Megjelent a sátánikus horda Witchery új videóklipje, melyet a Conqueror's Return nótához forgatott a banda. A klip a göteborgi Metaltown fesztiválon megejtett fellépésükből állt össze. A dal a fiúk legutóbbi nagylemezén, a Witchkrieg-en található, mely a Century Media gondozásában jelent meg június 21-én Európában.
Az előző videót a címadó Witchkrieg dalhoz forgatták, Kerry King (Slayer gitáros) közreműködésével.
Megérkezett Santana első kislemezdala az alig 3 hét múlva megjelenő vadonatúj "Guitar Heaven" című albumáról. A The Beatles dalának feldolgozása az egyik legkülönlegesebb felvétel az új lemezen, a dalt India.Arie énekesnővel és a csellista Yo-Yo Maval készítették. A dalt George Harrisonnak dedikálja Carlos Santana. „A dalt hallgatva egyszerre ugrottam volna ki a bőrömből örömömben és sírtam is volna.” – monta Olivia Harrison.
Október 11-én jelenik meg a tavalyi Sziget fesztiválon is fellépő The Ting Tings vadonatúj kislemezdala, a ”Hands”. A hamisítatlan elekto-disco heaven mű egy globális kiáltás mindazok számára, akik túl keményen dolgoznak. A dal szerzője és producere egyaránt Jules és Katie, a The Ting Tings két tagja volt, és saját berlini stúdiójukban rögzítették, míg a dal keverését Calvin Harris végezte (akit az idei Szigeten láthattunk).
A The Ting Tings 2008-ban bukkant fel a pop világában DIY (do-it-yourself) hardcore-pop zenéjükkel, melyet jelentős elismerések és sikerek követtek, valamint két #1 kislemez, a “That’s Not My Name” és a “Shut Up And Let Me Go” (melyet még a mai napig is hallhatunk a Fanta reklámban), és a debütáló “Great DJ” című dal, mellyel együtt több mint 4 millió kislemezdalt adtak el. Zenéjük a reklámokon kívül számos filmben és sorozatban is megjelent, mint pl. a “Gettómilliomos” vagy a “Gossip Girl”. A The Ting Tings debütáló albuma, a “We Started Nothing” több mint 2 millió példányban kelt el világszerte. Megnyerték a rangos Ivor Novello-díjat a “Legjobb Album”-ért 2009-ben, és egy Grammy jelölést is kaptak a “Legjobb Új Művész” kategóriában.
Számos kontinensen turnéztak, bejárták Amerikát, Európát, és szinte minden egyéb helyet a Földön, megállás nélkül az elmúlt 2 évben. Úgy döntöttek, hogy Berlinbe költöznek, hogy ott éljenek és dolgozzanak. Kibéreltek egy használaton kívüli alagsori jazz klubot Kelet-Berlin Freidrichshain nevű kerületében, majd átalakították saját stúdiójukká, hogy hasonló körülményeket teremthessenek, mint annak idején saját Manchaster közeli lakásukban, ahol a “We Started Nothing” készült. 2009 telét hangszereikkel, lámpafüzérekkel, tollakkal és ragasztószalaggal, TV-zés és baráti látogatások nélkül töltötték, hogy semmi se vonhassa el a figyelmüket az írásról és a dalok felvételéről, így elkészíthették legújabb albumukat. A “Hands” az első dal ezek közül a felvételek közül.
“Berlinben mindent a nulláról kezdtünk, és most sem voltak szabályok.” – magyarázza Jules. “Amikor már volt egy sikeres albumod, az a veszély fenyeget, hogy visszatérsz a stúdióba, visszatekintesz a múltba, és megpróbálod felülmúlni.” “Nagyon lusta és túl egyszerű lenne, ha megcsinálnánk másodszor is ugyanazt a lemezt.” – teszi hozzá Katie. A várhatóan a klubokban is népszerű “Hands” tisztán mutatja, hogy ők úgy is cselekednek, ahogy mondják – egy teljesen új hangzásvilág és további izgalmas dolgok jönnek hamarosan a The Ting Tings-től!
