Jövőre ünnepli harmincadik születésnapját a Bikini. Ilyenkor illik már a jubileumra készülődni, nosztalgia-kiadványokkal elárasztani a közönséget. D. Nagy Lajos, Lukács Peta, Németh Alajos, Mihalik Viktor, Makovics Dénes és Bördén Szabolcs azonban nem óhajt a múltban időzni, a zenészeknek bőven van mondanivalójuk a máról.
Az Elmúlt illúziók címet viselő album tíz vadonatúj, igazán aktuális dalt tartalmaz. Potenciális slágerek – mint például a lemez első kiadott single-je, a Szép vagy – éppúgy megtalálhatók köztük, mint mélyebb, elgondolkodtató darabok, ahogyan az a Bikinire mindig is jellemző volt. Méghozzá a szokott magas színvonalon, hogy csak pár példát említsünk: az Adjon az ég ideális kezdőszám lehet akár a jubileumi koncerten is, Az őrtoronyból pedig hamisítatlan Bikini-ballada, a Közeli helyeken és A világ végén méltó társa.
A digipack kiszerelésben megjelent kiadvány különlegessége, hogy a CD mellé DVD is jár, tavaly nyáron forgatott koncertfelvételekkel. A videók öt, ilyen formában még meg nem jelent dalt örökítenek meg.
A Foo Fighters 7. stúdióalbumnak nemcsak a címe, a tracklistája is nyilvánosságra került végre. Az április 11-én, a Roswell/RCA/Sony Music gondozásában érkező „Wasting Light” című korongon a következő dalok kaptak helyet:
Bridge Burning
Rope
Dear Rosemary
White Limo
Arlandria
These Days
Back & Forth
A Matter Of Time
Miss The Misery
I Should Have Known
Walk
Az első sláger a "Rope" lesz, mely ma debütált az együttes weboldalán, és a Rolling Stone magazin eképp jellemzi: "hairy-testicled, devil-dicked atomic beast".
A banda egy meglepetés videoklipet is készített a rajongóknak januárban a White Limo című dalukhoz, mely Valentin napon debütált, és már közel egymillióan láttak:
A Foo Fighters "Wasting Light" című albumának producere Butch Vig volt, míg a keverésért Alan Moulder felel. Az album érdekessége, hogy a zenei anyagokat analóg módon rögzítették Dave Grohl garázsában a kaliforniai San Fernando Valley-ben. A számítógépek és utómunka hiányának köszönhetően egy meglehetősen erős és kohezív album jött létre, mely több mint 15 éves karrierjük egyik meghatározó pontja: a "Rope" című első daltól a frenetikus "Bridge Burning" című nyitóslágerig a gyönyörű "These Days" című dalon át a "Wasting Light" egy valóságos diadalmenet: a banda eddigi legjobb munkája, melyet a koncerteken is bizonyítani fognak!
Az album megjelenésével egy időben a Spitfire Pictures egy dokumentumfilmet készít a Foo Fighters csapatáról, melyet az Oscar-díjas James Moll rendez majd. A produceri és finanszírozási feladatokba az RCA/Sony Music is társult, így még teljesebb képet tud adni Moll a Foo Fighters egész történetéről, beleértve azt is, amikor Dave Grohl a Nirvana dobosaként készített demófelvételeket, majd azt az időszakot is, amikor már többszörös platinalemezével, Grammy-díjasként a világ egyik legjobb bandájában zenélt. A dokumentumfilmben az album kulisszák mögötti felvételei is helyet kapnak, és minden rajongó láthatja a folyamatot, ahogyan a Foo Fighters visszatér gyökereihez Dave Grohl garázsába, és analóg módon rögzíti az albumot.
Mi újat lehetne még elmondani egy 30 éves zenekarról? Hogy honnan jöttek? Hova érkeztek? Kik voltak és kik ma a tagok? Hogy majdnem feloszlottak, majd sokkal nagyobb durranással tértek vissza? Ezeket az R.E.M.-ről már ezerszer elmondták. Úgyhogy elég, ha ennyit mondunk: az elmúlt 20 év legjobb R.E.M. albuma lett a Collapse Into Now. Avagy Mike Mills basszusgitáros szavaival: “A legjobb lemezünk az Out of Time óta”.
Az album felvételei 12 héten keresztül zajlottak New Orleans-ban, Nashville-ben és Berlin-ben. A producer az a Jacknife Lee volt, aki már a 2008-as Accelerate –en is dolgozott a zenekarral, és teljesen szabad kezet kapott tőlük. “Mindössze ki akartuk választani a legjobb dalokat” – mondja Mills.
Néhány dalcím ezek közül: “All the Best”, “Alligator_Aviator_Autopilot_Antimatter” (melyben a kanadai Peaches vokálozik és Lenny Kaye – Patti Smith zenekarának gitárosa - játssza a gitárszólót), “Überlin” (amely egy akusztikus alapú dal, ami akár az Automatic for the People-ön vagy a New Adventures in Hi-Fi-on is megállta volna a helyét; “It Happened Today” (melyben a The Hidden Cameras-os Joel Gibb háttérvokálozik, de hallhatjuk a dalban a Pearl Jam frontemberét, Eddie Vedder-t is, aki turné közben ugrott be a híres berlini Hansa Stúdióba, ahol korábban már a U2 és David Bowie is vett fel albumot). “Ez a kedvenc dalom a lemezről” – mondja Mills az It Happened Today-ről. “Imádom a közös öröméneklést a végén. Katartikus.”
