosulni képes. Igyekszem kihangsúlyozni Alphonse Mucha, a képregények szürreális világának, valamint az olyan részletekben elmerülő régi és új művészeknek a szerves hatását, mint Albrecht Dürer vagy éppen George B. Bridgeman. Ráadásul mivel műszaki rajzot is tanultam az iskolában, próbálok különféle geometriai és vonalakon alapuló motívumokat is beépíteni a munkáimba, ami által talán egy másik különleges oldalát csillogtathatom majd meg a művészetemnek.

Mi jelenti a legnagyobb kihívást a munkádban?
Kreativitás szempontjából az, hogy megfeleljek önmagamnak, a nézőnek és az ügyfeleimnek. Üzleti szempontból pedig az, hogy a megfelelő ügyfelekkel dolgozzak, akik hajlandóak is áldozni azért, hogy mindebből fent tudjam tartani magam.

Melyik tetováló stílus a kedvenced?
Nagyon sokféle stílusért rajongok, a szürkeárnyalatos munkáktól a keleti motívumokon és a geometrikus ábrákon át egészen a tradicionális vagy a neotradicionális stílusig.

Emlékszel még mikor láttál életedben először tetoválást?
Fiatal tinédzserként. Megigéztek az olyan zenekarok tetoválásai, mint a Guns N’ Roses, a Sepultura vagy a Pantera. Ezt megelőzően 10 éves korom körül vásárolgattam olyan rágógumikat, amikbe „tetoválások” voltak csomagolva. Ezeket is előszeretettel nyaldostam fel magamra. Szóval mindig is vonzódtam a testdíszítéshez.

Milyen fontosabb tetoválásaid vannak?
A legújabb tetoválásommal az Eyehategod zenekar elhunyt dobosa, Joey Lacaze emléke előtt tisztelgek. Ez a zenekar óriási hatással volt rám, és Joey volt a kedvenc dobosom. Egy igazi tragédia, hogy ilyen fiatalon eltávozott közülünk, ezért is akartam tisztelettel adózni az emléke előtt ezzel a tetoválással. Magát a tetoválást a szülővárosában, New Orleansban készíttettem az Electric Ladyland Tattoo Stúdióban, 2013 augusztusában, mindössze néhány héttel a halála után. Persze nincs minden tetoválásomnak sajátos jelentése, van olyan, amiket csak a tetováló iránti tiszteletből csináltattam, mert akartam valami olyan jellegzetes munkát, ami az illetőre jellemző. Így például Thomas Hooper is felvarrt a karomra nem olyan régen egy mandalát meg néhány geometrikus ábrát, amelyek valahol összekötik a spirituális hitemet és a rajz iránti érdeklődésemet.

Mint művésznek, milyen egy jó tetoválás a szemedben?
Számomra a jó tetoválás összhangban van azzal a testrésszel, ahova elhelyezik, emellett pedig a legapróbb részletekig ki van dolgozva, és valamiféle fontos jelentéssel bír a viselője számára.

Hatással volt a tetoválás valaha is a festményeidre?
Nem érzem úgy, hogy bármilyen tetoválás valaha is direkt módon hatott volna a munkámra, bár továbbra is próbálom megtalálni a saját hangomat, és nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy a munkáim hogyan fordíthatóak át a tetoválásba. A korai digitális rajzaim idején viszont abban a szerencsében volt részem, hogy két teljes karos tetoválást is tervezhettem a Clutch zenekar egyik rajongójának. Egy király finn srác volt az illető, Kimnek hívják, és azt kérte, hogy Neil Fallon dalszövege alapján tervezzem meg az ábráit. Ez egy nagyon hálás projekt volt, hiszen hosszú évek óta vagyok a rajongója és a barátja Neilnek és az együttesének.

Hogyan vélekedsz a tetoválás jelenlegi helyzetéről?
Két oldala van annak, hogy a tetoválás egyre népszerűbb. Az egyik, hogy egyre kevesebb jó tetováló tud érvényesülni és egyre több gyengébb színvonalú munka kerül fel az emberek bőrére. A másik, hogy ezáltal bizonyítást nyer az, hogy a régen itt lévő, tapasztalt és képzett tetoválóknak igenis megvan a maguk megbecsült, fontos helye a szakmában. Angliában a futball kultúrának, valamint az olyan játékosoknak köszönhetően, mint például David Beckham nagyon divatos lett a tetoválás. Ugyanígy az olcsó költségvetésű, „tetováló valóságshow-k” is közrejátszottak ebben, holott vajnyi kevés közük van a tetováláshoz. Ezek semmi olyat nem képviselnek, amit én szeretek a tetoválásban. Számomra a tetoválás elválaszthatatlan a képzőművészettől meg a rock ’n’ rolltól, és semmi köze a túlfizetett focistákhoz vagy az idióta valóságshow-khoz!

www.jimbobisaac.comwww.facebook.com/jimbob.isaac.illustratorwww.harkband.cominstagram.com/jimbobisaactwitter.com/JimbobIsaac

Bánfalvi Ákos