2010. 01. 28.
Jeremiah Barba: - Immáron 12 éve tetoválok, és már egy ideje a kaliforniai Long Beach-en található Outer Limits Tattoo Stúdióban dolgozom az édesanyámmal, Kari Barba-val. Másfél éve lakom Long Beach-en, előtte ez a szalon Bert Grimm világhírű stúdiója volt, amit még 1927-ben alapított. Ezenkívül három remek szalonunk van még az országban, persze mindegyik az Outer Limits nevet viseli. Magamról még talán annyit említenék meg, hogy eddig körülbelül 60 díjat sikerült nyernem a szakmában, körülbelül nyolc éve járok tetováló expókra, nemzetközi versenyekre pedig úgy két éve. Ezenkívül van egy hatéves lányom, Mia, aki már most egy remek kis művész, majd meglátjuk, hogy később akar e esetleg ő is tetoválni…
- Az Outer Limits előtt azonban más szalonokban is megfordultál…
Jeremiah: - Így igaz, korábban dolgoztam más stúdiókban is, de némelyikükben kimondottan csak meghívott vendégként. Ott volt például a Body Graphics Stúdió Dél-Kaliforniában, aztán úgy két évig volt egy saját szalonom is, az Epidemic Tattoo, majd pedig New Yorkba költöztem, hogy Paul Booth szalonjában, a Last Rites Tattoo-ban dolgozhassak. Ami a vendégmunkákat illeti, felbukkantam a párizsi Tin-Tin’s Tatouge-ban, a New York-i Tribulation-ben, Renshi-nél Angliában, valamint az Old Town Tattoo-ban. Ez persze csak pár név a sok közül az érdekesség kedvéért. Amúgy szeretek vendégként dolgozni más szalonokban, mert jó móka másvalaki stúdiójában lógni.
- Édesanyád hatására lett belőled is tetováló művész?
Jeremiah: - Az, hogy ezt a pályát választottam, egyértelműen az anyukámnak köszönhető, aki már több, mint 30 éve tetovál. Éppen ezért ő a legfőbb hatásom ebben a szakmában. Két éves koromtól nézem, ahogy tetovál, és igazából eleinte nem akartam tetoválni, mert szinte minden nap ott voltam a szalonban. Ez volt a legutolsó dolog, amivel foglalkozni akartam, majd az egyik barátom, Bill Carlson - aki évekig dolgozott anyukámnak -, azt mondta nekem, hogy ideje abbahagynom a hamburgerek sütögetését, és ki kellene próbálnom végre a tetoválást. Onnantól kezdve felhagytam a gagyi munkáimmal, és elkezdtem betanulni. Viszont beletelt némi időbe, mire komolyan vettem ezt az egészet, ugyanis eleinte inkább csak a pénzért csináltam, mintsem a tetoválásért. Egy idő után aztán ez az anyagias késztetés elhalványult, és csak azt akartam, hogy még jobb legyek abban, amit művelek. Így azóta folyamatosan fejlesztem magam.
- Ezek szerint a te családod nem esett kétségbe, hogy a tetoválás mellett akarod elkötelezni magad…
Jeremiah: - Nem jelentett számukra problémát, főleg, hogy az első tetoválásomat már 14 évesen felvarrattam magamra: a lábamra egy nagyon király bio mintát. Még csak olyan fiatal voltam, és máris volt egy dögös tetkóm, ami nagyon jól mutatott! A barátaim teljesen oda voltak érte, erre én meg mindig rövidnadrágban jártam, még a jéghidegben is, csak hogy mindenki láthassa. Ezek után azonban nem csináltattam másik tetoválást egészen 18 éves koromig, ezt pedig anyukám, Kari varrta fel a karomra. Szóval a családomat egyáltalán nem zavarta a dolog.
- Milyen helyeken dolgoztál, mielőtt tetoválni kezdtél volna?
Jeremiah: - Volt pár buta munkám. Az első hely, ahol dolgoztam például a Taco Bell volt, egy rettenetes gyorsétterem hálózat az Államokban. Aztán dolgoztam lemezboltban, majd a Petco-ban, ami a házi kedvencek boltja itt nálunk. Végül elkezdtem besegíteni az Outer Limits Stúdió dolgaiba, majd elkezdtem tetoválgatni.
- Melyik volt életed legelső tetoválása?
Jeremiah: - Egy „smile now, cry later” felirat valakinek a mellkasára. Nagyon vacak volt. (nevet) A tetováló felszerelést hozzá a garázsunkban találtam, amikor az anyukám éppen nem volt otthon, és mindössze csak 16 éves voltam. Mivel új suliba írattak be, próbáltam összehaverkodni a srácokkal, és azzal menőztem előttük, hogy tetoválok. Holott azt sem tudtam, hogyan kell csinálni… Az életemnek ez a karrierje eléggé rövid életű volt, mivel a mamám rajta kapott a harmadik tetoválásom után, és legközelebb csak 19 évesen tetováltam újra.
- Eddig milyen fontosabb tetoválásokat készítettél?
Jeremiah: - A portrék mindig nagy jelentőséggel bírnak a számomra. Egyszer készítettem egy ilyet az egyik jó barátomról, aki addigra már meghalt. Az édesapját jól ismertem, és megkért, hogy varrjam fel az alkarjára az elhunyt lánya portréját. Ez egy nagyon nehéz feladat volt.
A másik kedvencem az a tetkó volt, amit a Slayer gitárosára, Kerry Kingre tetováltam. Ezzel akart emléket állítani Dimebag Darrell-nek, a Pantera és a Damageplan hajdani gitárosának. Régóta akartam már Kerry-re tetoválni valamit, és mivel egy emlékezetes alkotás született rá, ezzel az egyik álmom vált valóra.
- A mókás tetováló sztorikkal hogy állsz?
Jeremiah: - Lássuk csak… Volt egyszer egy fickó, aki amíg várt arra, hogy sorra kerüljön, a stúdió előtt körözött egy kis motorral. Egyszer csak elesett, és eltörte a lábát, de annyira akarta azt a tetkót, hogy bejött törött lábbal, és megcsináltatta velem az ábráját. Mire végeztünk, a lába nagyon csúnyán feldagadt. Ő nem a gipszére kapta a dedikációt! (nevet)
- Abból, amit eddig elértél a szakmában, mire vagy a legbüszkébb?
Jeremiah: - Arra, hogy az emberek büszkén viselik a munkáimat, ez mindig jól esik, akárcsak az, hogy feltüzeli őket, amit rájuk varrok. Ezenkívül az is jó, hogy a lányom Mia és az édesanyám egyaránt büszkék arra, amit csinálok, ez pedig sokat jelent a számomra. Azt szeretném ugyanis, ha a lányom annyira büszke lenne rám, amennyire én vagyok a mamám munkáira.
- Egész életedben tetoválni szeretnél?
Jeremiah: - Igen, remélem, hogy mindig ezzel fogok foglalkozni. Semmi máshoz nem értek, csak ehhez, és remélhetőleg a kezeim és a hátam bírják majd a strapát, bár ezt nehéz így előre megjósolni.
www.jbarba.net
www.outerlimitstattoo.com
