Tetováló - Nikko Hurtado

„Már gyerekként elvarázsoltak a rajzfilmek. A suliban Bart Simpsont rajzolgattam, hogy népszerűbb legyek a  lányok körében. Azt hiszem innen indult minden. Az iskolában rajzkörre iratkoztam, ott tanították meg nekem a jobb agyféltekés rajzolást, és azt, hogyan kell egy rajzot akár fejjel lefelé is megcsinálni. Olyan játékos fogásokat sajátítottunk el, amitől az egész varázslatosnak tűnt. Többé nem lehetett elvenni tőlem a rajzot. A középiskolában tovább folytattam a kutakodást. Szombatonként egy barátommal különórákra jártunk, ahol rajzolni tanultunk. Akkoriban a Marvel képregények voltak a kedvenceim, úgy érzem sokat köszönhetek nekik. A középiskolában volt egy tanárom, Mr Samuels, őt még mindig nagyra tarom. Sokat tanultam tőle, bár nem fejeztem be a közös projektünket, de az arányok és a perspektíva fogalmát mindig az ő hangján hallom megszólalni a fejemben. Egy rajznál ezek elsődlegesek: mindig meg kell határozni őket, még az első vonalak előtt.
Ezután következett a pasadenai Képzőművészeti Főiskola. Tanultam grafikai tervezést, illusztrációt, rajzot és jártam külön videós szakképzésre. Nagyszerű tapasztalat volt, de így utólag úgy látom, hogy komolyabban kellett volna vennem azokat az éveket. Persze még így is sokat tanultam akkoriban.
Sokszor kérdeznek a színekről; sokan úgy tartják, hogy szokatlanul jól használom őket ebben a műfajban. Én a színes ceruzákat javaslom. Aki kellő alapossággal hosszú időn keresztül használja őket, jó kis színelméletet dolgozhat ki magának.
Visszatérve a kezdeti évekhez, a suli után két éven át fel sem emeltem a ceruzát. Eleinte csak lógtam, nem csináltam semmit, nem is dolgoztam. Aztán elmentem egy építkezésre, és úgy tűnt végleg megfeledkeztem a művészettel kapcsolatos álmaimról.
És akkor egy átlagos napon, egyik barátom azzal hívott fel, hogy nyitott egy üzletet, ahol tetoválásokat akar készíteni. Elmentem hozzá, ő azzal fogadott, hogy ha van kedvem dolgozhatok neki. Tél volt, az építőipar gyakorlatilag meghalt azokban a hónapokban. Körülnéztem, és azt mondtam, miért is ne, holnap kezdek. Másnap besétáltam, a többi már történelem.

21 éves voltam akkor, és váratlanul mintha Aliz csodaországába csöppentem volna, csak éppen a magam ízlésére alakítva. Persze eleinte azért sok nehézség adódott. Elsőnek egy törzsi mintát varrtam, de az első, amire büszke voltam egy apró skorpió volt. Akkor már éreztem, hogy ezzel fogom megkeresni a pénzemet. Emlékszem majd beleőrültem a sok fekete-szürke munkába. Nagyon nehéz volt nap nap után sötét tónusokban gondolkozni.
Egyszer egy srác megkért, hogy varrjak rá egy Lugosi Béla portrét. Akkoriban a fotórealisztikus ábrázolás volt a mániám, de elkezdtem gondolkozni. Magam előtt láttam Lugosi bámulatos karakterű arcát, de úgy mint egy festményt. És rájöttem, hogy sokkal könnyebb így megfejtenem mintha fotóként gondolok rá. Ez volt az első színes portrém, ahol nem kimondottan a reális képet vittem fel a bőrre. Ez indította el a gondolatmenetemet abba az irányba, amerre azóta is folyamatosan tart. A következő egy Batman kép volt, amit a tulajdonos nagy bánatomra fekete-szürkében akart viszontlátni. Az utolsó pillanatban azonban, mintha csak megérezte volna, hogy merre terelem gondolatban, megszólalt: mit szólnál hozzá, ha arra kérnélek, hogy mégis színesben csináld? Én csak bólogattam. Azóta már legtöbbször elsőre így kérik. Tudják, hogy ez a gyengém, ebben vagyok a legjobb.
A portrék közül a filmekből vett dolgokat szeretem a legjobban. Itt olyan gyilkosan jó képeket találok, hogy az eredmény nem is lehet más, csak tökéletes. A családtagok arcképére is nagyon odafigyelek, ilyenkor mindig megpróbálom a legjobbat kihozni magamból. Tudom, hogy milyen mély érzelmek vannak ezeknek a tetoválásoknak a hátterében.
Ennek ellenére egy tetováláson soha nem dolgozok annyit mint, amennyit egy rajzzal eltöltök. Az olajfestmények is nagyon érdekelnek, amikor vászonra dolgozok, nagyon hasonló érzés fog el mint, amikor tetoválok.
Ha kezdők kérnek tanácsot tőlem, csak azt tudom mondani, hogy hallgassanak a belső inspirációjukra. Legyenek alázatosak a szakmával szemben, de a legfontosabb talán az, hogy ne munkának, hanem szórakozásnak és pozitív értelemben vett kihívásnak fogják fel a tetoválást. Csak így lehet valami eredetit létrehozni.
2010 elején végre megnyitottam saját stúdiómat Fekete Horgony Közösség néven. Ha akarsz tőlem egy jó kis portrét, amit mindenhol megbámulnak, amerre jársz, térj be hozzám, de előbb lépj kapcsolatba velem a www.nikkohurtado.com weboldalon.”