2011. 11. 23.
- A honlapodon keresztül egyértelműen nyilvánvalóvá válik, hogy olvasott, írásszerető ember vagy. Saját cikkek, idézetek tarkítják a honlapodat. Mit jelent számodra a Tüskevár, mint szó? Felteszem kapcsolatban áll Fekete István klasszikusával, de mégis frappáns, hiszen egy tetoválószalonról van most szó! Te is hasonló úton indultál el, amikor nevet kerestél annak idején az üzletednek?
Téglás István: - Mikor azon gondolkoztam, hogy milyen nevet adjak a tetoválószalonnak, mindenképpen azt szerettem volna, hogy magyar íze legyen a dolognak. Nem áll szoros kapcsolatban Fekete István klasszikusával, de mégis hatott rám ez a kifejezés. Itt a tüske szó a tű szimbóluma, a vár pedig maga az üzlet vagy helység, ahol létrehozod, a tű által magát a szimbólumot.
- A galériáidban gondosan, témák szerint csoportosulnak a munkáid. Melyek azok a motívumok, illetőleg stílusjegyek, amelyek közel állnak hozzád, és miért?
István: - Stílusomat eléggé meghatározza a szecesszió, az art nouveau vonalas ábrázolásmódja, a japán litográfiák realisztikus, bár szintén nagyon vonalas és jelképszerű ábrázolása. Komoly kutatómunkát végeztem a magyar népművészettel kapcsolatos motívumvilágban is, ezek nagyon fontosak számomra, mivel úgy gondolom, hogy az árnyékolt motívumok kontúrok nélkül hamar oxidálódnak a bőrben, ezért mást mutat pár hónap és pár év múlva mint, amit eredetileg elképzeltél. Mivelhogy szobrász is vagyok, szintén meghatároz ez a fajta plasztikus ábrázolásmód, ami érzésem szerint tükröződik a munkásságomon is. És ez fordítva is igaz, hiszen a szobrászkodással kapcsolatos tudásom szintén hatással van a tetoválásaimra.
- Gondolom, igen nehéz lenne kiemelned egy-egy kedvenc alkotásodat, de ha mégis mesélnél egyről, melyik lenne az és mi a története?
István: - Mivelhogy hiszek a mágikus érintésben, a hétköznapok mágiájában, nem véletlenül tudom átadni ezeket a jeleket, és a folyamat során én is nagyon sokat tanulok. Például a volt szerelmem egy buddhista masnit tetováltatott magára, és aznap egy turista is beesett az üzletbe, aki egy masnit tetováltatott magára. Meg is kérdeztem tőle, vajon kihez kötöd így magad duplán. Nemsokára kiderült, hogy hozzám. Ez a tetoválás "szerelem" címmel megtalálható a weblapomon a nőies madármotívumok mappában.
Aztán például volt aki egy Dürer tetoválást készíttetett magára. Ez a rajz két angyalt ábrázol, akik épp egy Jézus fejet emelnek a magasba egy lepedőbe csomagolva. Ez Dürer egyik kedvenc rajza volt egyébként, amit elég gyakran osztogatott ajándékba másoknak. Minden alkalommal részem volt valamilyen mágikus pillanatban, miközben a tetoválás részletein dolgoztam. A második alkalommal amikor a megrendelő visszajött mégis zavarni kezdte, hogy a képen Jézusnak nincs teste. Kiderült, hogy az illetőnek egy péksége van, és rájöttem, hogy mennyire csodálatos lenne, ha a Jézus-fejet mint egy pékárut, kicsomagolva emelnék a magasba. El is neveztem ezt a fiút Pékangyalnak.
Egy másik alkalommal bejött az üzletbe egy férfi, akibe éppen ott csapott bele a villám, ahol Jézus stigmája megjelent, a csuklóján, ahol a keresztre felszögelték, és azon az oldalán távozott, ahol a római katona leszúrta a megváltót.
