Noha Barber a nézőre bízza az értelmezést, élénk - bíborvörösben játszó, vagy éppen monokróm tónusokat felvonultató - ecsetvonásai erőteljesen meghatározzák az érzelmi reakciót. Például a "Megértés", a "Vörös fej" és "Az üzenet" című festményein Barber babafejekkel népesíti be a képet, ha tetszik, különös, elgondolkodtató portrék az amerikai társadalomról.
Barber reklámtevékenységét nézve az embernek olyan érzése támad, mintha egy új könyvben kezdene lapozni. Bár az intenzitás és a részletek aprólékos kidolgozása itt is feltűnő, mégis éles kontrasztban áll a személyes festmények sötét világával. Sokféle felkérésre dolgozik, magazinokat illusztrál, az Elektra Recordsnak készít festményeket, sőt, a Grammy Awards is felbukkan a kliensek között - mindez Barber stilisztikai gazdagságát jelzi.
"Sokkal jobban szeretem a saját képeimet, ám kifejezetten élvezem azt a kihívást is, melyet a reklámfelkérések jelentenek" - mondja Barber. "A főállású tanítás és a főállású szabadúszás nagy vesztesei egyértelműen a saját műveim."
Barber saját bevallása szerint munkamániás, valószínűleg most próbálja behozni a tinédzserként és fiatal huszonévesként eltékozolt időt, amikor a művészi ambíciókat sutba vágva alkalmi munkákkal tartotta fenn magát.
Tanít, megrendelésekre dolgozik, és saját kedvtelésére fest, jövője azonban még ígéretesebb. Hamarosan San Francisco felé veszi az irányt, ahol is reményei szerint saját képeire és komoly kiállításokra koncentrálhat majd.
"Nagyon várom már a költözést. Egy kicsit szüneteltetem a tanítást és a saját munkáimra koncentrálok. Kíváncsi vagyok, hogy egy új város, az új élmények milyen inspirációkkal gazdagítanak

."

Az alábbiakban Shawn Barber festőművész-tetováló gondolatait olvashatjátok arról, hogy szerinte mi határozza meg azt, hogy valakiből művész lesz, vagy tudomást sem véve saját lehetőségeiről, végleg eltűnik a süllyesztőben:

"A tapasztalat és a kockázat mindig megelőzi a lehetőséget. A lehetőség a gyarapodás, tudás és az önbizalom dajkája. Az önbizalom az önnön választásainkért és döntéseinkért vállalt felelősség - tudjuk, hogy döntéseink integritása megszilárdítja az életről vallott elveinket.
Az életben minden döntés kérdése. Egész nap a tévé előtt ülve akarok elmenekülni a hétköznapok monotonitása elől? Meddig maradjak a bulin, ahol estéről estére mindig ugyanarról cseverészünk? Gyűlölöm a munkám, a főnököm, a feleségemmel is máshogy kéne élni, de még nem. Nem most. Majd holnap, majd ha olyan kedvem lesz, majd később, most unom. Ezek az állítások a lehetséges választások és döntések iskolapéldái. Sokan vallják ezeket a passzív nézeteket. Én is ugyanígy éreztem és ugyanezeket a mondatokat mondtam sokáig.
1995-ben, huszonöt évesen végre összekaptam magam, visszaültem az iskolapadba, és elkezdtem felelősséget vállalni a tetteimért, a jövőmért, önmagamért. Nem egyetlen éjszaka alatt történt. Nem is két év alatt. A változáshoz az kell, hogy az ember hajlandó legyen új elképzeléseket, más véleményeket is befogadni, nyitottan közlekedni, s akkor a lehetőségek végtelen tárháza tárul fel. Ha hiszel abban, amit CSINÁLSZ, abban, amit csinálni AKARSZ, megnyílnak előtted a lehetőségek és megacélozzák az elmédet.
Tesszük, amit tennünk kell, hogy tovább tudjunk lépni. Van, aki azonnal feladja. Minden valamirevaló dolog véghezvitele időbe telik, ehhez idő és nyitottság kell. Az élet tele van akadályokkal, vannak nehéz időszakok, de ez benne van a pakliban. A sikeres emberek és a pultot mosók (igen, én is csináltam) között az a különbség, hogy az előbbi hisz abban, amit csinál. Ha hű vagy önmagadhoz és hiszel abban, amit csinálsz, sikeres leszel. A pénz jön és megy, de nem ez a fontos az életben. Persze, enni és lakni kell, de hány ember mondhatja el őszintén, hogy olyasmit csinál, amit szeret és még meg is él belőle? Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az ember szeme előtt csak a dollárjegyek ugráljanak, vagy mást utánozva próbáljunk gyorsan meggazdagodni, hanem azt, hogy csináljuk csak a dolgunkat, és előbb-utóbb a pénz is bekopogtat az ajtón. Tiszteld és higgy önmagadban, nem fogod megbánni!
A hét minden napján legalább tizenkét órát dolgozom. Mindennap festek, van, hogy csak pár órát, van, hogy naphosszat. Most épp ott tartok, hogy leginkább a saját munkámmal foglalkozom és a tetoválás mesterfogásait próbálom elsajátítani. Egy kicsit szüneteltetem a tanítást, azt, amit az elmúlt nyolc évben csináltam.
1997 szeptemberétől több mint 900 festményt és illusztrációt készítettem. Minden egyes munkámról naplót vezetek, így tudom, mit csináltam eddig és látom, merre vezet az utam. Gyakran végignézem ezeket a listákat, és rájövök, hogy egy csomó kép egyszerűen rossz. Amikor átfutok a rossz képeken, megnézem, mi az, ami nem tetszik bennük. Mindez arra jó, hogy a jövőben ne kövessem el ugyanezeket a hibákat, ne hozzam meg ugyanezeket a döntéseket. Az ember saját hibáiból tanul a legtöbbet, ha meghallgatja a lelke mélyén szunnyadó kritikust. Természetesen vannak barátaim és kollégáim is, akiknek megmutatom a munkáimat, fontos a visszajelzés, a véleményük, a kritika. Előfordul, hogy nem értek egyet velük, mert mást gondolnak, vagy mert más az ízlésük, de bízom az ítéletükben és tudom, hogy segítő szándék vezérli őket. Ők észrevehetnek olyasmit, ami nekem teljesen elkerülte a figyelmemet, olykor pedig valóban arra van szükség, hogy én is megpróbáljam eltávolítani magamtól a művet és külső szemmel nézni az alkotást. Ehhez egy kicsit félre kell tenni, szusszanni picit, hogy aztán másnap friss szemmel visszatérj hozzá. Tudomásul kell venni, hogy soha semmi sem lehet tökéletes. De azt is tudnod kell, hogy te vagy saját sikered kovácsa. Mert te vagy a főnök.
A profi művésznek is küzdeni kell!
Egy szabadúszó művész élete nem egyszerű. Egyszer lent, egyszer fent, tele van hullámvölgyekkel. Ami mellette szól: mindennap kreatív lehetsz, saját időbeosztás szerint dolgozol, akkor utazol, amikor kedved szottyan rá, és a magad ura vagy. Ami ellene: nincs állandó, biztos jövedelem, aggódhatsz, hogy mikor esik be valami munka, néha olyat is el kell vállalni, ami egyáltalán nem hoz lázba, nincs egészségbiztosításod, és néha csúszol a számlák befizetésével...
Készülj fel, mert az út hosszú lesz!
A siker nem pottyan az öledbe. Ha szerencsés vagy, öt év alatt bedolgozod magad a szakmába, és lesz munka, pénz, siker. Általában mindez 7-10 év munkájának eredménye. Ebből az első három év a legkeményebb. A legtöbb embernél ez a "vagy megszoksz, vagy megszöksz" esete. A frusztráció, motiválatlanság, lustaság és bizonytalanság sokaknak kedvét szegi, akik "művészlétről" ábrándoznak. Nem várhatod el, hogy vágyaid teljesüljenek, ha nem teszel érte semmit. A vágyakozás és a tenni akarás két különböző embertípust feltételez.
A helyes út: készíts listát a céljaidról, bármilyen fennkölt, nagyravágyó vagy éppen aprócska legyen is az. Légy kitartó, dolgozz szorgalmasan, míg eléred céljaidat! A kis sikereket is méltányold és ünnepeld, de maradj éhes és koncentrálj a jövőre és a még el nem ért célokra!
Keresd az egészséges, kreatív és sikeres emberek társaságát! Ha a barátaid lelkesek, szeretik, amit csinálnak, lelkesedésük rád is hatni fog. A motiválatlan, kallódó emberek, akik egy helyben topognak, s nap mint nap csak ugyanarról bírnak beszélni, visszahúznak, a depresszió és a negatív energiák rád ragadnak, s elterelik figyelmedet saját céljaidról. Igen, ez néha nehéz, de ha valakinek tényleg fontos vagy, akkor örül a sikerednek és elszántságodnak, nem irigy, keserű vagy csalódott. Az élet túlságosan rövid a negatív érzésekhez.
Légy a munkáddal őszinte, tudd, hogy mik a gyenge pontjaid! Te légy önmagad LEGSZIGORÚBB kritikusa! Nem szabad megfenekleni ott, ahol vagy. Mindig tanulni kell, új utakat keresni. Az elégedettség lustasággá válik, és innen egyenes út vezet az unalom és középszerűség felé.
Légy alázatos! Vedd tudomásul, hogy nem vagy annyira jó! 10 000 művész él még, aki jobb, mint te. A művészet történetében meg 100 000 000, aki még jobb. Örülj annak, amit csinálsz, de a valóságot ne téveszd szem elől! Tedd próbára magad olyan dolgokban, amiről azt gondolod, nem tudod megcsinálni, mert félsz, vagy mert nincs hozzá elegendő tudásod! Mindenféle művészeti ágban próbáld ki magad: festészet, szobrászat, film, bútortervezés, illusztráció, építészet, animáció, stb.! S aztán tedd fel magadnak a kérdést: kedvenc alkotásaidban MIT szeretsz és MIÉRT, hogy saját munkádat inspiráld.
De ami a legeslegfontosabb: legyen integritásod.
Állj ki azért, amit csinálsz, legyen saját hangod, ízlésed és véleményed! Ne akarj a "Hónap felfedezettje" lenni! Kérlek, kérlek, kérlek, bármit is csinálsz, ne légy seggfej. A művészet világa kicsi. Ne hagyd, hogy klónként, hasonmásként, gerinctelen, mást majmoló baromként könyveljenek el! Senki sem fogja tisztelni a munkáidat. Ez lusta és etikátlan, tiszteletlen és gusztustalan dolog.
Ne utasíts vissza megbízásokat! Nincs kicsi feladat. Sőt, lehet, hogy néha ingyen kell dolgoznod. MINDIG légy profi. Keresd a kihívásokat, vállalj olyat, amiről úgy hiszed, meghaladja a képességeidet. És csodálkozni fogsz, mert ha a feladatra koncentrálsz, s megfontolt döntéseket hozol, s aszerint cselekszel, többre leszel képes, mint amit önmagadról gondoltál."