Jön a Grammy nyertes KOL ötödik nagylemeze, Come Around Sundown címmel! Az anyag október 15-én jelenik meg Németországban, 18-án a Királyságban, az USA-ban pedig pontosan egy nappal később.
A srácok már hat dalt neveztek meg eddig, és ezeket hébe-hóba már játsszák is a koncerteken. A nóták elcsíphetők a Youtube-on, persze csak rajongói felvételek által!
A hat dal tehát:
Radioactive Southbound The Immortals Mary Devil's Song Pickup Truck
Továbbá, lesz egy klasszikus Pixies feldolgozás, a Where is My Mind?-ra.
A Slipknot-ból ismert Corey Taylor (ének) 1992-ben alapította meg az utóbbi évek egyik legnépszerűbb modern rock zenekarát, a Stone Sour-t. Az anyazenekarhoz képest jóval dallamosabb zenét játszó csapat az elmúlt években sikert sikerre halmozott, köszönhetően a jól megírt, kerek rock slágereknek, valamint intenzív, energikus élő fellépéseiknek. A frontember a közelmúltban megjelent interjúkban még dallamosabbnak – és egyben sötétebbnek is – ígérte az „Audio Secrecy”-t, így a szeptember 3-án megjelenő album valószínűleg ismét meghódítja a rock slágerlistákat.
A DVD egy 45 perces dokumentumfilmet tartalmaz az album készítéséről, valamint három koncertfelvétellel is kényeztet.
Sok beszéldnek sok az alja! Most már tuti, hogy a Bring Me The Horizon legénysége október 4-ére hozza ki harmadik nagylemezét: There Is a Hell, Believe Me I've Seen It. There Is a Heaven, Let's Keep It a Secret névvel.
Első kislemezes daluk az It Never Ends, pár napja már hozzáférhető és most itt az old-school hentelős, zombi-horroros videóklip is!
Ritka eset, hogy egy külföldi előadó éppen Budapesten jár azidőtájt, amikor valamelyik magyar díjat elnyeri. A Muse esetében is kellett pár hónapot várni erre, de végül 2010. augusztus 17-én a Mahasz és az Mton kiadó - a Warner Music magyarországi terjesztője - képviselői közösen átadhatták a zenekarnak a februárban megszavazott Fonogram díjat.
Nagy sikerű koncertet adott a Sziget Fesztivál utolsó napján, a Nagyszínpad utolsó fellépőjeként a brit Muse zenekar. A repülőgépük késése miatt szó szerint beestek a fiúk a fellépésre, így semmi másra nem volt idő. Azonban szerencsére még 2 napig országunkban tartózkodtak, ezért hosszas egyeztetések után, elindulás előtt a szállodában sikerült nekik átadni Az év külföldi alternatív albumá - ért járó arany mikrofont.
Hogy megértsék, miről is szól ez a díj, egy angol nyelvű bizonylatot is kaptak a Mahasztól, melyet nagy érdeklődéssel olvastak. Ezután pedig boldogan vették át a díjat, és rohantak tovább a következő koncertállomás, azaz Bécs felé.
Ragát azt hiszem nem nagyon kell már bemutatni a magyar zenekedvelőknek. Akiknek mégis azoknak annyit modnanék, hogy dobok és Machine Mouse, illetve legújabban a Csordás Tibivel megalkotott Fight Club!
Hál' Istennek Raga sem fél a tűktől, így néhány szó erejéig őt is elcsíptük!
Hány tetoválásod van összesen? Öt ábra van rajtam!
És ezek mit ábrázolnak? Van egy sárkányom, egy leopárdom és egy ötökör emblémám, amely engem ábárzol. Valamint, a zenekaraimmal összefüggően egy Machine Mouse és egy Fight Club jelzés is diszíti a bőröm.
