hirdetés

This is alternative content.

Aktív tagok: 12253
Fanok: 8107
Nő: 2495
Férfi: 5612
Tattoo minták Tattoo cikkek
Google PageRank

Plastic Bitch

Szabadság és önkifejezés

2010. 03. 11.

A modern rock/metal egy különleges koktéljával szolgáló, eredetileg Tiszaújvárosból származó, de ma már budapesti székhelyű Plastic Bitch zenekar idén ünnepli fennállásának tízedik évfordulóját. Az alapító tagok közül mára csak a dobos Pucu maradt meg, s a jelenlegi négyes felállás (Pucu mellett az énekes Ricsi, a gitáros Csoki, valamint a basszer Lacc) három éve van együtt. A kvartett lényegében folyamatosan koncertezik 2007 júniusa óta, tavaly pedig kiadták az első nagylemezüket is „Shallow Decay” címmel. Ennek a hanghordozónak a népszerűsítését tavaly ősszel kezdték a Subscribe, a Road, illetve a Wrong Side Of The Wall zenekarok társaságában.

- A zenéteket nem tudom jobb jelzővel illetni, mint energikus modern rock/metal. Ti hogyan jellemeznétek azt, amit zeneileg a Plastic Bitch képvisel?
Pucu: - Jó a körülírás, főleg, hogy elég széles a zenei paletta, amit szívesen hallgatunk, látunk.
Ricsi: - Magam sem tudnám máshogyan leírni a zenénket, talán a metal kicsit erős, legyen inkább egyszerűen csak modern rock. Zömében ezt a stílust is pörgetjük otthon, de persze megvannak a nem nyilvánvaló kedvenceink is a poptól egészen a vérmetálig.

- Megtennétek, hogy meséltek kicsit bemutatkozó albumotokról, a „Shallow Decay”-ről?
Pucu: - Úgy gondolom, hogy első körben letettük azt, amit ott és akkor kihozhattunk magunkból. Másrészt veszettül jó koncerteken játszani ezeket a dalokat.
Ricsi: - A lemezt 2008 nyarán rögzítettük, télen kevertük, aztán rengeteg időt eltököltünk a borítóval, így a problémák elhárulása után tavaly októberben jelent meg az őszi turné nyitányára. A CD maga 11 dalt tartalmaz 33 percben, és egy igazi kis energiabomba! Ismerkedésképpen inkább azt javasolnám, hogy hallgassátok meg a Myspace oldalunkon található négy számot!

- Mivel a zenélésen kívül láthatóan a tetoválások elkötelezettjei is vagytok, adja magát a kérdés, hogy mikor határoztátok el legelőször, hogy tetováltatni fogjátok magatokat?
Csoki: - Mióta tisztában vagyok a tetoválás fogalmával, tudtam, hogy nekem is lesznek.
Lacc: - Mindig kacérkodtam a gondolattal, hogy egyszer tetoválásom legyen. 19 éves voltam, amikor az egyik ismerősömet elkísértem, hogy tetoválást csináltasson, és végül engem varrtak… (nevet)
Pucu: - 12 évesen - egy cimborám jóvoltából – alkalmam nyílt arra, hogy ellátogassak egy tetováló stúdióba. Az ott eltöltött két óra csöpögő nyállal, magazin átpörgetésekkel egyértelművé tette, hogy csak kéne egy rám is… (nevet)
Ricsi: - Édesanyám mindig is nagy Mötley Crüe rajongó volt, így elég hamar megtetszett ez a tetoválós, rockzenészes történet. Ennek ellenére legalább másféléves erőteljes rábeszélés eredménye volt az első mintám, szigorúan a matek érettségi utánra időzítve!

- Mi volt az első motívum, amit magatokra tetováltattatok?
Csoki: - Egy saját ötletből származó, saját magam által készített rajz!
Lacc: - Az első ábrám egy dél-amerikai Napisten motívum volt, ugyanis mindig vonzódtam a törzsi dolgokhoz. (nevet)
Pucu: - Mi más, mint egy jó nonfi! (nevet)
Ricsi: - A bal vállamon található Nap volt az első. A Napban biztos voltam, de a konkrét mintát a stúdió katalógusából választottam.

- Milyen gyakorisággal szoktátok tetováltatatni magatokat? Illetve mennyire születnek spontánul ezek az alkotások?
Lacc: - Igazából eddig a minták találtak meg engem. Ugyanakkor mindig történt átalakítás az adott ábrán.
Pucu: - Egyfolytában agyalok azon, hogy mit kellene és hova. Tavaly azért kicsit belehúztam, hiszen egy év alatt mindkét karomat televarrattam.
Ricsi: - Nálam ez teljesen változó. Vannak úgymond hirtelen mintáim, de alapvetően tervezgetős típus vagyok. Mivel azonban az elmúlt három évben szinte folyamatosan varratok, ezért a tervezős időszakok is elég szépen lerövidültek.

- Ezeknek az ábráknak a kiagyalásában mekkora szerepet játszotok ti, és mekkorát a tetoválóitok?
Lacc: - Mindig a tetoválóra bízom az adott mintát.
Ricsi: - Én abszolút együttműködök a tetoválómmal. Általában leviszek egy ötletet, és azt együtt fejtjük meg, de olyan is előfordult már, hogy a tetoválóm javasolt szerinte rám illő mintát.

hirdetés

This is alternative content.