Szót kell ejtenünk még az “Oh My Heart”-ról, melyben a New Orleans-i fúvószenekar, a Bonerama működik közre, vagy a berlini szürke égbolt alatt született “Blue”-ról, melyben maga a zenekar régi barátja, Patti Smith hallható.
Lee számára a Collapse Into Now egy újabb lehetőséget jelentett, hogy tapasztalja: hogyan tud három tökéletesen különböző személyiség harmonikusan együttműködve alkotni valamit. “Ez manapság nagyon ritka dolog.” – mondja Lee. – “Nincsenek ego-harcok, tisztelik egymást. A legnehezebb döntés tulajdonképpen az volt, hogy hol vegyük fel a lemezt. Szerintem a világ összes stúdióját megnéztem előtte.”
Ha van témája a Collapse Into Now-nak, akkor az nem más, mint megtalálni a fényt az alagút végén. Az R.E.M. számára pedig ez a kreatív jelzőfény erősebben világít, mint valaha.
Mégpedig nem más, mint az Everything but the Girl-ből ismert Tracey Thorn! Az énekesnő közreműködött anno a The Unbending Trees albumán, majd kölcsönkérte a csapat dalát saját szólóalbumára, most pedig úgy döntött: kislemezként is megjelenteti! A megjelenés időpontja április 16-a: a Record Store Day ("lemezbolt-nap") alkalmából kerül a kislemez a boltokba.
A Magna Cum Laude legénysége 2010 ben a klasszikus nagykoncertek mellett néhány speciális helyszínen, speciális műsorral is fellépett, ezért újrahangszerelte és újragondolta legtöbb dalát. Hogy milyen is egy Magna-koncertet tombolás-, és csápolásmentesen, színházi körülmények közt, ülve végignézni? Erre a kérdésre bizonyára tudják a választ, akik ellátogattak az elmúlt év ilyen jellegű akusztikus koncertjeinek egyikére, amelyek közül az október 17-én, a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központban megtartott előadás rögzítésre is került.
- "Szerettük volna kipróbálni a dalokat ilyen letisztult, emberközeli csomagolásban is megmutatni. Hála istennek olyan jól sikerültek ezek a fellépések, hogy biztosan lesz folytatása." – mondta a frontember, Mező Misi.
Az exkluzív album limitált példányszámban, „Csak ülünk és zenélünk” címen kifejezetten a zenekar december 28-i, nagyszabású koncertjére kilátogatóknak készült, így mondhatni igazi gyűjtői ritkaságnak számít. A kötelező nagy slágerek, mint a "Minden állomás" , a "Vidéki sanzon" , vagy a "Pálinka dal" akusztikus változata mellett ritkán, vagy sosem játszott dalok is felcsendülnek. Ilyen például az "Ide elég lesz ez a sor" , a "Ne menj" , az "Azt akartam apám" , vagy a "Kánon keringő". Igazi csemege a "Cigányhimnusz" „magnatizált” változata, vagy az egyetlen stúdiódalként már a következő albumot idéző, "A főnököm" című vadonatúj dal.
A korong a Magna Karácsony hatalmas sikere után 2011. február 18-tól vásárolható meg az üzletekben.
Február 9-én a The Strokes weboldalán közzétette "Under Cover Of Darkness" című legújabb kislemezdalát.
Az "Under Cover Of Darkness" az első kislemez az együttes régóta várt, március 21-én megjelenő új albumáról, az "Angles"-ről. Az "Angles" lesz a The Strokes első lemeze a 2006-os First Impressions of Earth óta.
2010-ben a banda ismét útra kelt, és játszott a legnagyobb amerikai és brit fesztiválokon, többek között az Isle of Wight-on, a Lollapaloozán, a Hurricane-on, a Splendour In The Grass on, a Rockness-en, az Outside Lands-en és az Austin City Limits-en. A Time Out Chicago a Lollapaloozás fellépésről így írt: "A legjobb koncert, amióta a Lollapaloozáról tudósítok. Jobb, mint a Radiohead 2008-ban. Jobb, mint... ki is volt a sztárfellépő tavaly? (...) A közönség (...) magán kívül volt."
A Cherry Bomb csak lányokból álló cover band. Feldolgozásokat játszanak, a megapopslágerektől kezdve a tökös rockdalokig. A számokat ha kell, úgy formálják meg, hogy azok egy igazán dögös rocknroll party kellékei legyenek. Nyár óta ténykednek, de jó pár helyen megfordultak már eddig. Március 11-én a Fresh Fabrik vendégeként játszanak majd az A38 Hajón, május 16-án pedig a Roger Miret and The Disasters és a Civet előtt lépnek fel, szintén az A38-on.
Kovács Héda a csapat igen szemrevaló basszusgitárosa. Héda összetett leányzó, hiszen nem csak a rákenroll érdekli, hanem a zenei újságírás, a zenekari promózás, de a divat világa is megdobogtatja a szívét. A Stylewalker Night, az V. kerületi dizájn séta egyik főszervezője ő.