Mikor készült az első tetoválásod? 92-ben - az első legális tetoválószalonban - készült a sárkányom és a leopárdom is. Ezek voltak ott a második és a harmadik munka!
Manapság nagy divat tetováltatni. Sablonos kérdés, mégis felteszem: te mit gondolsz a tetoválás mai helyzetéről? A 90-es években nagyobb előítélete volt a tetoválásnak, manapság valóban nagy divat, többnyire az önkifejezés eszköze. Azonban sajnálom azokat akik tényleg csak divatból varratják magukat, mert egy életen át kell nézniük saját testükön az adott ábrát.
Tegan és Sara a zenei világ egyik legérdekesebb párosa. A kanadai lányok 1995 óta aktív részvevői a rock-indie színkavalkádnak. Ami különleges, melankolikus-keserédes zenei világuk mellett még érdekessé teheti őket, az az, hogy ikrek és -khm- leszbikusok is.
A lányok több díjazáson és jelölésen vannak már túl. Olyan gáláról is vittek haza 'aranyérmet', mint a Western Canadian Music Awards!
Tavaly elkészítetzék munkásságuk talán legütősebb, legprogresszívebb nagylemezét, a Sainthood-ot, mely a hatodik sorlemezük idáig.
Nézzétek meg két legfrissebb videójukat az On Directing-et és a NorthSore-t, melyet nemrégiben forgattak és most kezdtek el bemutatni az Interneten is.
Akit érdekelt a magyar Rockzenei élet, na meg úgy maga a rockzene és egyéb fúziós áramlatok, az bizonyára ismerte vagy vásárolta, hazánk rockzenei szaklapját, a Rockinformot.
A lap az elmúlt két hónapban fontos változásokon ment keresztül, olyannyira, hogy megalakult egy új felállás Rock!nfo néven, mely voltaképpen az eredeti Rockinform stáb csapatát takarja, Hímer 'Paya' Bertalan vezetésével.
A főszerkesztő Paya 1992-ben indította útjára a Rockinformot, kezdetben tulajdonos-főszerkesztőként. Az idők váltakozásával, azonban a piac mozgása megkívánta, hogy más befektetőket találjon a lap számára.
Érdekesség képpen pedig nézzétek meg az alábbi Spacemakers videót is! A zenekar a főszerkesztő Paya formációja volt 1992 és 2003 között. A klip a csapat egyetlen videója, mely csak pár hónapja látható digitális formátumban is!
Felállás: Hímer Bertalan (ekkor Zax álnéven) - gitár Gyurcsány Szabolcs - basszusgitár Kiss László - dob
A brit deathcore banda napjaink legközkedveltebb poszt-metál csapatává avanzsált a fiatalok körében. Két szupersikeres nagylemez (Count Your Blessings, Suicide Season) és egy tuti kis remixalbum (Suicide Season: Cut Up!) után idén ősszel megjelenik - eddig még nem elnevezett - harmadik stúdiómunkájuk. Oli Sykes énekes több interjúban is elmondta, hogy így visszatekintve már nem annyira büszkék a debütáló alkotásra, továbbá, hogy az új lemez in a Suicide Season-re fog visszaütni.
A kompromisszumokat nem tűrő fiatalos, lendületes metálzenét ismét Frederik Nordstörm producereli majd Svédországban, a Fredman Stúdióban. A fickó - már aki nem tudná - elég nagy arc a szakmában, hiszen dolgozott már együtt azb In Flames-szel, a Dimmu Borgir-ral, de az Opeth-tel is.
És most lássunk néhány videóklipet is!
Pray for Plagues (Count Your Blessings album)
Chelsea Smile (Suicide Season album)
The Comedown (Suicide Season album)
Diamonds Aren't Forever (Suicide Season album)
The Sadness Will Never End (Suicide Season album)
Death Breath, Toxic Avenge Remix (Suicide Season: Cut Up! album)
Három évvel legutóbbi stúdiólemezük, a “Worlds Collide” után, a finn Apocalyptica megjelenteti következő, várva várt hetedik stúdióalbumát, a “7th Symphony”-t (augusztus 23.). Az album nagy részének Joe Barresi (Tool, Queens Of The Stoneage, Bad Religion etc.) volt a producere, míg két dalt Howard Benson (My Chemical Romance, Motörhead, Papa Roach) jegyez.
