Craig Driscoll

Tattoo: – Arra szeretnénk kérni, hogy olvasóink kedvéért mesélj kicsit magadról, a személyes és művészi hátteredre lennénk elsősorban kíváncsiak!

Craig Driscoll: – Nos, mit is mondhatnék magamról… Elsősorban Craig Driscoll vagyok természetesen. Ez a nevem. Kanadából származom, de Amerikában telepedtem le. Művészi indulásomat a Csillagok háborújának köszönhetem. Hatéves lehettem, amikor otthon, kedvtelésből elkezdtem rajzolgatni a Star Wars figuráit, és ez a szenvedély lényegében még ma is tart. Mindig is roppantul érdekelt a szórakoztatóipar; a színészet, a zene, tánc, és tulajdonképpen mindegyikben rövidke karriert futottam be az évek során. Mivel már elég öreg vagyok, az életem története meglehetősen hosszú, ugyanakkor persze érdekes is, ám úgy érzem, nincs annyi időnk, hogy részletesen taglalhassam az eseményeket, ráadásul még a saját weboldalamra sem írtam meg a kötelező önéletrajzot.

Tattoo: – Akkor térjünk rá inkább a konkrétumokra, hogy találkoztál először a tetoválással, hogyan lett belőled gyakornok stb.?

Craig Driscoll: – Hát, ha jól emlékszem 1993-ban és 1994-ben még egy elég puccos kisállat-kereskedésben dolgoztam Torontóban, és fogalmam sem volt róla, hogy igazából mit akarok kezdeni az életemmel, de voltak barátaim, akiknél hegyekben álltak otthon a tetoválólapok. Amikor náluk lógtam, iszogattunk, drogozgattunk, és egyszer olvastam egy cikket egy akkortájt nyílt friscói szalonról, melyet Marcus Pacheco és Aaron Cain vezetett. Ezek a fickók olyasmit csináltak, amit korábban még nem láttam a tetoválásban. Aaron őrült negatív törzsi rajzokat gyártott, Marcus kubista képeket készített. Még mindig emlékszem az egyikre, „Tanulmány egy székről”, az volt a címe. A tetoválást korábban sose tekintettem művészetnek. Azon melegében elhatároztam, hogy én is ilyen tetováló szeretnék lenni, őszintén szólva a mai napig hozzájuk szeretnék leginkább hasonlítani… Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy akkoriban a kisállat-kereskedésben mindössze 10 dolláros órabérben dolgoztam, és úgy hallottam, hogy a tetoválók akár 100 dolcsit is megkereshetnek óránként, ráadásul egy csomó pucér csajt látnak. Azóta már tudom, hogy a tetoválók SOHA nem kapnak 100 dolláros órabért, de pucér csajok… azok szerencsére vannak!
Torontóban 1995-ben kezdtem tetoválni, de elsőre nem igazán ment a dolog, ezért utazgatni kezdtem, és mindenkitől eltanultam ezt-azt. Lényegében ma is itt tartok a pályámon: minél többet utazol, annál többet tanulsz. Persze azért gyorsan hozzáteszem, hogy a technikai tudásomat nagyrészt Bill Bakernek és az Eikonnak köszönhetem, lényegében a tetoválás alapjait tőle sajátítottam el.

Tattoo: – Úgy tudjuk, többféle médiumban dolgozol párhuzamosan, a technikai aspektustól eltekintve, művészi megközelítésben mi a különbség, ha festőként vagy ha tetoválóként alkotsz?

Craig Driscoll: – Az input a legfőbb tényező, festésnél a tárgy és a stílus a meghatározó, a tetoválásnál azonban sokkal több aspektust, korlátot kell figyelembe venni, pl. mit és hogyan lehet csinálni a vendéggel, valamint a bőr fizikai tűrőképességét is bele kell kalkulálni.

Tattoo: – Hogyan határoznád meg a saját stílusodat?
Craig Driscoll: – A saját stílus meghatározása majdhogynem olyan feladat, mintha azt kérnéd a haltól, mondja meg, milyen a víz, amiben él. Bár már sokszor mondták, hogy amit csinálok, az olyan „meleg” (vagy „homo”), ki-ki döntse el saját maga, hogy jó vagy rossz, én mindenesetre szeretem.

Tattoo: – Mely művészek voltak rád a legnagyobb hatással?

Craig Driscoll: – Amit jelenleg csinálok, arra Marcus Pacheco hatott leginkább, ahogyan csinálom, arra talán Steve Moore és Aaron Cain művészete volt a legerőteljesebb befolyással. Persze mindegyikük hatása máshogy érvényesül. Marcus egyszerűen nem ismer határokat és korlátokat a művészetében, ha valamit a fejébe vesz; Steve a leglelkesebb, és mellesleg a legjobb ember, akit ismerek, rá mindig is felnéztem; Aaron rendkívül sokoldalú, a puszta stílus egyedülálló, utolérhetetlen képviselője, ráadásul ő dolgozta ki ezt a személyes irányvonalat, nem volt előzmény vagy segítség, és persze az sem mellékes, hogy szerintem ő készíti a világ legszuperebb tetoválógépeit is, szóval feladja a leckét az embernek. A tetoválóművészek mellett meg kell említenem Gord Wilson és Drew Struzen nevét is. Gord Wilson művészetet tanított a gimnáziumban, ahova jártam, ő volt az első ember, aki tisztelettel adózott a művészetemnek, ráadásul tudta is, hogy miről beszél; Drew Struzen pedig a Csillagok háborúja plakátjait készítette.

Tattoo: – Pályafutásod kezdete óta milyen szemmel látható fejlődést észleltél a tetoválás üzleti világában?

Craig Driscoll: – A legnagyobb változás talán az, hogy a tetoválókat ma már világszerte nem pusztán tetoválóként, hanem művészként is elismerik; Adrian Lee például könyveket ad ki, világszerte művészeti kiállításokon szerepel, és a tetoválómesterek mára nemcsak a tetoválás, hanem a kultúra világában is egyre nagyobb elismerésnek örvendenek. Természetesen ez a tetoválóművészek számára is rendesen megemelte a lécet, a vendégek ma már egyfajta stílust és kimondottan nekik szánt egyedi alkotásokat várnak el tőlünk, és nem azért jönnek, hogy valami falról lekoppintott képet varrassanak magukra.

Tattoo: – Mit gondolsz a tetoválás egyre növekvő népszerűségéről?

Craig Driscoll: – Mint tetováló, azt gondolom, hogy ez szuper! Persze ennek is nyilván megvannak és meg is lesznek a maga ciklikus hullámvölgyei.

Tattoo: – Mik a jövőre vonatkozó terveid?

Craig Driscoll: – Hát mára az, hogy befejezzem Randy elkezdett tetoválását, és elküldjem nektek ezt a cikket, hosszabb távon pedig szeretnék beindítani egy öltözködéssel kapcsolatos vállalkozást, dolgozom egy könyvön is, a feleségemmel pedig gyereket tervezünk. Nincs percre pontosan kidolgozott ütemtervem, de valahogy így látom a közeljövőben a dolgokat… Szeretném, ha Ausztráliában egy magazinban megjelenne egy cikkem, szerepeltem a „Degrassi jr. High”-ban, mely állítólag ott nagyon népszerű, Rick Monroe-t játszottam benne.