Ennek eredményeként a zenei színpadon olyan klasszikus együttesek váltották egymást, mint a Jim Morrison utódjának kikiáltott Ian Astbury vezette The Cult, a brit punk mozgalom két legendás csapata, a The Damned és a Buzzcocks, valamint a Motörhead
énekes/basszusgitárosát, Lemmyt, illetve a Stray Cats hajdani dobosát, Slim Jim Phantomot is a soraiban tudó psychobilly trió, a
The Headcat. A vasárnapi nap folyamán viszont többek között a gördeszkás punk stílus két alapítója, a NOFX és a Face To Face kápráztatta el a tetoválás szerelmeseit műsorával, valamint deszkákra lépett a rockabilly punkot tolmácsoló helyi kedvenceknek számító Longway zenekar is.
„Mi elsősorban azért koncertezünk, mert akárhányszor kiállunk a közönség elé, az egy jó lehetőség arra, hogy új rajongókra tegyünk szert – nyilatkozta a Longway gitárosa, Trevor Jackson. Rengeteg olyan ember látott minket most is, akik azelőtt még sohasem hallottak rólunk, és talán később sem fognak, de akkor is lehetőségünk nyílt arra, hogy bizonyítsunk előttük, szóval szerencsések voltunk, hogy itt lehettünk.”
A fantasztikus hangulatú Musinken persze a sokszínű programok (BMX és gördeszkás bemutatók, motoros show-k, szemináriumok stb.) mellett ezúttal is a tetováláson volt a legfőbb hangsúly, és ennek érdekében a szervezők több, mint
300 neves művészt hívtak meg a világ minden tájáról Kaliforniától Spanyolországig, vagy éppen Svájctól, Belgiumon át egészen Japánig. Hogy csak az ismertebb neveket említsük, olyan tetoválók munkáját lehetett megcsodálni élőben, mint Filip Leu,
Jack Rudy, Clay Decker, Gold Rush, Greg James, Hori Sho, Joshua Canton, Juan Pente, Kim Saigh, Kore Flatmo, Mark Mahoney,
Nikko Hurtado és nem utolsósorban a festőként is igen elismert Shawn Barber.
A tetoválások népszerűségének lényegét pedig talán a kaliforniai Yer Cheat ’N Heart Tattoo Stúdió egyik tetoválójának, Johnny 2/3-nek sikerült megfogalmaznia a
legjobban: „A tetoválás ma már korántsem csak a tengerészek és a bukott nők művészete.”
A Musink második köre egyébként április 9–11. között Dallasban is megrendezésre kerül, s ott olyan együttesek szórakoztatják majd a tetoválások elkötelezettjeit, mint az Old 97’s, Shooter Jennings, Lucero,
Roger Alan Wade, és még sokan mások. A 200 tetoválóművész között pedig biztosan ott
találjuk majd Corey Millert, Dan Dringenberget, Juan Puente-t, Keith Underwoodot, Kim Saighet, Kore Flatmót, Nikko Hurtadót, Shawn Barbert, valamint Tim Hendrickset. „A Musink 2010-re megpróbáltam úgy összeválogatni a tetoválóművészeket, hogy itt legyenek a legfontosabb és legelismertebb művészek az Államokból és a világ más tájairól egyaránt – nyilatkozta Paul Stottler, azaz Small Paul, aki amellett, hogy közkedvelt tetováló, a Musink egyik fő szervezője is. Ezek az emberek az igazi művészetet testesítik meg, a munkájukból nem hiányzik az elhivatottság és a lélek sem, és ők tökéletes példái annak, hogy kik is vagyunk mi tetoválók. Mindezt pedig meg is szerettem volna mutatni az embereknek, vagyis hogy mi is a lényege ennek az egész tetoválómesterségnek.”
www.musink.org
Bánfalvi Ákos