Az első kislemezdal. a Gavin Rossdale (a brit alternatív rock banda, a Bush énekesének) közreműködésével készített “End Of Me” (klip lejjebb!). Az albumon néhány további kiemelendő vendégelőadó is szerepelni fog: a Slayer dobosa, Dave Lombardo a “2010” című dalban, Joseph Duplantier, a francia Gojira nevű metál banda énekese és gitárosa a "Bring Them To Light"-ban, Lacey Sturm, a Flyleaf énekese a "Broken Pieces"-ben, míg a "Not Strong Enough"-ot Brent Smith (Shinedown) énekli.
“Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy az Apocalyptica, mely az egyik leginnovatívabb banda a rock műfajban, ismét a Sony Musicnál jelenteti meg új lemezét – mely ismét egy tökéletes album tőlük, és nem csak a klasszikus Apocalyptica elemeket hallhatjuk majd rajta újra, hanem néhány nagyon érdekes együttműködést is.” – mondta Willy Ehmann, a Sony Music Németország alelnöke.
Eddigi karrierjük során, mely 1996-ban kezdődött a "Plays Metallica By Four Cellos" című albummal, Eicca Toppinen, Paavo Lötjönen, Perttu Kivilaakso és Mikko Sirén eddig 6 albumot jelentettett meg a világ 70 országában, melyek több mint 4 millió példányban keltek el világszerte. Az utolsó két korong, az “Apocalyptica" (2005) és a "Worlds Collide" (2007) bekerült a legtöbb európai ország albumeladási listájának Top10-ébe is. Ezen felül a "Worlds Collide" volt az első lemez a banda életében, mely felkerült az amerikai Billboard albumlistára is. Az Apocalyptica albumai arany illetve platinalemez státuszt értek el szinte az összes európai országban.
Az új album bemutatására a csapat a világ számos tájára ellátogat turnéjával 2010-ben és azután.
“(It's not a War) – Just the End of Love” a címe a Manic Street Preachers első kislemezdalának, mely tizedik stúdióalbumukon, a “Postcards From A Young Man” című lemezen fog megjelenni 2010. szeptember 20-án.
Bejelentették az album dallistáját is (lásd alább), melyből kiderül, hogy több közreműködő művész is szerepelni fog a lemezen: Ian McCulloch a “Some Kind of Nothingness” című dalban énekel, John Cale zongorázik az “Auto-Intoxication”-ben, és Duff McKagen basszusgitározik az “A Billion Balconies Facing The Sun” című felvételen. A Manics basszusgitárosa, Nicky Wire énekel a “The Future Has Been Here 4 Ever”, akit a dobos Sean Moore követ trombitán. A “Postcards …” a tavaly megjelent “Journal for Plague Lovers” albumot követi a sorban, de zeneileg nagyon különbözik attól, sokkal inkább hasonlít a “Send Away The Tigers”-re és az “Everything Must Go”-ra, szemérmetlenül szárnyaló refrénjeivel, vonósokkal és goszpel kórussal. Az albumot Cardiffban rögzítették Dave Eringa producerrel, míg a keverést Chris Lord Alge végezte Amerikában.
A Maroon 5 igazi szupercsapattá nőtte ki magát az utóbbi években. Elég, ha a két sorsdöntő nagylemezre, a Songs About Jane-re és az It Won't Be Soon Before Long-ra emlékezünk. Ez utóbbi lemez azonban már 2007-ben megjelent és azóta a srácok - ha nem is szó szerint hallgattak- de nem rukkoltak elő semmi nagy újsággal. (Volt egy Rihannás duett szenvedés, de azt inkább ne minősítsük különleges cselekedetnek!)