Interjúk, kérdések

- Helló! Sok képedet láttam, amin babafejek voltak, beszélnél róla? Az utóbbi időben más művészek tetoválásait is megfestetted. Van valami közös téma, vezérfonal, ami alapján választasz?

- A babákat... nagyon élveztem, olyan jelképszerűek... Fiatalembereket és középiskolásokat tanítottam, igazából ők ihlettek meg. De az is erős hatást gyakorolt rám, hogy amerikai vagyok egy olyan országban, amelyben hemzsegnek az ostoba droidok. Munkáimban vizuálisan fogalmazom meg a véleményemet. A tetovált képeken pedig vagy az alany érdekel, vagy a minta, az absztrakt kép, vagy a festék, a vonalvezetés... a tetoválóművész képi világából kiindulva magam is szeretnék érdekes képi világot teremteni, mert úgy érzem, ő maga is érdekes...

- Látom, hogy a karod tetoválva van. Mikor kezdted magad tetováltatni, és mit jelent ez számodra?

- 16 éves voltam, amikor először tű alá feküdtem, egy szörnyű ronda pókember került a felső combomra, aztán a húszas éveim elején még egy pár. A húszas éveim vége felé komolyan kezdett érdekelni a művészet, ezért elkezdtem művészettörténetet tanulni, ekkor kerültek a tetoválások a felkaromra. Aztán egy pár évvel ezelőtt nekiálltunk a másik karom teljes tetoválásának, az úgy most 60%-ig már kész van... Bryannek teljesen szabad kezet adtam... lelkesedése elképesztő, és fantasztikus munkát végez... Jómagam elég szarkasztikus alak vagyok, olyan, mint egy kisgyerek... szeretem, hogy ha olyasvalami van a bőrömbe vésve, ami esetleg visszataszító azok számára, akik nem értékelik a művészetet, s persze az is érdekes, hogy az emberek az első benyomás alapján milyen képet alakítanak ki rólad.

- Feltűnt, hogy illusztrátorként és festőként más a stílusod; mennyiben kell máshogy dolgoznod, hogy sikeres illusztrációt készíts (szemben az úgynevezett "szépművészeti alkotásokkal")?