Na, és hogy fokozzuk az izgalmakat, Héda a tetoválás kultúrájáról írta a szakdolgozatát: "különböző szubkultúrák kontextusában vizsgáltam a tetoválást, mint jelenséget..." - mondta a hölgy.
Ami azonban ennél is fontosabb; Héda a tűktől sem retten meg...
Héda, mi is a története annak a gyönyörű Báthory Erzsébet tetoválásnak, mely a jobb karodon ékeskedik? Ez már a második minta a bőrömön... Sárközi Zsolttal a karomon ötleteltünk már egy ideje, amikor egyik reggel úgy ébredtem, hogy szeretnék magamra egy kámeát. Ennek az a sztorija, hogy nagy rajongója vagyok a viktoriánus Angliának, és nagyon régóta szerettem volna egy ilyen ékszert. Aztán beugrott, hogy ha magamra varratom, mindig rajtam lehet. Miután ez sokkal kisebb minta, és nem is kellett sokat agyalni rajta, ezzel kezdtünk. Persze, az ábra végül Zsolt által sokkal több lett, mint egy ékszer. Nagyon régóta- kb. 15 éve- szerettem volna tetoválást, de nem akartam elkapkodni. Az elmúlt hat-hét évben kezdett kiforrni az ötlet. Két dolgot tudtam; hogy Zsolttal szeretnék dolgozni, illetve, hogy Báthory Erzsébettel kapcsolatos mintát varratok magamra. 1998 óta kutatom Báthory Erzsébet életét, ráadásul a családfámon is rajta van. Egyébként a legérdekesebb az egészben az, hogy előbb kezdett el érdekelni a története, mint ahogy kiderült az amúgy elég távoli „rokoni kapcsolat“. Ma már történészek által alátámasztott tény, hogy a róla szóló legenda csupán kitaláció. Számomra ő egy felvilágosult, erős reneszánsz asszony, aki nemcsak jó anya volt, hanem férjének méltó partnere is, aki párja halála után Magyar Királyság meglehetősen nagy részét irányította. Miután a különböző házasítások eredményeként nagyobb területet birtokolt, mint maga a király. Mivel Báthory Erzsébetről nincs valósághű festmény –csak egy rossz minőségű másolat- úgy döntöttünk, hogy nem az alapján dolgozunk. Ennek ellenére megpróbáltunk korhűek maradni, persze úgy, hogy közben azért a fantáziánknak se nagyon szabjunk határt. A kezén megpihenő kék madár fontos eleme a képnek, a boldogság madarával szerettem volna feloldani az ő tragédiáját, és így teljesen pozitívvá tenni a tetoválást. Ráadásul a kék madár meséje az egyik kedvencem volt gyerekkoromban.
Van-e terved még több tetoválásra, illetve, folytatnád-e a jelenlegit? Mindkét kérdésre igen a válasz! A kámeámat továbbfejlesztve tervezek egy egész hátas viktoriánus témájú tetoválást. A karom pedig még folyamatban van, a belső felén már majdnem kész a díszes kapu a Báthory felirattal. És már most biztos vagyok benne, hogy a végeredmény egy egész karos minta lesz.
Viszonylag kisebb az esélye annak, hogy lányokat basszusgitárral látunk a színpadon. Milyen cuccod van és mióta zenélsz basszeron? Én is úgy lettem basszusgitáros, mint sokan mások. A többiek lefoglalták a többi posztot, haha! Persze, azóta már óriási szerelem ez a hangszer, és most már több, mint tíz éve. 98-ban a gimiben kezdtem zenélni, aztán sok-sok év kimaradt, de tavaly február óta ismét aktívan zenekarozom. Régóta dolgozom a zeneiparban, nincsenek illúzióim, számomra ez csak szórakozás, és hagyom, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Jelenleg egy kölcsönhangszeren játszom, egy 25 éves Ibanezen, de remélhetőleg hamarosan megérkezik az amerikai Jazz Bass-em. Szeretem a tradicionális dolgokat, ezért sem volt kérdés, hogy az új hangszerem csakis Fender lehet. A hangzásomat pedig egy régi angol gyártmányú Laney fejnek köszönhetem.
Nos, akit felvillanyozott rövid kis interjúnk, azt megértjük, persze! Ennyinél azonban, még nem állunk meg! Jöjjön még több lány! Hölgyeim és Uraim, íme a Cherry Bomb élőben!
Március 29-én jön az Emery ötödik stúdiólemeze, a We Do What We Want. A fiúk január óta csepegtetik az infókat és az egyes dalokat az új anyag kapcsán. Annyi biztos, hogy a fiúk nem szakítottak gyökereikkel, sőt az új nótákban egészen visszaüt a korábbi albumok hangzásvilága. Ugyanakkor, fontos infó, hogy a zenekar frontembere, Devin Shelton bejelentette, szüksége van egy kis pihenőre, így bizonytalan időre kilép a kötelékből. A cucc a Tooth & Nail istápolásában kerül a piacra.
Most hallgassátok meg a legfrissebben napvilágot látott nótát, a The Cheval Glass-t!