Pár napja azonban már az új videó ott kering a világhálón! A Misery már nézhető és tölthető is! A fiúk harmadik nagylemeze pedig szeptember végére várható, Hands All Over címmel.
Modern, klasszikus, brit - debütálás szeptemberben!
Feltöltve: 2010. 07. 26.
A Hurts egy dilemmából született meg. Theo & Adam először egy kocsma előtt találkozott Manchesterben, amikor kettőjük baráti társasága nézeteltérésbe keveredett egymással. A két oldalvonalon állva, szembesülniük kellett azzal a döntéssel, hogy csatlakoznak a tetlegességig fajuló vitához, vagy elkezdenek beszélgetni egymással - ők az utóbbit választották. Ekkor kezdték felfedezni közös vágyukat a pacifizmus és a zenélés iránt. Mindkettőjük különleges szakértellemmel járult hozzá az együttműködéshez, és a duó lendülete elnyerte a tetszésüket - illékonyságot és kontrasztot adott a munkájuknak, és képessé tette őket valami olyan elérésére, melyet önállóan képtelenek lettek volna elérni.
A Hurts úgy jellemzi zenéjét, mint "érzelmes elektronika", és "reményteli zene egy reményvesztett helyről". Olyan művészek által inspriálva, mint Prince és a Depeche Mode, folyamatosan hajszolták a tökéletes dalról szőtt álmukat - melynek szerintük két fontos összetevője van, a jó dallam és az egyszerű üzenet, melyek együtt univerzális vonzerővel bírnak (mely nagyon fontos a Hurts számára). Dalaik melankólikusak és gondolkodásra ösztönzők, mégis epikusak, felemelők és reménnyel telik számos esetben.
Több van a Hurtsben, mint zene, és bár ez a legfontosabb részük, olyan világot építettek ki maguk köré, mely kapcsolódik a művészetekhez, filmekhez, divathoz és az underground elemeihez is. Egyedülálló imidzsüknek és a vizuális (főként az online) médiumok hatásos használatának köszönhetően már most is könnyen megtalálják szerte a világon rajongóikat, akiket kíváncsivá tesz a titokzatos kettős, így egyre többet akarnak belőlük.
A Hurts igyekszik érzelmi választ kiváltani belőlünk mindennel, amit csinálnak - legjobb példa erre a Wonderful Life saját készítésű, fekete-fehér videoklipje, melyet tavaly töltöttek fel a netre. Bár a táncosnő látványától kényelmetlenül érezhetjük magunkat, lehetetlen máshová nézni; önkéntelenül is kíváncsi leszel, és eltűnődsz azon, hogy mi lehet a története, mi van emögött. Ahogy ez jellemző is a Hurts "a több kevesebb" szemléletére, csak ezt az egy klipet tették fel tavaly a YouTube-ra, hogy ezzel is minimalizálják a megjelenésüket és mégis különlegessé tegyék azt már a kezdetektől fogva, így téve kiváncsivá, érdeklődővé az embereket, hogy még többet akarjanak. A stratégia úgy tűnik bevált, hiszen a videót már egymillióan nézték meg a YouTube-on eddig.
Másképp csinálni a dolgokat szintén egy fontos része a Hurts világképének. Ez látható élő fellépéseik minden aspektusában is, a koncerthelyszín választásuktól (leges legelső londoni fellépésük helyszínéül például egy gyönyörű, régi, isten háta mögötti táncos mulatóhelyet választottak Kelet-Londonban) a háttérénekes kiválasztásáig (aki tudatosan egy operaénekes volt, mely rendkívüli módon hatásosnak bizonyult), és a hitükben, hogy jobb egyetlen különleges showt csinálni, mint tíz teljesen átlagosat.
