Kortárs művészek sorozat – Quyen Dinh

A pop-szürrealizmus úttörője

Quyen Dinh sajátos karakterű festményeit elnézegetve senki sem gondolná, hogy alkotójuk egy apró termetű, kissé fiús megjelenésű, fiatal lány. A képein látható, számtalan tetoválással kapcsolatos utalás persze sejtetni engedi, hogy a kaliforniai Orange County-ban élő Quyen is elkötelezettje az efféle – bőrre elkövetett – művészi alkotásoknak, ám még annál is több tetoválás van rajta, mint vártuk, így minden szempontból ideális interjúalanynak bizonyult a számunkra…

Quyen Dinh: – 1977-ben születtem Vietnamban, majd a ’80-as évek elején költöztünk a családommal Dél-Kaliforniába, és azóta is itt élek. 2004-ben végeztem el az USC School Of Cinema-Televisiont filmes diplomával, de utána mégis úgy döntöttem, hogy inkább az igazi szenvedélyemnek számító képzőművészet terén próbálok meg érvényesülni. Hamarosan sikerült is megalapoznom a hírnevemet úgynevezett pop-szürrealista festőművészként, és hét évvel később már elmondhatom, hogy sikerült sikeresen felépítenem a karrieremet és ezáltal folyamatosan szüretelhetem a munkám gyümölcsét.
– Mégis hogyan lett belőled képzőművész, amikor a filmiparban is nyugodtan elhelyezkedhettél volna?
Quyen: – Lényegében autodidakta módon tanultam meg mindent. Hiperrealista portrérajzolóként kezdtem és főként grafitot meg faszenet használtam, aztán 2004-ben úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom az akril festészettel, és azóta ezt a műfajt művelem. Elsősorban különféle portrékat készítek, méghozzá olyanokat, amelyekre a tetoválás művészete valamint a pop kultúra egyaránt nagy hatást gyakorol.
Egyébként először csak magamnak illetve a barátaimnak festettem, aztán egyre többen kezdtek érdeklődni a munkáim iránt, voltak különféle kiállításaim művészeti galériákban, továbbá a média is elkezdett foglalkozni a munkáimmal, ahogy most ti is.
– Vannak esetleg kedvenc festményeid, amiket jobban szeretsz a többitől?
Quyen: – Már csak azért is jó képzőművésznek lenni, mert itt olyasfajta szabadságot élvezhetek, amit máshol csak nagyon nehezen találhatnék meg. Bizonyos stílusoknál vagy éppen témáknál folyamatosan cserélgetem a felszerelésemet, váltogatom az eljárásokat, hogy ne unjak rá erre a dologra, és hogy ne laposodjon el a művészetem. Éppen ezért nincs is kedvenc alkotásom, mert a projektjeim változatossága eredményezi a legnagyobb katarzist a számomra.
– Mi jelenti a legnagyobb kihívást a munkádban?
Quyen: – Mivel nincsenek munkatársaim, akik még inkább a produktivitásra serkentenének és nincsenek főnökeim, akik kritizálnának, vagy mondjuk lecsesznének valamiért, az olyan művészek számára, mint amilyen én is vagyok, saját magunknak kell lennünk önmagunk motivátorainak és főnökeinek, hogy továbbra is termékenyek maradjunk. Olykor viszont ez nem túl könnyű a számomra. (nevet)
– Mit szeretsz a legjobban a festészetben?
Quyen: – Azt a fajta szabadságot, hogy bármit megvalósíthatok, amit a szívem vagy a gondolataim diktálnak.
– A képeidet elnézegetve az is nyilvánvaló, hogy mennyire odavagy a tetoválásokért…
Quyen: – Egyszerűen megszállottja vagyok a tetoválásoknak, elég rendesen tele is vagyok varrva, főként tradicionális amerikai stílusú alkotásokkal.
– Ennek köszönhető, hogy olyan sok tetovált karakter jelenik meg a festményeiden?
Quyen: – Már gyerekkorom óta rendkívüli módon vonzottak a bőrön lévő esztétikus ábrák. Tehát a tetoválások szeretetének köszönhető, hogy efféle motívumok köszönnek vissza az általam készített portrékról is.
– Emlékszel még, hogy mikor láttál életedben először tetoválást?
Quyen: – A legelső alkalomra már nem emlékszem, de biztos, hogy nagyon fiatal voltam. Már akkor eldöntöttem, hogy felnőttként nagyon sok tetoválásom lesz. Szóval már gyerekkoromban is az volt a célom, hogy egyszer ezt megvalósítsam.
– Milyen jellegű tetoválásaid vannak?
Quyen: – Mindkét karom tele van varrva, továbbá a mellkasom, a lábaim – alul-felül egyaránt -, a hátam, az ujjaim, sőt még az intim testrészem is. Ezek között van néhány keleties hatású, szürkeárnyalatos ábra, de a tetoválásaim 90 százaléka inkább tradicionális, amerikai stílusú motívum.
– Mint vizuális művész, a szemedben milyen egy jó tetoválás?
Quyen: – Egy jó tetoválásban mindenképpen kell, hogy legyenek nagyon sötét, telített fekete, illetőleg mindenféle más egyéb merész színek is. Maga a téma nem lényeg, az viszont igen, hogy a design tiszta legyen és ne túlzsúfolt. A kompozíció pedig legyen vizuálisan logikus és megnyerő.
– Milyen személyes és szakmai céljaid vannak a közeljövőre nézve?
Quyen: – Természetesen szeretnék még több ilyen stílusú festményt készíteni, amiből majd összeállhatna egy úgymond tattoo flash kollekció, és egyszer szeretnék profi tetoválóművésszé is válni. A személyes vágyam pedig az, hogy egyszer majd körbeutazhassam a Földet.
– Az eddigiekből nekem úgy tűnik, hogy azért nem vezetett könnyű út odáig, ahova az elszántságoddal eljutottál…
Quyen: – Gyerekként folyton azt mondogatták nekem, hogy sohasem lesz művész belőlem. Ha nem lettek volna azok, akik hittek bennem, valószínűleg én sem hittem volna annyira önmagamban. Hosszú ideig tartott, amíg ezeken a kételyeken és bizonytalanságokon sikerült felülkerekednem, s a támogatóim nélkül biztosan nem juthattam volna el odáig, ahol most tartok. Éppen ezért szívből szeretném megköszönni ezeknek az embereknek a támogatását!

www.quyen-dinh.comwww.myspace.com/quyendinh

Bánfalvi Ákos