George Michael 1987-ben készítette el debütáló, Faith című albumát, melyre az egész popvilág felfigyelt. A lemez nemcsak George Michael karrierjének, hanem az egész világ popkultúrájának mérföldköve lett. A Faith a popzene egyik csúcspontja, és mérce azoknak az előadóknak, akik többféle zenei stílus vegyítését, a közönség és a kritikusok egyöntetű elismerésének kivívását tűzték célul maguk elé.
A Faith című albummal George Michael bizonyította dalszerzői tehetségét, és olyan szupersztárok közé emelkedett, mint Elton John, Paul McCartney, Michael Jackson vagy Madonna. A Faith több mint 20 millió példányban kelt el világszerte, vezette az eladási listákat az Egyesült Királyságban, Amerikában és számos más országban. A Faith 1988-ban a legnagyobb példányszámban elkelt lemez lett Amerikában.
A Faith villámgyorsan rekordokat döntött: 6 kislemeze is első helyezést ért el amerikai listákon, és George Michael lett az első fehér férfi, aki az R&B listák első helyére is fel tudta küzdeni magát. A Faith-en olyan nagyszerű dalok kaptak helyet, mint a Father Figure, a One More Try, a Faith, a Kissing A Fool és az I Want Your Sex. Az album írója és producere is maga George Michael volt. Művészi tevékenységét számos díjjal jutalmazták: elnyerte a Grammy-t az Év Albuma kategóriában, az American Music Awards-ot az Év Albuma (Soul/R&B), az Év Legjobb Férfi Előadója (Soul/R&B) és az Év Legjobb Férfi Szóló Előadója (Pop/Rock) kategóriákban, megkapta az MTV Awardot (Legjobb Rendezés: Father Figure), valamint két Ivor Novello-díjjal jutalmazták az Év Dalszerzője és az Év Nemzetközi Slágere kategóriákban.
George Michael több mint 100 millió lemezt adott el világszerte, zenéje épp olyan friss és aktuális, mint 1987-ben volt, inspiráló hatása hallható napjaink pop- és R&B előadóinak munkáin is.
Az újramaszterelt és újrakiadott Faith nemcsak George Michael rajongóinak szerezhet örömet világszerte, hanem ihletet adhat egy újabb generáció zenészeinek is.
Megvásárolható kiadványok:
* Faith Remastered (2 CD): Faith Remastered CD, bónusz CD, dalszövegeket és fényképeket tartalmazó booklet
* Faith Remastered Special Edition (2 CD + DVD): Faith Remastered CD, bónusz CD, DVD, 28 oldalas könyv exkluzív George Michael interjúval, ritka fényképekkel és borítószövegekkel kiegészítve, fekete-arany, fóliázott, az eredeti grafikával ellátott tartóba csomagolva
* Faith Remastered Collectors Box Set (2 CD + DVD + LP): Faith Remastered CD, bónusz CD, DVD, 60 oldalas könyv exkluzív George Michael interjúval, ritka fényképekkel és borítószövegekkel kiegészítve, az eredeti kiadvány borítója, boríték printekkel, az eredetivel megegyező kinézetű koncertjegyekkel, belépőkkel és plakáttal, fekete-arany, az eredeti grafikával ellátott, sorszámozott tartóba csomagolva
A kaliforniai Dance Gavin Dance zenekar, a post-hardcore miliőjének egyik legfurcsább zenekara... Már a totálisan megborult hanfzás miatt.
A srácok a Rise Records berkei alá tartoznak, és idén márciusban (8-án, nőnap alkalmából) jelentetik meg negyedik stúdiólemezüket, Downtown Battle Mountain II. címmel.
Az előzetesen felpakolt, beharangozó nóta, a Heat Seeking Ghost of Sex arról tesz vallomást, hogy a csürhe modern zenei hozzáállása mit sem változott a legutóbbi lemez (Happiness, 2009) óta.
Füllentsetek bele az anyagba. Aki fogékony a disszonáns hangokat, a torokszakadós üvöltéseket, és beteg gitártémákat fölvonultató metal zenekarokra, annak ez tuti be fog jönni!
Még tavaly júniusban jelent meg az Attack Attack! második nagylemeze, melyet magukról neveztek el. Az anyag remek bemutatójául szolgál annak, hogy hová kezd elfajúlni a modern metál világa. Ezen a megjelenésen ugyanis olyan kevert nótákat hallhatunk, amelyek közös ivadékai a punk-rock, a metalcore, az emo, a screamo, a dance, a dubstep és egyéb nagymenő irányzatoknak.
Aki még nem ismerné a bandát, annak most remek betekintést nyújthat a pár napja megjelent videó, melyet a Smokahontas dalhoz forgattak a fiúk. Ki-ki döntse el, mit gondol a zenéről!
My Chemical Romance - Danger Days: The True Lives of the Fabulous Killjoys
Feltöltve: 2011. 01. 25.
Jelen cikkünkben (új sorozatunk első részében) a My Chemical Romance, Danger Days: The True Lives of the Fabulous Killjoys lemeze került terítékre. Pár mondat erejéig kiderül, hogy zenészeink miként látják új lemezüket. Majd levezetésképpen pár nagyobb külföldi magazin vagy webmagazin értékelésébe is beleolvasunk.