A Hurts elegáns, rejtélyes és stílusos. High-end és intelligens, mindig van valamilyen mondanivalója, messze nem hasonlítanak a mai pop előadókra. Ellen fognak állni a fárasztó kapcsolatok és hálózatok világában, azzal, hogy külöcök, távolságtartók és klasszikusok lesznek, miközben részesei lesznek egy olyan közösségnek, mely a művészetek minden eleméhez hozzányúlnak, és arra bátorítják a zenerajongókat és feltörekvő művészeket, hogy csatlakozzanak hozzájuk.
Habár a 80'-as évek hatása tagadhatatlan, ez mégsem egy nosztalgikus utazás - a Hurts szeretné újradefiniálni a brit popzenét és stadionokat megtöltő zenét készíteni az új generáció számára. Végül is ők egy mainstream banda - pop, de mégis hiteles. A Hurtsnél nem merülhet fel az a probléma, hogy ők legyenek-e a világ legnagyobb bandája, vagy épp a legintelligensebb.
A szeptember 6-án megjelenő "Happiness" című albumot a szuper-producer Biff Stannarddal (Kylie, Sophie Ellis-Bextor, Spice Girls, Will Young) készítették.
Mike Posner - az énekes, dalszerző, producer és a Duke Egyetem végzőse - bejelentette első, felfokozott érdeklődéssel várt albumát, mely "31 Minutes to Takeoff" címmel jelenik meg 2010. szeptember 13-án CD-n, de digitálisan már augusztus 10-étől hozzáférhető lesz. Bombaként robbanó első kislemeze, a "Cooler Than Me" meghódítja az összes lehetséges amerikai listát... jelenleg is #7 a Billboard Hot 100 listán, #6 a Digitális Dalok listáján, #4 az iTunes Top Dalok listáján és hamarosan már a Top 10-be is bekerül mind a Top 40-es formátumú rádiók, mind a Rhythm formátumú rádiók összesített airplay listáira.
"Valami történni fog az albumon 31 perc elteltével. Meg kell hallgatnod hozzá, hogy megtudd mi az. Csak annyit mondhatok, hogy mind a hallgató, mind én egy magasabb helyen leszünk, amikor vége lesz." - mondta Posner az albumról.
Posner volt a társszerzője és társproducere az összes dalnak az albumon, melyen olyan nevek működtek közre, mint Benny Blanco (Ke$ha, 3Oh!3), a Boys II Men, a Smeezingtons (B.O.B), és Travis Barker.
Május közepén a Los Angeles Times azt írta róla, hogy "Mike Posner jó nyomon van affelé, hogy ő legyena következő legjobb dolog a popzenében". Ez egy héttel azután történt, hogy Posner nyitott Drake előtt a teltházas Nokia Színházban rendezett koncertjén, és csupán négy nappal azután, hogy kisétált a színpadra az észak-karolniai Durham városában, hogy átvegye (szociológia és üzleti szakon szerzett) bachelor diplomáját a rangos Duke Egyetemen.
2009 márciusában, Posner első, "A Matter of Time" című mixtape-je (melyet kollégiumi szobájában vett fel) #1 lett az iTunesU-n (ahol bárki ingyenesen megoszthatja saját készítésű zenéit letöltésre), így egy csapásra a major kiadók figyelmének középpontjába került. Miután lemezszerződést kötött a J Records-dzal azon a nyáron, Posner visszatért a Duke Egyetemre, hogy befejezze tanulmányait, és elkezdte készíteni debütáló lemezének anyagát is. Eközben saját maga kiadta második "One Foot Out The Door" című mixtape-jét is az iTunesU-n, melyen már olyan nevek is közreműködtek, mint a 3Oh!3, Bun B, Kid Cudi, és Wale, és minden hétvégén hétvégén kollégiumi bulikon és fesztiválokon lépett fel szerte az országban.
