hirdetés

This is alternative content.

Aktív tagok: 12669
Fanok: 8385
Nő: 2599
Férfi: 5786
Tattoo minták Tattoo cikkek
Google PageRank

Mike Devries - USA

Színes realizmus

2010. 12. 03.

Mike a napfényes Dél-Kaliforniában, San Fernando völgyben született 1979 júniusában. Első emlékeiben még pelenkába csomagolva, ceruzával a kezében mászkált fel alá a környező narancsligetek árnyékában.

Hétköznapi amerikai gyerekként nőtt fel, az összes '80-as évekbeli civilizációs ártalomtól körülvéve. Bár igaz, ő sohasem panaszkodott a videojátékok és a képregények miatt, sőt úgy tarja, hogy ezek a színes füzetek, és a bennük látott furcsa figurák, kalandos történetek csiholták fel ébredő lelkében a művészet szikráját. Szabadidejében üres papírlapokra firkált, többnyire félelmetes arcokat, arckifejezéseket, próbálgatta, mire lehet képes egy ember ceruzával a kezében.
A középiskola nyári szüneteiben apja mellett kezdett dolgozni az építőiparban, és ez megmaradt az érettségi utáni évekre is. Azonban bármit tett, a rajzot és immár a tetoválást nem tudta kiverni a fejéből. Egyre csak azon töprengett, miként foghatna hozzá, hogy végre azzal teljenek a napjai, amiről mindig is álmodott. 2003 elején alkalma nyílt rá, hogy kipróbálja magát a tetoválásban, és attól kezdve munka mellett minden energiáját arra fordította, hogy tökéletesítse újonnan felfedezett képességét.
Egy év telt el munkaidő utáni és hétvégi tetoválásokkal, amikor végre összegyűlt benne annyi erő, hogy búcsút mondjon az építőiparnak, és a tetoválásra fókuszáljon.

hirdetés

This is alternative content.

Saját házában rendezett be egy stúdiót, és négy éven keresztül dolgozott itt, egészen addig, amíg 2007-ben eljött a fordulópont az életében. A közeli Hesperia városában, az Art Junkies Tattoo-ban helyezkedett el, és itt végre kiépítette saját stabil ügyfélkörét. Egy év kemény munka után ráunt a városkát körülvevő sivatagra, újra a San-Fernando völgybe vágyott, hazaköltözött, és megnyitotta saját monogrammal ellátott MD Tattoo elnevezésű stúdióját. Itt tehetséges művészekkel vette körül magát, hangulatos, pozitív kisugárzású munkakörnyezetet teremtett.
Mike Devriest, mióta belefogott a tetoválásba képtelenség volt lebeszélni a realisztikus stílusról. Munkáról munkára tökéletesítette technikáját, míg végül olyan elképesztő ábrázolásokra lett képes, ami egyébként csak a legnagyobbak sajátja.
Egyik példaképe Tom Renshaw, de nem akarta másolni a stílusát, így inkább kitalálta magának a színes realizmust, ami az ő nevéhez köthető, és korábban kitöltetlen rés volt a tetoválás palettáján. Ha kinyitjuk a portfólióját, szinte csak portrékat látunk, leggyakoribbak a vadvilágból vett ábrázolások, de filmszínészek és rocksztárok is visszanéznek ránk a gyűrött lapokról.

www.mdtattoos.com

Hozzászólások
Új hozzászólás
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni!

Tattoo Mánia TV
Szakma
Invictus Tattoo
Invictus Tattoo
Black & White Tattoo
Black & White Tattoo
Fortágh Tattoo
Fortágh Tattoo
V2 Tattoo
V2 Tattoo
Visions Tattoo
Visions Tattoo
Silver Tattoo
Silver Tattoo
Magor Tattoo
Magor Tattoo
REDCODE TATTOO CEGLÉD INK
REDCODE TATTOO CEGLÉD INK
Sun City Tattoo
Sun City Tattoo
Psychogang Tattoo
Psychogang Tattoo
hirdetés

This is alternative content.

Keresd a Tattoo Mánia hivatalos fotósait: www.doxasma.com

Ha egy profi sorozattal bekerülnél a lányok közé, jelentkez Butcher Boynál: butcherboy@doxasma.com

A Tattoo magazin korábbi számai 490 forintos áron megrendelhetok, a (+36-30) 517-1335 telefonszámon, vagy e-mailben a direxmedia@hir2000.hu címen.
Regisztrált fanok
Fiore
Fiore
Nelly
Nelly
Verocs
Verocs
ybaby
ybaby
GeorginaManiac
GeorginaManiac
Dalma
Dalma
Annie
Annie
Klara
Klara
kicsivirag
kicsivirag
mandalagirl
mandalagirl
darkdevils
darkdevils
Skrew88
Skrew88
Rommel 74
Rommel 74
Sanx
Sanx
Peti Sw
Peti Sw
hirdetés

This is alternative content.

Korábbi cikkek