Nézzük, tehát miként vélekednek először is ők új anyagukról!
„…óriási és masszív album!” (Gee)
MY CHEMICAL ROMANCE – Danger Days: The True Lives of the Fabulous Killjoys
Megjelent: november 22.
• Ez a lemez az MCR, aztán meg mi magunk egyenként, továbbá azok az emberek, akik fontosak vagy szeretünk, meg ugyebár a rajongóink is egyben! (Gee, KROQ Interview)
• Ezelőtt az élet meg a halál kérdéseivel foglalkoztunk jobbára, de a Danger Days most egy igazán pozitív anyag lett. Ez óriási és masszív album! (Gee, 3Sat)
• Óriási, mert ez egy amolyan újjászületés a zenekarnak, hiszen az elmúlt években a The Black Parade lemezzel turnéztuk körbe az egész világot… (Ray, 3Sat)
• Eltelt 10 év… Úgy érzem, hogy a csapatnak szüksége volt egy jelentősebb változásra… Azt hiszem, most, ezzel a lemezzel boldog vagyok… Igen, rászolgáltunk már erre a boldogságra, úgy, ahogy mindenki más is rászolgál a boldogságra ezen a földön. (Gee, Warner promo interview)
• Ezen a lemezen Bob kilépése miatt sokat kellett kísérleteznünk loopokkal és különféle dobgépekkel, ez is teszi annyira mássá és különlegessé… Ott van például a S.I.N.G. című dal… Nagyjából az életünk első olyan dala, amit voltaképpen dobhangokra kezdtük el megkreálni… (Frank, Warner promo interview)
• Hehe! Azt hiszem, azt kell mondjam, mint amit minden esetben elmondunk egy új lemeznél: hogy ez lett a legjobb! Mikor kijöttünk a stúdióból, már akkor 100%-osan elégedett voltam vele, és minél többet hallgatom, annál jobban tetszik! Kiváló!
A nagyok mondják:
• „…Mikor elsőre futottam végig a dalokat akkor még tök felületesen, azonnal úgy gondoltam: ’Jézusom; ezt imádni fogjátok!’” (NME)
• „… Pályafutásuknak legfogósabb nótáit és legkeményebb szövegeit írták meg a fiúk. Az utálkozó arcoknak pedig annyit lehetne mondani: ez bizony egy édeskés szájbavágás! (Altpress.com)
• „…Az MCR összehozott egy olyan lemezt, ami poénos, van értelme és kísérletező jelleggel bír az előző anyagokhoz képest. Móka, lézer, jégkrém és képregények… Ezen szavakkal jellemezhető még a lemez…” (RockSound)
Hamarosan megjelenik a Sugarloaf zenekar várva-várt új, ötödik stúdióalbuma, az Instant Karma.
A lemezről az első klip a Dolce Vita c. számhoz készült, mely a csapat elmondása szerint egy keserédes szerelmes dal.
A klip, melyet ismét a zenekarvezető-gitáros Szabi rendezett, szabad interpretációt enged a nézőknek, de alapvetően az az üzenete, hogy ami kifelé "Dolce Vita", azaz édes élet, az befelé lehet, hogy egészen más annak, aki megéli.
A kisfilmben közel 50 rajongó is szerepet kapott, akik nagyon élvezték a forgatást.
A carbonos srácok, nem unatkoztak az elmúlt egy hónapban, a stúdiózás mellett, az angol Dreadzone meghívására két koncertet adtak, a szigetországban, három napra abbahagyva a lemez munkálatait. Hazatérve december végén a Gödör Klubban telt ház előtt beismutatták, hogyan is szól az új lemez élőben! A Carbonsoul a zenekar harmadik nagylemeze, mely stílusában az előző lemez továbbgondolása. Megmaradt a jellegzetes carbonos pszichedelikus techno űrrock hangzás, megspékelve új elemekkel mint a new wave,a blues vagy a turbopolka.
Titusz szerint: "Ez a lemez sokkal dal orientáltabb, mint az előző, több szerepet kapott Balázs hangja, megjelentek új elemek, mint a new wave, blues,de persze megmaradt a jellegzetes carbonos pszichedelikus techno-rock massza is."
Feltűnnek vendégelőadók is egy-egy számban. A rádiókban hallható Sunset című dalban például Fehér András a csapat énekesének (Fehér Balázs) édesapja énekli az operabetétet, de a gitáros Fekete István, azonos nevű, trombitás édesapja is hallható itt-ott.
Talán az USA Today összegzi a legjobban: "Spears új kislemeze elég szédítő dance-pop extázist hozott ahhoz, hogy biztosítsa az újabb utazást a listák csúcsára..."
A "Hold It Against Me" hétfői (január 10.) digitális megjelenése után Britney Spears megdöntött minden korábbi rekordot a legtöbb első napi játszássok számát illetően mind a Mediabase, mind a BDS alapján, nyilatkozta a rádiós iparág egyik vezető elemzője, Kevin McCabe, a Musicrunch alapítója.
"A Top40-es rádiók az egész országban azonnal rotációban kezdték játszani a "Hold It Against Me"-t és azonnali reakciókat kapott Amerika legbefolyásosabb adóiban is, mint a Z100 és a WXRK New Yorkban, valamint a KIIS és a KAMP Los Angelesben." - mondta McCabe.
