Kortárs művészek sorozat – Chet Zar

Sötét szimbolizmus

Nehéz feladat volt összehozni ezt a beszélgetést a kaliforniai születésű Chet Zarral. A 46 éves festőművész, a sötét szimbolizmus egyik kortárs úttörője, és olyan jól megy neki az üzlet, hogy alig tud időt szakítani egy-egy európai vonatkozású interjúra. Facebook oldalán annyit közöl magáról, hogy szeret szörnyeket rajzolni – de témái ennél jóval összetettebbek.
A férfi egyébként két történet kapcsán vált közismertté. Egyfelől, a Tool nevű zenekarral dolgozott együtt, borítók, klipek és a koncerteken vetített 3D-s animációk elkészítésekor. Elmondása szerint a „Schism” című klip volt a kedvence: „számos lenyűgöző díszletet és effektet terveztünk ehhez a zenéhez, jó néhány látható is volt a klipben.”
Ugyanakkor Chet, a híres fantasy-rajzoló, James Zar mostohafia. Néhány középiskolai művészeti különórát leszámítva, soha nem tanult festészetet. Ösztönös tehetsége, és gyerekkorában a mostohaapjától ellesett – festészettel kapcsolatos – alapfogások segítették az útján. Filmes múltja is legalább ennyire érdekes. Már egész fiatalon rajongott a horrorfilmekért, ez jelenlegi lélegzetelállító látványvilágú festményeiről is leszűrhető.

Chet olyan típusú gyerek volt, aki minden keze ügyébe kerülő tárgyat szétszerelt. Bicikliket, kamerákat, televíziókat bontott alkatrészekre, látni akarta, hogyan működnek. Ez az olthatatlan tudásszomj az alkotási szenvedéllyel kiegészülve vezetett el ahhoz, hogy Chat – immár 20 éve – hollywoodi filmek speciális effektusaihoz használt sminkeket készít, és gyakran designerként is közreműködik a produkciókban. Munkáit olyan filmekben láthattuk, mint a Majmok bolygója, a Men in Black 2, az Elvarázsolt kastély, vagy a Fantasztikus négyes.
Kijelenthető, hogy Chet tipikus művészember. Nem titkolja, számára az a legfontosabb, hogy valamit teremtsen a munkáival. Hálával gondol a szüleire, amiért a kezdetektől támogatták művészi ambícióit. Tudja, hogy ez nem teljesen egyértelmű, az ilyen fajta támogatás nem adatik meg minden gyereknek. Gyermekkorától fogva rengeteget rajzolt, de karrierjében az ezredforduló körüli időszakot jelöli meg kedvező fordulatként. Ekkor kezdett ugyanis először olajfestményeket készíteni. Első munkáját – melyre szívesen emlékszik vissza – három évesen rajzolta: egy teknősbékát ábrázolt.

Imádja a tetoválásokat, az egyik legnagyszerűbb önkifejezési formának tartja. Ő maga is rendelkezik néhány mintával. A nyolcvanas években szerezte be őket, de ahogy mondja, ezek nem komoly munkák, mégis igen sokat jelentenek számára.
Chat ugyanakkor igen spirituális beállítottságú. Lelki síkon és művészetében is egyaránt az igazságot próbálja megragadni. Úgy gondolja, hogy a valódi művészet az igazságon alapul, ahogy a spiritualitás is. Minden művész meditatív állapotba kerül, amikor elmerül a festészetben. Fontos, hogy megbízzon a saját intuícióiban, ezek mindig spirituális természetűek. Az álmait nevezi meg fő ihletforrásaként, bár paradox módon hozzáteszi, hogy tulajdonképpen egyetlen álmát sem festette még meg: „az álmaim sokkal furcsábbak és betegebbek, mint az elkészült munkáim, nem hiszem, hogy jól mutatnának festményként” – jegyzi meg.

A legfurcsább dolog, amit elmesél, egyik meditációja során megtapasztalt testen kívüli élményel: „egyszer egy asztrális projekció alkalmával egészen furcsa helyre jutottam el. Nem tudom biztosan, de talán egy alternatív világba. Máskor is hagytam már el saját testemet asztrális utazások során, de ekkor úgy éreztem, hogy egy másik bolygóra kerülltem. Úgy nézett ki, mint a Hold, de volt rajta egy kis ház, és állt előtte egy autó. Tudom, hogy furcsán hangzik, de biztos vagyok benne, hogy nem álmodtam, bár úgy gondolom, hogy az álmok és a testen kívüli élmények igen közel állnak egymáshoz.”

Kedvenc festménye a gázmaszkos, cilinderes figura, aki egy füstölgő pisztolyt tart a kezében. „Ezt az alakot először pszichedelikus befolyásoltság alatt láttam egy látomásomban. Szerintem ő az én sötét oldalam. A kép annyira félelmetes, hogy szerintem a fickó saját magától is megijed…”
Chat kedvenc művészekként, a filozófus Bacont, a festő Dalít, Mark Rydent, Sargent, és a kiváló maszkmester-szobrászt, Gigert említi.
Azt is megkérdeztük tőle, hogy mi volt az utolsó könyv, amit olvasott. Azt felelte, hogy “Terence McKenna – Az Istenek eledele című alkotása…