2009 októberében Posner csatlakozott 50 Centhez a "This is 50 Fest"-en New Yorkban, melyet egy Austin City Limits fellépés és egy teltházas New York-i show követett az SOB-ben a CMJ részeként. Posner többször is fellépett az SXSW-n, köztük egy kiemelt helyen is, Perez Hilton "One Night in Austin" nevű teltházas partyján, néhány dátumon fellépett Drake turnéján nyitó számként, a Spin.com a Bamboozle fesztivál "11 Legjobb Pillanata" közé választotta őt, és fellépett a Bonnarro fesztivál záróestjén is - a The Key Club beli saját teltházas koncertjéről már nem is beszélve.
Posner fellépett már az amerikai "Last Call With Carson Daly" showban 2009 októberében, és a "Lopez Tonight"-ban 2010. májusában. Szerepelt már az URB magazin címlapján és az Entertainment Weekly "The Bullseye" rovatában, valamint a Vibe, XXL, New York Times, Los Angeles Times, Rolling Stone, New York Post és számos egyéb újság hasábjain is.
A 22 éves Mike Posner a michigani Southfieldből származik, jelenleg Los Angelesben él.
A dublini származású Danny O’Donoghue, Mark Sheehan és Glen Power – ismertebb nevükön a The Script – új lemezzel tér vissza, mely a 2008-as, 1,8 millió példányban elkelt azonos című, nemzetközileg is sikeres debütáló albumukat követi a sorban.
A „Science & Faith” messze nem egy nehéz második album, rabul ejtő elegye a hip-hop ritmusoknak, a hullámzó, fülbemászó dallamoknak és a szívbe markoló, valós történeteken alapuló dalszövegeknek, Danny mézédes, lélekkel teli énekével, mely magasan ível a hatalmas, himnikus refréneken át.
Dalszerzés közben a Londonban élő trió megtapasztalta, hogy a súlyos, érzelemmel teli mini eposzok sűrűn és gyorsan tűntek fel egymás után. Ott van például az „Exit Wounds”, mely azokra a sérülésekre emlékeztet, melyeket zátonyra futott kapcsolataink okozhatnak, és a „You Won’t Feel A Thing”, mely szerint csak akkor védheti meg az ember szeretteit, „ha tűri balsorsa minden nyűgét s nyilait”.
Hatalmas sikereiket követő dublini visszatérésük arra sarkallta Dannyt és Markot, hogy megírja a „For The First Time”-ot (mely az első kislemez dal is egyben), miután lesújtva érezték magukat, hogy barátaik sorsa sokkal sivárabb lett Írország gazdasági krízise miatt.
„Az embereket megszabadítják mindenüktől, a munkájuktól, az otthonuktól és a bútoraiktól, így aztán kénytelenek ismét olcsó borokat inni, a földön ülve vacsorázni, és olyan, mintha csak most találkoznának egymással az első alkalommal. Visszatérve a valóságba, olyan mintha teljesen csupaszon állnál a másik ember előtt. Ez az érzés nagyon megrázott minket. Rögtön meghatározta a mondanivalónk tónusát, érzelmileg.” – mondja Danny.
Az album további kulcsnótái közé tartozik még a „Nothin”, mely egy alkohol mámoros, összetört szívű ember elvesztett szerelméhez intézett telefonhívásáról szól („mindannyian átéltük már ezt” – mondja Danny). Aztán ott van az „If You Ever Come Back”, mely szerint mindig nyitva kell hagyni az ajtót, hogy szerelmünk visszatérhessen hozzánk, és a címadó felvétel, a „Science & Faith”, mely továbbviszi a szerelem elsőbbségét az általános egyenletben.
„Megpróbálunk mindig olyan szinten támadni mindezen témákkal, amivel még optimisták maradhatunk.” – hangsúlyozza Danny. „A legösszetettebb érzelmekkel foglalkozunk a lehető legegyszerűbb módon, ez az, amivel mi megküzdünk ezekben a dalokban.”
„Első hallásra az, hogy csak a téma számít, talán sivárnak hangzik.” – teszi hozzá Mark. „De úgy gondolom, hogy írnek lenni mindig egy halk reménnyel jár. És meg tudsz birkózni dolgokkal. Az ír emberekkel, mindegy milyen rosszra fordulnak a dolgok, mindig össze tudod szedni magad, és tovább tudsz lépni.”