- A festményeim teljesen mások, mint a reklámrajzaim. A festmények sokkal nagyobbak - általában 1,5 méteresek - és az alkotó folyamat végére elkészülnek. Itt sokkal inkább magáról a folyamatról és a festés élményéről van szó, az illusztrációk viszont a vázlatok direkt interpretációi. Számomra ez más tudatállapot. Ha festek, csak a magam szabta kötelezettségeknek, elveknek, ízlésnek kell megfelelnem. Nem állítok ki galériákban, s lényegében a magam kedvéért csinálom, mert akarom. Így engedem el magam, így oldom a feszültséget, így fejezem ki a gondolataimat, múltamat, félelmeimet, a festés számomra ezt jelenti. Magamnak készítem a festményeket, s úgy tűnik, másoknak is tetszenek, de alapvetően azért csinálom, mert én így tudom önmagam kifejezni. Ha énekes vagy dalszerző lennék, egy együttesben dolgoznék, de hát nem így van, én festő vagyok. Az illusztrálást nagyon élvezem, másfajta kihívásokkal találkozom. Elég gyorsan elkészülnek, s ebből következik, hogy érzelmileg nem is nagyon kötődöm hozzájuk. Lehetővé teszik, hogy mindennap fessek, s ha nincs más megbízásom, sok szabadidőm marad.

- Milyen tanácsot adnál egy kezdő illusztrátornak/művésznek általában (stílus, maga az üzlet stb.)?

- Első és legfontosabb: légy hű magadhoz és a művészetedhez. Annyian vannak, akik másokat másolnak... a hatás egy dolog, a lopás viszont etikátlan és gusztustalan.
- Szerezz be egy gegkönyvet (ebből mindent megtudsz az üzleti oldaláról)!
- Légy türelmes és kitartó! Rajzolj, rajzolj, rajzolj - az életből, emlékekből; ha lehet, tartózkodj a fotók utáni rajzolásról! Fess, fess, fess, fess! Nézegesd a nagy mesterek műveit és másold le őket!
- Olvass, olvass és olvass! Olvass el mindent, bár van néhány speciális ajánlatom: Ben Shahn: Tartalom és forma, Robert Henri: A művészi szellem, Joseph Campbell: A mítosz ereje, Krishnamurti: Az első és utolsó szabadság, Carl Jung: Pszichológiai észrevételek és Laurence G. Boldt: A zen és a megélhetés művészete.
- Rakj össze egy ütős portfóliót (legalább 10 kép) és küldd el azoknak az embereknek, akikkel/akiknek TE akarsz dolgozni! (Én ezt "slágerlistának" nevezem, addig küldözgetek nekik könyveket, míg fel nem kérnek.)
- Nyomtass ki képeslapokat és küldd el azoknak, akikkel/akiknek TE akarsz dolgozni! A nevekhez és címekhez hozzájuthatsz, elég, ha bemész egy könyvesboltba, és MINDEN kiadványt megnézel, amiben illusztráció van. Küldd el nekik a munkáidat! Célozd meg a piacot! Én portrékkal kezdtem... aztán lehet terjeszkedni. Csak olyan képeket csinálj, amiket TE akarsz csinálni; ha olyanokat csinálsz, amiről azt HISZED, hogy másnak ez kell, gyűlölni fogod az egészet, és nagy valószínűséggel olyan munkákra fognak felkérni, amiket NEM akarsz... szóval már elsőre is csinálj olyat, ami boldoggá tesz, tedd fel a munkáidat az internetre!

- Milyen művészek inspirálnak téged?

- Nagyon sokan vannak, csak nézd meg a weblapomon a linkeket, és tudni fogod, milyen az ízlésem.

- Hova jártál iskolába?

- Három helyre jártam. Gimnázium után egy közösségi főiskolára 1988-ban, ide 14 hónapig jártam. 1995-ben ismét visszaültem az iskolapadba, egy meglehetősen drága New York-i főiskolára, ahonnan két év múlva átiratkoztam egy még drágább művészeti egyetemre. Igen, a felsőoktatás drága mulatság, és a legtöbb diák nem hajlandó felelősséget vállalni a tanulásért és a jövőjéért. Nekem is időbe tellett, ám azután szinte a tanulás megszállottja lettem, és ez a mánia azóta is tart. Ez egy soha véget nem érő folyamat. Ha abbahagyod a tanulást, ellustulsz és meghalsz.

- Tanultál valamit a gyakorlatban, amit az iskola nem adott meg?