Megint máskor beesett a stúdióba egy rémült tekintetű hölgy, aki megkérdezte, hogy ismerek-e egy bizonyos férfit. Meglepetten néztünk rá, de hamarosan kiderült, hogy két órája halt meg az illető, a hölgy barátja, aki egy angyal tetoválást viselt magán, amit én készítettem neki korábban. Vajon miért kellett akkor röviddel a halála után közölnie ezt velem, mikor nem is voltunk barátok?
Emlékszem egy másik esetre is, mikor egy kis részlet hiányzott még egy tetoválásból, amit addig az alkalomig nem tudtam megoldani. Ez a hiányzó részlet olyan formát kezdett ölteni, mint egy ujjlenyomat. Akkor fogalmazódott meg bennem a tetoválás elnevezése: Isteni érintés.
Volt például egy szecessziós borítótervem, amelyen egy nő elegáns testtartással, kezében egy legyezővel ül, és elmélyült arckifejezéssel súg valamit a legyező mögé. Nem tudtam miért, de ez a kép nagyon megragadott, már évek óta bennem élt. Azt gondoltam, hogyha valaki egyszer arra kérne, hogy az édesanyjáról készítsek egy tetoválást, ezt tetoválnám rá. És hamarosan elhangzott ez a kérés, az illetőről tudni kell, hogy a másik karján legalább tizenötször dolgoztam már, egy teljesen más témához kapcsolódva. Amikor megtudtam, hogy ezzel a tetoválással elhunyt édesanyjának akar emléket állítani, rögtön eldöntöttem, hogy a szóban forgó képet fogom rátetoválni. Mivel anyukája arcát kellett behelyettesíteni a portréba megkértem, hogy keressen egy hasonló jellegű képet. Ő talált is egy megdöbbentően hasonló fotót, szinte ugyanazzal a fejtartással. Aznap amikor elkezdtem tetoválni ezt a témát, megjelent az apja az üzletben, aki még sohasem járt nálunk azelőtt, és közölte, hogy ez a kép az édesanyjáról, azon a napon készült, amikor a fiú megfogant. Tulajdonképpen majdnem minden munkámról mesélhetnék egy ilyen mágikus történetet, amit a tetoválással kapcsolatos könyvemben meg is fogok írni.
- Te hogyan látod a tetoválás kultúrájának jelenét és jövőjét Magyarországon?
István: - Hiszek abban, hogy nem véletlenül kerül rá valakire egy bizonyos motívum. Számomra ez egy sorsszerű üzenet, ami megtalálja a gazdáját egy jelkép formájában. Tehát azt gondolom, hogy tulajdonképpen ez egy beavatási szertartás része, függetlenül attól, hogy a múltban, jelenben vagy a jövőben éri el éppen az illetőt, aki a jelképet viselni fogja. A tetoválás kultúráját éppen ezért Magyarországon talán célszerűbb lenne nemcsak divathullámokat követő stílusjegyek sokaságaként kezelni, hanem ösztönösebb, lexikálisabb kutatómunka eredményeképpen visszatekinteni saját néphagyományainkra, ami aztán kihathatna a Magyarországon tetováltató emberek jövőjére is. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne figyeljünk a jelenkor nagy mestereire, de jellemzőbbek lehetnének a magyar tetoválókra a magyar népművészeti stílusok feldolgozásai, a Magyar Néprajzi Múzeumban háromteremnyi anyag található belőlük.
- Mit tanácsolnál azoknak, akik ifjú titánként éppen, hogy belevágtak a tetoválásba, és még egyelőre a saját útjukat keresik?
István: - Mindenképpen azt tanácsolnám, hogy próbáljanak ösztönös rajzokat készíteni, nemcsak másolni, sokat rajzolni, rajztanárhoz beiratkozni. Akkor fognak fejlődni, ha nagyon sokat dolgoznak, kísérleteznek. Ne próbáljanak meg mindenképpen mai divatos stílusjegyeket követni. Azt gondolom, hogy az ösztönös kísérletezés sokkal inkább elvezet a saját stílus megismeréséhez.
VIDEÓK:
http://www.youtube.com/watch?v=3lXjOf0Nqiw
http://www.youtube.com/watch?v=LkU6woz0UBw
Márta Alex