Sharon Dastur, a New York-i Z100 rádió (az egyik legfontosabb adó Amerikában) programigazgatója szerint: "Amióta csak elkezdtük tegnap játszani, fenomenális reakciókat kapunk. A közönség imádja!"
Britney-t hétfőn már 619 alkalommal játszották le a Mediabase (nem a teljes napot felölelő) adatai szerint, míg a BDS 595 első napi játszást mutatott (szintén részleges napi adatok alapján).
A lenyűgöző rajongói visszahangon felül az eladási számok is impresszívek: kevesebb mint egy nappal megjelenése után a "Hold It Against Me" már #1 dal volt az iTunes-on Amerikában.
A kislemez más országokban is hasonlóan kirobbanó fogadtatásban részesült, szintén #1 pozíciót ért el kevesebb mint egy nap alatt az iTuneson Kanadában, Mexikóban, Új Zélandon, Ausztráliában, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Belgiumban, Svédországban, Norvégiában, Finnországban, Dániában, Görögországban és Portugáliában is.
Mindössze egy nap után a dal már a #24 pozícióban szerepel az összesített európai rádiós listán is, mint legmagasabb új belépő, legnagyobb közönség növekedést elérő és a legtöbb helyen indult sláger.
Ahogy várható volt, Britney Spears a Twitteren is "trending topic" lett világszerte.
Vendégszereplés az 'Így jártam anyátokkal’ című sorozatban
Feltöltve: 2011. 01. 10.
A Soundscan szerint Katy Perry és Snoop Dogg közös dala, a ’California Gurls’ az elmúlt nyár legnagyobb slágereként a legtöbbet letöltött dal lett 2010-ben. Amerikában 4.398.212, világszerte pedig 8 millió letöltéssel büszkélkedhet a szerzemény.
Nemrégiben bejelentették az idei év Grammy-jelöltjeit, melyek között a ‘Teenage Dream’ az ‘Az év legjobb albuma’, a ’California Gurls’ pedig a ‘Legjobb vokál közreműködés pop kategóriában’ címért verseng. Ezzel a dallal igazán nagyot durrant Katy második albuma, hiszen 6 hétig vezette a Billboard Hot 100 lista első helyét. Ezt követte az album címadó dala, a ‘Teenage Dream’, majd a részben Budapesten forgatott ‘Firework’, amely már 4 hete tartja az első helyét. Az albumból máris 1 millió példány fogyott, a kislemezeket pedig összesen 10 millióan töltötték le.
Hosszas találgatások után Katy felfedte a 4. kislemez címét, mely nem lesz más, mint az ‘E.T.’. Az iTunes-on már elérhető dal, a rádiókba pedig február közepén érkezik a dal.
2011. január 5-én Katy két díjat is nyert a People’s Choice Awards díjátadón. A ‘Kedvenc női előadó’ és a ‘Kedvenc online szenzáció’ kategóriákban az énekesnő rajongói szavazták meg az első helyet kedvencüknek. Ezen díjátadó már 2009-ben is elismerte Katy tehetségét a ‘Legjobb popdal’ kategória odaítélésével. Katy, a rövid karrierje alatt számos rangos elismerést tudhat magáénak, többek között egy BRIT Award, két MTV Europe Music Awards, egy NRJ Music Award és két Teen Choice Awards díjat kapott.
Katy színésznőként is bemutatkozik, hiszen az ‘Így jártam anyátokkal’ című sorozat legújabb évadában, az ‘Oh Honey’ című részben fog vendégszerepelni.
Az énekesnőt nemrég láthattuk fellépni a The American Music Awards díjátadón (3 kategóriában is jelölve volt, köztük ‘Az év művésze’ címért) és a The Victoria’s Secret Fashion Showban. Az elmúlt évben Katy Perry mosolygott a Rolling Stone, a Glamour, a Cosmopolitan, a Seventeen, a Nylon and Lucky és a Harper’s Bazaar magazinok címoldalán, most januárban pedig a Maxim elejére választották.
A ‘California Dreams 2011 World Tour’ koncentsorozat Lisszabonból indul február 20-án, majd Európa, Anglia, Új-Zéland, Japán és Észak-Amerika városait járja végig.
Kis hazánk is ontja magából a remek zenekarokat, és tavaly is volt egy két érdekes megmozdulás a könnyűzenében. Most a teljesség igénye nélkül álljon itt néhány jó kis videó!
HIP-HOP A magyar hiphop sokban különbözik az amerikai ganxta feelingtől, de úgy vélem, ehhez nem is kell sok magyarázatot fűzni, hiszen elég, ha csak arra gondolunk: más életvitelt folytatunk. Tavaly megjelent - ingyenes letölthető - kétlemezes, Kottazűr című alkotásával az AKPH, azaz A KEZDET PHIAI nevű formáció minden bizonnyal kiverte a biztosítákot. Második megjelenésük jól megváratta a közönséget, de megérte!Az anyagot bármilyen műfaji elkötelezettséggel rendelkező zenehallgatónak bátran szabad ajánlani!