- Milyen fontosabb motívumok díszítik a testeteket?
Csoki: - A bokámon és a vádlimon saját minták vannak, a hátamon a kedvenc rajzom Brandon Boydtól, a karomon pedig a zenekar logója díszeleg!
Lacc: - A már említett Napisten motívumon kívül a másik karomon még egy logó található. A hátamon van a zenekarunk jelképe, illetve egy főnix, meg egy maja naptár. A legfrissebb minták pedig a hasamon vannak: három csillag egy hangjeggyel, egy basszuskulccsal, valamint egy violinkulccsal.
Pucu: - Nekem talán a bal karom a kedvencem. Itt a felső részen a szüleim, húgaim portréi találhatóak úgymond kicsit más hangulatban, az alkaromon pedig diótörő-cirkuszi majom-robot trió ütőhangszerekkel, ringlispíles, beteg háttérrel. Mivel balkezes vagyok, ezért kerültek ide azok a témák, amik számomra fontosak, vagyis a család és a zene.
Ricsi: - A teljes bal karom egy hétéves munka eredménye, várhatóan egy-két alkalmon belül elkészülünk vele. A felkarom egy Brandon Boyd mintát kapott alapul, és ezt egészítettük ki egy nem igazán tipikus színekkel operáló japán résszel, valamint egy varjúdombi mesés házakat és egy várost elhagyó hőlégballont ábrázoló munkával. A jobb karomon egy Sorayama robotangyal található, belül egy védőangyallal, illetve a családom szintén angyalokként megjelenítve. Ez amolyan emlékállítás a részemről, illetve egy elég komoly autóbaleset feldolgozásaként került fel rám. Aztán a derekamon egy pár pisztolyt láthattok angyalszárnyakkal, valamint egy Deftones idézetet, a lábamon pedig több apró mintát, amelyek között van az egyik kedvencem is: a gumikacsám. És végül, de nem utolsó sorban van egy közös zenekari mintánk is, a hanghullám, amelyet én a balkaros ábrámba építve viselek.

- Véleményetek szerint a rockzene és a tetoválás mennyire vannak szoros viszonyban egymással?
Lacc: - Mint borsó meg a héja. (nevet)

- Számotokra mit szimbolizálnak a tetoválásaitok?
Csoki: - A lábaimon a saját rajzok a művészethez való kötődésem jelképei. Ugyanakkor a hátamon életem legmeghatározóbb zenekarának, az Incubus énekesének, Brandon Boydnak a rajza van. A karomon pedig a zenekarunk logója, ami szintén önmagáért beszél!
Ricsi: - Számomra leginkább a szabadságot és az önkifejezést jelképezik.

- Meglátásotok szerint lehet annak bárminemű hátulütője, hogy mostanában egyre nagyobb divat válik a tetoválásokból, a tetováltatásból?
Pucu: - Mindenképp van és lesz is hátránya, de hát ez van.
Ricsi: - A felhígulásnak lehetnek hátrányai, de aki nem divatból varrat, az tudja is viselni a mintáit, a többiek meg idővel úgyis lemorzsolódnak.

- Nektek is feltűnt már az, hogy a közízlés egyre jobban elfogadja a tetovált embereket?
Ricsi: - Igen, ez így van. Ma már nem feltétlenül néznek ferde szemmel az emberre, ha ki van tetoválva. Talán jól mutatja ezt az én esetem is, mert civilben egyébként mérnök vagyok.

- Ezek szerint nem származott még kellemetlenségetek abból kifolyólag, hogy tetoválásaitok vannak?
Ricsi: - Igazán emlékezetes atrocitás nem történt, leszámítva néhány keményebb pillantást a Postán vagy a boltban. (nevet)

www.plasticbitch.com
www.myspace.com/plasticbitchband
Bánfalvi Ákos

Hozzászólások
anita_pinkertattoo   2010. 03. 12. - 08:35
\m/
Új hozzászólás
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni!

Tattoo Mánia TV
Szakma
Green Skull Tattoo
Green Skull Tattoo
V2 Tattoo
V2 Tattoo
Fortágh Tattoo
Fortágh Tattoo
REDCODE TATTOO CEGLÉD INK
REDCODE TATTOO CEGLÉD INK
Psychogang Tattoo
Psychogang Tattoo
Gaboart Tattoo, Piercing & Art Stúdió - Ink Bt.
Gaboart Tattoo, Piercing & Art Stúdió - Ink Bt.
Troll Tattoo
Troll Tattoo
Chameleon Tattoo
Chameleon Tattoo
Magor Tattoo
Magor Tattoo
Sun City Tattoo
Sun City Tattoo
hirdetés

This is alternative content.

Keresd a Tattoo Mánia hivatalos fotósait: www.doxasma.com

Ha egy profi sorozattal bekerülnél a lányok közé, jelentkez Butcher Boynál: butcherboy@doxasma.com

A Tattoo magazin korábbi számai 490 forintos áron megrendelhetok, a (+36-30) 517-1335 telefonszámon, vagy e-mailben a direxmedia@hir2000.hu címen.
Regisztrált fanok
dyana71
dyana71
Husi
Husi
Andy
Andy
AnNee
AnNee
engie
engie
Babavirág
Babavirág
Lejla66
Lejla66
magpie
magpie
Carmen Electra
Carmen Electra
manyo0812
manyo0812
HiénaPapa
HiénaPapa
jellyfish
jellyfish
Nono
Nono
lacus05
lacus05
White Shadow
White Shadow
hirdetés

This is alternative content.

Korábbi cikkek