Sziasztok! Nem tudom emlékeztek-e, de már régebben is találkozhattatok velem a lányok közt, most végre normális és aktuális képekkel is szolgálhatok, hála Drusillának. Tervben van még jó sok kép ahogy jó sok tetkó is, anno meséltem a terveimről, hát juszt sem azok készültek el.
Ismét szeretnénk bemutatni nektek egy magyar lányt, aki lényegében egy előre nem tervezett találkozás során jutott el hozzánk. Érdre mentünk egy szalonba fotózni, és ott találkoztunk Ritával, akit azon nyomban a fényképezőgép lencséje elé állítottunk, majd később Dru-nak is modellt állt. Ezekből a képekből láthattok most egy kis ízelítőt. Azóta több minta is került a bőrére, úgyhogy reméljük újra sor kerül egy két fotózásra...
Monica Renee, egy 25 éves dél-kaliforniai lány, hivatásos modellként dolgozik, az itt látható képeket Greg Truelove készítette róla. Ő azok közé tartozik, akik alig várják, hogy betöltsék 18 életévüket, és máris rohannak egy tetoválószalonba. Már akkor, 18 évesen elkezdték a hátán lévő ábrát tervezgetni, ami mára a hátának felét betölti, aztán megszületett a derekán lévő motívum, majd folytatta a karjaimmal. Mostanra már a jobb karja is tele van varrva, és a bal vállán is van egy nagyobb minta. Egyelőre nem tervezi, hogy abbahagyja, hiszen, hogy még bőven van üres bőrfelület a testén!
Márciusban, amikor Niki Nix a Tattoo Magazin címlapján szerepelt, a legjobb fotóit nem láthatták olvasóink, mivel akkor motoros fotósorozatából válogattunk, a soron következő Motorshow-al egybekötött Tattoo Expo miatt. A kanadai lány egészen másképp fest ezeken a képeken, sokkal inkább kiodomborodik rajtuk nőies oldala, és szembeötlőbbek a testét borító tetoválások is. Niki Nix, azért is érdekes, mert nemcsak saját bőrét szokta kiszíneztetni, nap mint nap kézbe veszi a tetoválógépet, és mások testére varr fel képzeletével átitatott mintákat. Fogorvosi asszisztensként kezdte, de mára a tetováláson kívül, a fotózások változatos formái töltik ki az életét. Niki már 14 évesen erős szívdobogást érzett, ha egy tetoválómagazinban színes tetoválásokat látott, de szülei szabályrendszerébe nem fértek bele az ilyen deviáns külsőségek, ezért megvárta, amíg betölti a 18 éves kort, és akkor tetováltatott. A hasán látható mexikói koponyát szereti a legjobban saját tetoválásai közül, amit egyik barátja, Trevor Varem varrt fel rá a Bushido Tattoo-ból. Nikit, amikor másokat tetovál, vagy amikor művésztásai tetoválásait nézi, a neo-tradicionális stílus az, ami leginkább magával ragadja.
Elég nehéz engem összefoglalni... Irodalom, művészetek, pszichológia, filozófia, autók, régi magyar filmek, Walt Disney, horror, dráma, háborús filmek, zene, koncertek, tánc, fagyi, eper, barátok, kutyus, body modification, tattoo valahogy mindez én lennék. 1990 decemberének karácsonyán születtem. Budapestre tavaly költöztem fel, hogy elkezdjem önálló életemet. Több kitérővel (autószerelő, gépészet, karosszérialakatos) végül újságírószakon kötöttem ki, és reményeim szerint egyszer majd a testmódosítás fortélyait tárhatom az olvasók elé, egy két expóval, koncerttel megspékelve. Bár nem bánnék egy két hot-roaddal foglalkozó témát sem, mert imádom ezeket a "Meseautókat"! Majdnem annyira, mint a hardcore-t és a The Devil Wears Prada-t. Modellkedni is tavaly kezdtem Drusillának köszönhetően. Jó lenne ezzel kapcsolatban is elérni valamit, ha úgy tetszik robbantani a magyar színtéren a hozzám hasonló lányokkal közösen Ne már csak külföldi dögös tetovált lányokat lessünk mindig a magazinok címlapján... :-)
Jessie, ez a gyönyörű kaliforniai lány, édesapja révén félig magyar származású. Önállóságát bizonyítva 15 évesen befejezte a középiskolát, és rövidesen dolgozni kezdett. Alig két év múlva már annyit keresett, hogy segítség nélkül el tudta tartani magát. Ha nekünk kellene megszavazni, hogy csábos testrészei közül melyik nyerje meg a legek versenyét, nehéz döntés várna ránk, ám Jessie kegyes volt, hiszen maga választott, és kérdésünkre a melleit jelölte meg azon testrészeként, amit a legjobban szeret. Két karját és combját színes old school minták borítják: virágok, rózsák, cseresznye, egy piros szív, horgony, könyöknél pókháló pókkal, különböző felíratok, egy piros lakat, a jobb felkarján pedig egy feketével rajzolt Mária-alak, amely vallásos beállítottságáról árulkodik. Tervei között szerepel hátának kiszíneztetése, és egy Nikko Hurtado-féle színes portré beszerzése.