Többek közt a „We Cry”, a „Breakeven” és a „The Man Who Can’t Be Moved” című slágerekkel, a 2008-as „The Script” című debütáló lemezük egyenesen a #1 pozícióban landolt a brit és ír albumlistán, melynek hatására Paul McCartney személyesen kérte fel őket amerikai stadion turnéjának előzenekarává. Az album háromszoros platinalemez lett Nagy Britanniában, nyolcszoros platina Írországban és platina Ausztráliában. Amerikában már 2,2 millió kislemezt adtak el, és tavaly ősszel teltházas turnét is adtak az Államokban, ahol az év legtöbbet játszott Hot AC formátumú dala a „Breakeven” volt. Angliában a „The Many Who Can’t Be Moved” #1 airplay sláger volt. Ennél kevesebbet a „Science & Faith” albumtól se várjunk.
Több mint 40 évvel zenei karrierje kezdete után Joe Cocker még mindig az egyik legsikeresebb és legnépszerűbb művész világszerte. Eddigi 21 stúdióalbuma és 4 koncertlemeze közül számos ért el multiplatina státuszt szerte a világon. Karrierje során már elnyert több Grammy-díjat, Golden Globe-díjat és Oscar-díjat is dalaival. 2007-ben a Brit Birodalom Érdemrendjét is átvehette. Röviden: ő egy legenda.
2010. október 4-én "Hard Knocks" címmel megjelenik a régóta várt legújabb Joe Cocker album, mely az első lesz a Sony Music gondozásában (Joe Cocker a kiadó német leányvállalatával tavaly kötött lemezszerződést, a Columbia SevenOne Music labelhez). Az album producere Matt Serletic volt (aki olyan nevekkel dolgozott már együtt, mint Matchbox Twenty, Rob Thomas, Collective Soul, Carlos Santana), és 9 vadonatúj felvételt tartalmaz majd, valamint az "I Hope" című Dixie Chicks dal feldolgozását, melyet a Nasville-i legendával, Tony Brownnal készített.
Nemrég Joe Cocker Németországban járt, és telt-házas koncertet adott Bonnban, ahol már be is mutatott néhány új dalt a lemezről. A koncert az album címadó dalával és egyben első kislemezével, a "Hard Knocks"-szal indult, mely augusztus elején érkezik a rádiókhoz. A lemez megjelenésével egyidőben Joe Cocker nagy európai koncertkörútba is kezd, mely október 9-én indul az Oberhausen's Arénában.
"Joe Cocker lenyűgöző albummal tér vissza, a Hard Knocks-szal. Alig várjuk, hogy együttműködhessünk az elmúlt négy évtized egyik legnagyszerűbb hangjával." - nyilatkozta a német Sony Music elnökhelyettese. "Joe Cockernek van az egyik leginkább megkülönböztethető hangja a zeneiparban. A számtalan arany és platina minősítés világ körüli sikerének testamentuma. Meg vagyok róla győződve, hogy sok millió rajongója szerzi majd be új albumát. Fantasztikus és nagy megtiszteltetés számunkra, hogy egy olyan élő legendát tudhatunk művészeink között, mint Joe."
Jeff Loomis, a Nevermore zenekar szólógitárosa egy internetes versenyre (Shred Like Loomis) invitálta a merész vállalkozókat. A tét egy Loomis áltla alászignált Schecter gitár volt. A verseny június 25-én le is zárult és mostanra Loomis már a nyertest is kihírdette.
Loomis a következőképpen összegezte a történést: "Elégedett voltam minden kedves pályázóval. Örömmel konstatáltam, hogy a Nevermore-nak ilyen nagyszerű rajongói vannak. A versenyt azonban csak egy ember nyerhette meg, és ő pedig nem más, mint az Egyesült Királyságból származó TheBlackStymphalian Youtube-os névre hallgató jelölt. Gratula!"