- Például, hogy hogyan kell különböző emberekkel bánni. Vagy, hogy rögtön megértem, mekkora bizalmat kapok, amikor egy művészeti igazgató egy speciális feladatra kér fel. Megtanultam a papírmunkát is: postázni, faxolni, feljegyzéseket, számlákat kezelni, adót fizetni és az ehhez szükséges pénzt félretenni. Tudom, mennyire fontos a promóció, hogy a munkát a lehető legtöbb helyen, úton-módon hirdetni kell. A határidők a valóságban sokkal, de sokkal szigorúbbak. Nálam az átlag napi két vázlat, a végső változat úgy három nappal később kész is - szkennelve, számlázva és minden más egyébbel (képeslapok, köszönő levelek, stb.) együtt. Szóval ezt mind menet közben tanulja meg az ember...

- Volt olyan, amit sajnáltál, hogy az iskola nem tanított meg rá?

- A művészet gyakorlati, üzleti részét. Nem készítenek fel arra, hogyan légy jó üzletember. Az is fontos, hogy a művet értékelni kell, és nem szabad ELKÓTYAVETÉLNI. Tetszik, nem tetszik, a művészet üzlet, ez a valóság, hacsak nem hobbiból festegetsz, és soha senkinek nem mutatod meg a műveidet. Azt is lényeges megtanulni, hogy a jövő a te kezedben van. Az iskola és a tanárok a fejlődésedet irányítják, de a művet te készíted el. Nincs mese: minél keményebben dolgozol, annál messzebbre jutsz. Integritás és őszinteség: két alapelv, mely kötelező minden diák számára, aki valóban a kezébe akarja venni saját sorsát... Anyuci és apuci nem fog mindig mögötted állni.

- Ha saját üzletbe vágsz, melyek a legfontosabb szempontok, amiket figyelembe kell venni?

- Minden egyes ügyféllel profiként kell bánni. Az adókra félre kell tenni, a reklámokra bizony áldozni kell, kitartóan kell ostromolni azokat az ügyfeleket, akikkel TE akarsz dolgozni. A könyvelés és az adminisztráció is állandóan legyen napra kész. Tisztában kell lenni vele, hogy minél többet dolgozol, a siker annál gyorsabban kopogtat az ajtódon. De tudomásul kell venni, hogy ez időbe telik. Általában 3-5 év az, mire a művészeti vezetők felfedeznek és megjegyzik a nevedet. Vannak, akik nem elég kitartóak, nem elég türelmesek, és persze olykor az élet is gördít akadályokat... Mindig hinned kell önmagadban, még akkor is, amikor senki más nem hisz benned. Nehéz, és rögös az út.

- Hogyan fejlődött ki a stílusod, és mi (vagy ki) volt rád a legnagyobb hatással?

- A stílusom a folyamatos munka közben fejlődött ki. Mindig azt magyarázom a tanítványaimnak, hogy ne akarjanak valamiféle stílust ráerőltetni a munkájukra... nézzenek, figyeljenek, írják le, mit tartanak érdekesnek mások alkotásaiban, s aztán saját ízlésük szerint kezdjenek el dolgozni.

- Mennyiben hatott az iskola a stílusodra?

- Életem legjobb döntése volt, hogy visszaültem az iskolapadba... az önmegismerés kezdete, egy hely, ahol eldobtam a mankóimat, ahol leszámolok a múltammal és az önmagamról kialakított képpel - mármint művész. Egyedül és kizárólag saját és művészi fejlődésem érdekelt és érdekel ma is; a művészettörténet, a modern művészet története olyan fantasztikus új világot tárt elém, amire korábban nem gondoltam, vagy ami iránt nem is érdeklődtem. A főiskola előtt meglehetősen szűklátókörű voltam, már ami a művészetet illeti. Azt gondoltam, hogy már tudom a válaszokat, nagyon tévedtem. A tanulás új utakat világított meg - tapasztalattal ötvözve.
A tapasztalás rendkívül fontos. Ha nem találkoztam volna azokkal az emberekkel, ha nem épültem volna ezekből a tapasztalatokból, ma SEHOL SEM lennék... Úgy 1000 diák volt a főiskolán, ám ebből alig 100 gondolta komolyan és őszintén, hogy nagy művész akar lenni, s ismerkedett össze másokkal. Az sem számított, ha az illető, mint ember, nem volt szimpatikus. Az odaadás, elszántság, tenni és tanulni akarás, no meg a technikai felszereltség fantasztikus volt. Szerintem ezért fizetünk a főiskoláért, a tapasztalatszerzésért és a lehetőségekért, melyek egy viszonylag zárt, izolált környezetben adatnak meg.
A főiskola alatt két állásom is volt; dolgoztam asszisztensként és egy kávézóban is. Az asszisztensi munka ahhoz kellett, hogy kifizessem a szállást és az ellátást. Ugyanakkor igenis profitáltam belőle, akkoriban elég zárkózott és félszeg voltam azokkal szemben, akiket korábban nem ismertem, ám ez a munka rákényszerített, hogy olyan helyzeteket és konfliktusokat is kezelni tudjak, melyekről korábban egyszerűen nem vettem tudomást. Éretté tett a dolog, bár egyáltalán nem tartom magam "felnőtt"-nek. A különbség annyi, hogy tudom, miben rejlik az én felelősségem, én irányítom a cselekedeteimet, tetteimet, s a következményekért is én felelek. Nem mintha túl sok bölcs döntést hoznék, de legalább vállalom a felelősséget - és ez is az én döntésem...

