Néhány éve, amikor a Tattoo magazin aktuális számához készítettünk címlapot, magam is láthattam Jankó Zsoltot, alias „Manót” munka közben. A Hajógyári-szigeten egy tágas műteremben került sor a fotózásra, és a festék nélkül is hibátlan testű lány valóságos futurisztikus műalkotássá változott az egyórás testfestés során. Emlékszem, arra gondoltam, nem lehet könnyű egyszerű munkafelületként tekinteni ezekre a csinos modellekre, de Manó láthatóan már korábban túljutott a kísértés mocsarán. Professzionális szemlélete egyértelművé tette, hogy itt egy festő találta meg a számára legmegfelelőbb vásznat, és minden idegszálával azon van, hogy létrehozza a tökéletes alkotást.
– Jól gondolom, hogy az ilyen alkalmak, amikor vonzó női testekre alkotsz, olyan érzelmeket váltanak ki belőled, mintha az üres vászonra festenél? Vagy az alkotás izgalmán túl ilyenkor más is keveredik a levegőben?
Manó: – Festőember vagyok nem robot... A szépség mindig izgalommal tölt el, mindegy, hogy az egy teljes egész vagy csak egy részlet. Viszont ezt nem lehet és nem is szabad kimutatni. Lehet, hogy levetkőzött előtted egy lány, de ő akkor a munkáját végezte, magánéletben lehet, hogy rád sem nézne, így ezzel nem lehet visszaélni. De ami a legfontosabb, hogy két éve hűséget fogadtam a felségemnek és ehhez tartom is magam.
– Hogyan és mikor kezdted el a testfestést? Milyen előszobái voltak a művészi pályádnak, mielőtt a mai szakmai tudást és ismertséget megszerezhetted volna? Manó: – Temetőben szereztem meg az anatómiai ismereteimet. Tudatosan temetőbe mentem dolgozni, hogy élőben részt vehessek boncoláson és exhumálásokon. Mindenben szeretem a valódit látni, megfogni. A műcsont és a fotók nem ugyanazok. Az alkoholmentes sör után jön a guminő, vigyázni kell ezekkel a dolgokkal. A festésben mindent elvállaltam. Tényleg mindent. Így tanultam a legtöbbet! Papír nincs róla, de jó iskola!
– Milyen versenyek azok, ahol egy testfestő bemutathatja tudását? Általában kötött témákban kell alkotni, vagy szabadon szárnyalhat a képzelet? Manó: - Európában, Ausztrián belül van a világverseny. Én 3 alkalommal voltam. A legutóbbin 5. helyezést éretem el. Az jó, mert nagyon erős a mezőny. Itthon még csak negatív hangulatú próbálkozások voltak a kizárólag testfestésre irányuló versenyekkel. Nálunk még mindig együtt fut a smink, a divat és a hajszobrászat. Ezek csúcs profi versenyek, de még nem önálló testfestő rendezvények.
– Ha nem testfestő versenyekről van szó, milyen felkérések érkeznek még? Manó: – Tavaly festettünk egy magánrepülőgépet. Egy 7 méteres kínai sárkány suhan át a gép testén kék lángok között. A mai napig „mindent” elvállalok, ebből lehet tanulni, fejlődni. Nem nagyon van olyan felület, amire ne lehetne festeni.
– Mely munkáid a legemlékezetesebbek, és melyik volt a legnagyobb szakmai kihívás? Manó: – Emlékezetes munkák? Valahol mindegyik emlékezetes, vagy azért mert nagyon jó volt vagy mert kevésbé... Legnagyobb szakmai kihívás? A mindenkori tökéletes portré megalkotása.
hirdetés
– Vannak olyan témák a fejedben, amit mindenképpen szeretnél egyszer megcsinálni? Manó: – Természetesen, mint mindenkinek. Ha ilyen nincs, akkor halott az egész. Mi vinne előre, ha nem ez.
– Neked is vannak tetoválásaid, ez azt jelenti, hogy szereted ezt a művészetet? Manó: – Jól mondod, vannak tetoválásaim. Az elsőt magamnak csináltam 13 éves koromban, ezelőtt 25 évvel… Zsákvarrótű és cérna, hollótus. A mai napig megvan, nem takartattam el. Amire a legbüszkébb vagyok, azt a Kormány-Kori csinálta a 2008-as Tattoo Expón. Elsők lettünk vele. Percre pontosan 8 órán át tetovált… Megérte. A tetoválás az egyik legszebb művészeti ágazat, többek között a nehézsége miatt. „Amit odaraktál az ott is marad.”
– Véleményed szerint a tetoválás és a testfestés mennyire rokon szakma? Manó: – Azon kívül, hogy testre alkotunk, szerintem nem sok a közös. A testfestéssel soha nem lehet olyan őrült finomságokat létrehozni, mint a tetoválással, mert teljesen más a technika. Viszont ami közös lehet, az a látásmód, ahogy az alkotók létrehoznak egy-egy profi művet.
– Vannak példaképeid a testfestésben, vagy olyan tetoválók, akikre felnézel? Manó: – Természetesen van 1–2 példaképem a testfestésben, nagyon profik. Tetoválók közül is van egy két „isten”: Guy Aitchison vagy Robert Hernandez. Ők nemcsak a profizmusuk miatt, hanem mert mertek önállóak lenni, tetoválásaiknak saját stílusa van. A fél karom oda adnám, ha most úgy tudnék tetoválni, mint Borisz vagy Sárközi Zsolt, és még sorolhatnám, de hiányolom a teljesen egyedi kialakítást. A magyar tetoválók is világra szólóan profik, de nincs tökéletes egyéniség. Na, ezért biztos kapni fogok a pofámra.
– Mik a terveid a jövőre nézve, szakmailag van hova fejlődni még? Manó: – Fejlődni mindig lehet és kell is! Anélkül nincs művészet! Minél nagyobb megmozdulások, rengeteg embert festeni egyszerre. Bobby kollégámmal nagy festésekre szakosodtunk, vele szívesen elvállalnék 30–60 személyt is egyszerre. Van két hajas barátom: Hajhóhér becenevű, Bodnár Szabolcs. Lábánál fogva függeszti fel a lányokat és szamurájkarddal vág hajat. Mavrák Erik hajas kolléga a valódi polipokat és tintahalakat is beleszövi a hajba. Velük sok őrültséget megalkottunk már. Együtt valami nagyot alkotni, az lenne igazán jó...
Bartha Barna
Hozzászólások
vörös:) 2010. 02. 14. - 18:52
..gyönyörűek az alkotások..eszméletlen!!!csúcsszup!!
