Gunnar: - Jelenleg Dél-Kaliforniában lakom és dolgozom, s mostanában rengeteget rajzolok, ugyanis egy saját mesekönyvet készítek éppen. Ez a projekt egy régen dédelgetett terv és óriási szenvedély az életemben, ugyanis mióta megszületett a kislányom, azóta szeretnék neki írni és illusztrálni egy igazi mesekönyvet. Kilenc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre megszálljon az ihlet, és most, hogy lett egy jó ötletem, minden erőmmel ezen a köteten ügyködöm...

Tattoo: - Mint általában a legtöbben, gondolom te is úgy kezdted a szakmát, hogy először megtetszettek a tetoválások, és elkezdted varratni magad...

Gunnar: - Pontosan, az első tetoválás 18 évesen készült rám, de a következőre 21 éves koromig vártam. A harmadik tetoválásom pedig egy lángoló óra volt a karomra, és amikor elmentem megcsináltatni, a tetoválóművész Jerry Issel felvetette, hogy ha kedvem lenne hozzá, lehetnék a tanulója. Ekkoriban kezdett megnőni az érdeklődés a tetoválás iránt, egyre többen varratták magukat, a művészek pedig próbáltak minél több inast szerezni maguk mellé, hogy ki tudják elégíteni a kuncsaftok kívánságait, és persze, hogy még több pénzt kereshessenek.

Tattoo: - Így lett belőled tetoválóművész?

Gunnar: - Ekkoriban még egyetemre jártam kommunikáció szakra, és érdekelt a felkínált állás, mert fogalmam sem volt róla, hogy mihez is akarok majd kezdeni az életemmel. A tanonckodás viszont egy év múlva annyiba maradt, mert nem tudtam kijönni a tulajdonossal, ezért jobbnak láttam, ha lelépek. Így mielőtt igazán elkezdhettem volna, abba is hagytam a tetoválást. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezalatt az egy év alatt szinte semmit sem tanultam a szakmáról, mellesleg közben suliba is jártam, és emellett hetente 20-30 órát dolgoztam még a szalonban, vagyis elég húzós volt. Ráadásul a mesterem folyton azt mondogatta, hogy semmi érzékem sincs a tetováláshoz, és nincs jövőm ezen a pályán, én pedig elhittem, amit mondott...
Aztán egy nap megismerkedtem három fickóval, akiknek ugyancsak volt egy tetoválóstúdiójuk, és korban is közelebb álltak hozzám. Nem sima szürkésfekete tetoválásokat készítettek, hanem olyasmiket, amik nekem is jobban tetszettek, így megmutattam nekik, hogy mit tudok, és egy héten belül már náluk tanonckodtam. Ugyan nem volt a legjobb inaskodás, de annyi hasznom volt belőle, hogy elkezdtem igazán érdeklődni a tetoválás iránt, megszerettem az egészet. A fiúkkal is jól kijöttem, és mindent elkövettem annak érdekében, hogy jó tetoválóművész váljon belőlem. Lényegében önmagamat tanítgattam, illetve ekkoriban kezdtem el együtt lógni Eric Merrill-lel, aki közben engem tetovált, és nekiállt tanítgatni. Folyton rajzoltunk, sokszor egész éjszakákon át, amíg a nap fel nem kelt. Szóval Eric-től tanultam a legtöbbet!

Tattoo: - Otthon hogyan reagáltak arra, hogy ezt a pályát választottad?

Gunnar: - Biztosra veszem, hogy az édesapám azt szerette volna, hogy másik karriert válasszak, de a tetoválással jól alakul az életem. Rengeteget utazhatok, szereztem pár remek barátot, és 12 évnyi munka után a tetoválás már fontos részévé vált az életemnek, én ebbe a közegbe tartozom. Tehát végül mindannyian kénytelenek voltak elfogadni, hogy ezzel foglalkozom.

Tattoo: - Emlékszel még életed legelső tetoválására, amit a saját két kezeddel készítettél el?

Gunnar: - Persze, egy szögesdrót szalagot varrtam fel az egyik barátomra.

Tattoo: - A tetováláson belül melyik stílus áll hozzád a legközelebb?

Gunnar: - Rengeteg különböző stílust szeretek, az viszont bosszant, amikor valakinek minden egyes munkája ugyanúgy néz ki. A kedvenc művészeim is mind különböző stílusban alkotnak. Ami engem illet, én legszívesebben olyan illusztrációszerű ábrákat szeretek készíteni, amik egyfajta történeteket mesélnek el.

Tattoo: - Milyen emlékezetes tetoválásaid születtek eddig?

Gunnar: - Rengeteg olyan tetoválást készítettem már, ami jelentőségteljes a viselője számára. Számtalan karikatúrám született már például különféle családtagokról vagy olyan ismerősökről, hozzátartozókról, akikről meg akartak emlékezni, ezért felvarratták magukra a portréjukat.

Tattoo: - Vannak olyan motívumok, amiket ha nem muszáj, nem szívesen varrsz fel valakire?

Gunnar: - Nem szeretem mások alkotásait másolni. Sokszor kértek már ilyesmire, de igyekszem ezektől távol tartani magam. Én az egyéni, eredeti művészetet szeretem!

Tattoo: - Abból, amit eddig sikerült megvalósítanod a tetoválás terén, mire vagy a legbüszkébb?

Gunnar: - Azt hiszem, arra vagyok a legbüszkébb, hogy hatással voltam néhány feltörekvő művészre. Rengeteget jelent a számomra az, hogyha az emberek odajönnek hozzám, és azt mondják, hogy inspirálóan hatottam a munkájukra. Ez egy hatalmas megtiszteltetés a számomra.

Tattoo: - Mondjuk tíz év múlva, ha a tetoválóláz már jócskán alábbhagy, vajon még mindig tetoválni fogsz?

Gunnar: - Kétségem sincs afelől, hogy még akkor is tetoválni fogok, elvégre ez egy fontos része az életemnek, és nem tudnám elképzelni magam a tetoválás nélkül. De közben azért a művészet világában próbálok más területeken is érvényesülni.