NU-SKULL Akárhogyan is van, az Anti Fitness Club hazánk egyik legélenjáróbb nu-skull zenekara. Második nagylemezük LéleKzet címmel ugyan még épp 2009 végén jelet meg, Angyal című nótájukhoz forgatott klipjük azonban 2010 végefelé látott napvilágot. Valószínűleg a magyar könnyűzenetörténet egyik leglátványosabb videója került ki a kezeik közül, így, ha te még nem láttad, semmiképpen ne hagyd ki a megtekintését!
EXPERIMENTÁL Tavaly került piacra az 1996 óta ténykedő Egy Kiss Erzsi Zene névre hallgató formáció. Az Ugató című nagylemezt nehéz kategorizálni, hiszen van rajta minden: rock, jazz, blues, oroszos-magyaros mulatás és a jóég tudja mi minden még! Ettől függetlenül ami ezen a lemezen történik az mágia, annak ellenére, hogy valós magyar szövegrendszer nélkül operálja szét az agyunkat...
POP Elképzelhetően a Megasztáros Király Viktor nevéhez is fűződik 1-2 szuper slágernóta a tavalyi évből. 2010 utolsó napjaiban jelent meg - az azóta megkopaszodott - Viktor második nagylemeze angol nyelven, Solo címmel. A matéria igényesre sikeredett, Viktor hozza rajta formáját - ahogy ez tőle elvárható már, és persze angoljátol sem kapunk agyfrászt... Vagy igen? Döntsétek el ti!
POP-ROCK Bűn lenne kihagyni a sorjázásból nemzetünk egyik legnagyobb pop-rock szuperhősét, Ákost. Sokat mondó művészetével tavaly is elkápráztatta a nagyérdeműt. A Katona Imája című Ákos anyag alig egy hónap alatt avanzsált platinává!
ROCK Tavaly jelent meg a Csordás Tibi-féle Rock and Roll banda debütáló korongja az Underground King. Az anyag tipikus parti-rock szellemben íródott, tökös villázásról van tehát szó!
POWERPOP, POP-PUNK Merthogy ez a műfaj is éledezik kis hazánkban, habár csak kevesen űzik. A The Hated Tomorrow nevezetű ifjonc csapatra érdemes odafigyelni 2011-ben is, hiszen elképzelhetően egyre nagyobb közönséget fognak vonzani... Ez nem véletlen: Flegma hangzásuk azonnali döntésre kényszeríti a hallgatóságot... Szeretni vagy gyűlölni!
ELEKTRÓ Failotron ugyan még nem lehet nagyon ismerős a magyar közönségnek, pedig egy zsneiális zenész fiatalemberről van szó. Lemeze eddig még nem jelent meg, de a híresztelések alapján arra következtethetünk, hogy 2011-ben ez majd megtörténik. A chiptune-8bit/experimental/elektró mezsgyében munkálkodó fickó gyönyörű témákkal lepi meg a hallgatókat, olyannyira, hogy külföldön már sok koncertet kellett adnia. Nekünk lehet még picit nőni kell ehhez a zenéhez?
Akkor most megragadnám a szót: Boldog Új Évet kívánok az összes mániásnak! Köszönöm (köszünjük), hogy 2010-ben is belelestek a zenei cuccokba, ha épp nem a többi cikkeken függtetek!
2010-ben is megjelent néhány zsírkirály zenei anyag, ezekhez pedig remek klipek is forogtak. Nyilván ez itt nem az a fórum, ahol majd belemegyünk a részletekbe, de néhány műfaj pár előadóját megpislantjuk!
ROCK
A rock, mint műfaj mindig élni fog! Tökmindegy, hogy ki mit hallgat, bőven lesz miből válogatni. Érdekes, hogy az utóbbi pár évben revízióját éli a Woodstock-feeling, hiszen nap, mint nap beleütközhetünk olyan bandák nótáiba, amely enyhén a 70-es évek rákendrollja felé húzza el a csíkot.
Itt van mindjárt a többszörös Grammy nyertes Kings of Leon. A fiúk októberben adták ki ötödik stúdiómunkájukat, Come Around Sundown címmel. Az album első klipes dala azonnal rádiósláger lett. Íme a Radioactive:
Jared Leto - azt hiszem - zenészként már nagyobb sikereknek örvendhet, mint - egyébként igen válogatós - színészként. Már híreztünk nektek arról, hogy a 2009-ben megjelent 30 Seconds to Mars - This is War lemez új klipes dala a Hurricane lesz. Az igen provokatív megjelenésű klipet a tévék nem fogják vetíteni, de hála Istennek, a neten már bármi hozzáférhető. És ezt a klipet nem érné meg kihagyni... (Csendben jegyzem meg, hogy 16 éven alul ne nagyon nézzétek meg, még akkor is, ha az alábbi videó az enyhe cenzurával bíró verziót mutatja be!)
A My Chemical Romance nem szokott két ugyanolyan lemezt kiadni a kezei közül. A novemberben megjelent Danger Days: The True Lives of the Fabulous Killjoys anyag is egy egészen különleges alkotás lett. Nem biztos, hogy az MCR rajongók egyértelműen szerenti fogják, de annyi tuti, hogy nem lehet mellette szó nélkül elmenni. Ráadásul, mind a CD borítója, mind a belső booklet páratlan képi világgal bír. Ezt persze a NaNaNa című nótáoz forgatott klip is tanúsította. Mi most azonban a frissebb Sing című dalhoz készített klipet fogjuk megnézni, ami továbbmegy még egy lépéssel... Lézerharcra fel!