- Átlagban mennyi időt fordítasz egy műre?

- Három órától akár pár hónapig is... Ha például egy reklámgrafikán dolgozom, nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy agyonelemezzem, vagy az aprólékos részletekkel töltsem az időt. Az akrilfestményeknél pár órát fordítok a kutatásra, gyűjtögetésre, referenciafotók készítésére, 1-2 óra a letöltés, szkennelés, tervezés, és a durva vázlat kész is; aztán 2-40 órába telik, mire megfestem a dolgot. A ráfordított idő függ a figurák számától, a kompozíció bonyolultságától és a részletek mennyiségétől. De átlagosan úgy 6-8 órát fordítok rá.
A saját festményeim esetében a folyamat mindig változik, ez nagyban függ attól, hogy MENNYIRE izgat maga a mű. Általában úgy zajlik, hogy nekiállok festeni, 2-3 óráig vadul festek, aztán a következő pár hétben lelassulok; egy órát dolgozom rajta, aztán kettőt-hármat, akár ötöt is a következő nap, ezt persze az is befolyásolja, hogy mennyire kötnek le az üzleti megbízások. A tanítás is időt és energiát von el.

- Mi inspirál, és hogy tartod fenn a motiváltságodat?

- Az élet és az emberek olyan inspiráció, melyet korábban elképzelni sem mertem.

- Van valami vezérfonal vagy üzenet a műveidben, amit közölni szeretnél velük?

- Én sorozatokban dolgozom... mindig attól függ, hogy egy adott életszakaszban éppen mi ragad meg, mi érdekel... mindig erre reagálok a műveimben.

- Melyik tanárod volt rád a legnagyobb hatással?

- Sokan hatottak rám. Fiatalon lemásoltam egy pár Velazquez-képet, ez meghatározó élményemmé vált, megértettem a nagyság, a festékkezelés és -keverés, valamint a szerkezet fontosságát.

IDŐ ÉS PÉNZ összefüggései Shawn Barber olvasatában.

Csak időt és pénzt pocsékolsz,...
- ...ha a munkáid még négy év után is ugyanolyanok, mint amikor elkezdted.
- ...ha nem találkozol, nem barátkozol és nem tanulsz olyanoktól, akik jobbak nálad.
- ...ha más stílusát másolod, csak azért, mert lusta vagy arra, hogy megtaláld a sajátodat.
- ...ha folyton arra panaszkodsz, hogy milyen rossz az iskola, de nincs elég bátorságod otthagyni, vagy változtatni azon, ami nem tetszik.
- ...ha nem töltesz legalább napi 8 órát alkotással.
- ...ha napi 3 óránál többet töltesz a tévé előtt.
- ...ha nem mersz kérdéseket feltenni sem az iskolában, sem azon kívül.
- ...ha nem hallgatod meg a társaid kritikáit.
- ...ha nem önmagadra hallgatsz, hanem mész a tömeggel.
- ...ha nem veszed igénybe a karrier-tanácsadókat.
- ...ha nem veszel részt a főiskolán a vendégelőadók óráin.
- ...ha nem használod ki a könyvtári szolgáltatásokat.

"TE IS FELELŐS VAGY SAJÁT OKTATÁSODÉRT! INKÁBB MARADJ KI, ÉS GYŰJTÖGESS ADDIG, AMÍG ÚGY ÉRZED, VALÓBAN KÉPES VAGY KEZEDBE VENNI A SORSODAT, HOGY MŰVÉSSZÉ VÁLHASS."