METAL
A keményebb vonal sem tétlenkedett 2010-ben. Remek videók és lemezek kerültek forgalomba. Kezdjük a poszt-metal egyik ifjú úttörőjével, a Bring Me The Horizonnal. Egyszerűen zseniális, amit legutóbbi nagylemezükkel, a There Is a Hell, Believe Me I've Seen It. There Is a Heaven, Let's Keep It a Secret című anyaggal műveltek. Az It Never Ends klipje zseniális lett!
Az ausztrál Parkway Drive a metalcore genráció egyik remek újítójának mondható. A tavaly megjelent Deep Blue kiváló mesterműve a poszt-metal keménykedésnek. Nem beszélve a SleepWalker videójáról...
A keményvonalas metal újításnak persze vannak olyan résztvevői is, akik mókára veszik a témát. Itt van mindjárt az amcsi Attila zenekar. Akik - nem véletlenül - a parti metal címkét kapták a rajongóktól!
POP
Szerintem nem mondok nagy túlzásokat, ha azt állítom, a 3OH!3 Streets of Gold lemeze volt a 2010-es év egyik legkiemelkedőbb mainstream vállalkozása. A Double Vision klipje pedig a pop műfajának egyik legbrilliánsabb videója!
Katy Perry is egyre menőbb napjiankban. Az énekesnő az I Kissed a Girl című slágerével tört be a köztudatba, nagyjából két éve. A California Gurls névre hallgató, Snoop Dogg-ot is felvonultató dalához forgatott videóklipje pedig kiemelkedő képi világgal tarol.
Annyi szuper pop klip született tavaly (is), hogy gyakorlatilag a műfaj összes krémes előadójától fölsorolhatnánk itt. Mivel azonban közhelyes lenne Lady Gagát felkonferálni, így inkább Rihannával zárjuk a sort!
ELEKTRÓ
Az elektronikus zenék mezején mmostanság a dubstep tarol elsöprő sikerrel. A sort tehát egy feltörekvő csapattal a Modestep-pel kezdem. A Feel good című szuper nóta éppenhogy belefért a 2010-es év terméseibe. Nézzétek meg, garantált szórakozás! (A videót 1 hét alatt, több, mint egymillió ember tekintette meg!)
Az olasz csődörök, Bloody Beetroots-szék ugyan nem elsősorban dubstepben ténykednek, munkáikra, no meg polgárpukkasztásukra mégis milliók kíváncsiak.
A tavalyi év egy elég jó elektronikus, dance slágerrel indult be. David Guetta már több, mint 20 éve ténykedik. Első lemeze 2002-ben jelent meg, Just a Little More Love címmel, és Franciaországban 2X-es platinává avanzsált. A francia DJ azóta ontja magából a jobbnál-jobb slágereket, és közben meghódítja az egész világot. 2010-ben a Memories-zel kezdte el...
HIP-HOP
Nem meglepő, hogy a brill fülbevalók, a ghetto, meg a teleszkópos-ugrálós autók világa távol áll a magyar közönségtől. Mégis mindig van egy-egy olyan kiváló rap-előadó, aki belopja magát a magyar közönség szívébe is. Tavaly B.o.B. is adott nekünk egy nagy slágert, az Airplanes nóta tolmácsolásában...
A New Boyz még csak két éve létezik. De az USA-ban egyre nagyobb közönséget tudhatnak maguk mögött. Ez valószínüleg dögös hangásuknak tudható be. A fiatal srácok Cricketz című számukkal ötmilliós nézősereget bitorolnak a Youtube-on! Pedig a dal igazából, csak a csőszárú gatyák viseléséről szól... Hát, ki miből él meg, ugye?
A 21 éves Chris Brown nemcsak remek táncos, jó színész, de természetesen kiváló énekes is. A Rihannával folytatott botrányos kapcsolatáról hírhedt előadó azért gyönyörű slágerek tulajdonosa volt 2010-ben is...
Akiben fölmerülne a kérdés, mi történt kis hazánk zenepiacán, az ne aggadjón, mert arra külön cikket szentelünk... Addig is élvezkedjetek ezeken a nótákon!
Az Arch Enemy zenekar épp új albumán dolgozik a svéd Sweet Spot Studio-ban. Az anyag rögzítését maga a zenekar producereli, a keverést és a hangmérnökölést pedig Rickard Bengtsson végzi majd. (A szakember már dolgozott együtt a srácokkal, mégpedig a 2005-ös Doomsday Machine munkálatai alatt.)
A felvételek még az elejénél tartanak, de annyi bizonyos, hogy Daniel Erlandsson dobos már fölkalapálta a ráeső részeket.
"...Nagyon sokat melózunk ezen az anyagon. Szerintem ha elkészül, ezt nem is kell majd magyaráznunk, hiszen a nóták magukért beszélnek majd. Rengeteget variáltunk a dalokkal. Vannak teljesen melankolikus darabok és egészen kemény, heavy szülemények is..." - nyilatkozta.