Akik „magyarul” tetoválnak I.

- Mikor találkoztál első ízben a tetoválással?

- Vicces erre visszaemlékezni, pedig nem is volt olyan régen. Bár az előtörténete azért mégiscsak gyermekkori. Egyszer a nagyszüleimnél, a „Leszámolás kis tokyoban” című filmet néztük. Egy jelenetben „dolflángrím” beront egy fürdőbe ahol jakuzák lazítottak. Kitört a küzdelem és a sok félmeztelen teletetovált japán muki ugrált… Ők a halálukat lelték, de én megláttam a tutit.
Édesapámtól jó kézügyességet örököltünk, édesanyámtól meg biztatást kaptunk hozzá. Szóval a rajzolás közel állt hozzám. Képezgettem ilyen-olyan módon, de hobbi szinten maradt. Később el is kanyarodott az utam. Építészetet tanultam, majd filozófiából diplomát szereztem. Munkát ugyan nem kaptam, de nagyon élveztem az ott töltött éveket. Később, amikor a barátaim segítségéből: alkalmi munkákból éltem, felkért az egyik srác hogy tervezzek neki egy takarást. Meg is rajzoltam, és amikor felkerült akkor oda is somfordáltam.
Köztes időszakokban azért lazán megmaradt a tetoválás szeretete. Német és amerikai újságok felett görnyedtem és próbáltam rájönni hogyan megy ez. Nem értettem, hogy ha ilyen szépeket lehet rajzolni és festeni, akkor a tetkók miért ilyen csúnyák… :-)
Laluk Robi tetoválta fel Veszprémben a rajzot – amit említettem – és meg is invitált tanítványának. Ekkor még vonakodtam, de Bono meggyőzésére elkezdtem.
Utána minden iszonyú gyorsasággal történt. Minden igyekezetemmel a fejlődésre koncentráltam. És ahogy egyre beljebb haladtam a sűrűjébe, szerencsémre igazán klassz arcokkal és nagy művészekkel találkoztam, akik segítettek és inspiráltak. Még nagyobb szerencsémre megjöttek hozzá a társak, vendégek, akik lehetőséget adtak, és bíztak bennem. Tanulságos évek voltak. De azt hiszem minden kezdet ilyen.
2005-ben Felkerültem Budapestre, és Kelemen Laci frissen nyílt Pinker Tattoojában aztán minden lehetőséget megkaptam a kibontakozásra. (Később,- a napfényes Itáliában - még közelebb kerülhettem azokhoz, akiktől tanulhattam.)

- Szerinted mire kell figyelni egy kezdő tetoválónak a leginkább?

- Nem tudnám pontosan idézni, de Rilke valahogy így válaszolt egy kezdő író ilyen kérdésére: Ha úgy érzed hogy nem tudsz másképp élni, akkor csinálnod kell. Ha nem így érzed, akkor hagyd!
Sokféleképpen lehet ezt megközelíteni, de valójában egy dolog több oldaláról van itt szó. Amelyek egymást támogatják. Elméletileg...
Gyakorlatilag pedig, rajzolni mindenekfelett és minden mennyiségben. El kell jutni odáig hogy sikerélményt jelentsen a tetoválás, az pedig a háttérmunka nélkül szerintem lehetetlen. Fontos odafigyelni a részletekre. Valahogy esztétikusan kell megnyilvánulni… És ha ez elhívatottan történik, akkor ez a munka egyszerre lesz logikus szakmai kinyílás, és személyiség fejlődés is egyszerre. De lehet, hogy ez nem is ilyen bonyolult. Csinálni kell minden pillanatban, hogy a látásmód kifejlődjön… És ebben elengedhetetlen a mester segítsége.

- Ahogy tudom, szereted a színes tetoválásokat. Milyen stílusjegyekben szeretsz „operálni?” Általában színes dolgokat varrsz?

- Igen, én a színes tetoválásokat nagyon szeretem! Persze, nagyon szép egy finom black and grey is, azt is szeretem csinálni. De a színek nagyon izgalmasak. Az évek során úgy alakult ki, hogy a nagyobb szabadsággal kecsegtető munkákhoz, csak grafit skiccet csináltam. Így maguk a színek inspirálhatnak. Szinte egymást hívják a bőrre. Próbálom hagyni hadd szólítsanak meg ők, haha!
Formai értelemben a new-school, ami a legizgalmasabb számomra. Szeretem törni a fejem, hogy hogyan közvetíthetnek ezek a mókás formák valami történetet. A rajz szempontjából talán ez a legérdekesebb.
Másfelől, viszont a festményes stílus szabadsága, spontán volta a másik szerelmem. Szeretek minél kevesebb indigóval, és kontúrok nélkül tetoválni. Itt pedig szintén a színek hívják életre a mondanivalót.
Azt hiszem ebben annak is fontos szerepe van, hogy pár éve elkezdtem olajjal festeni, és hát ez kemény iskola… Sokat tanít a színek világáról, továbbá, azoknak egymáshoz való viszonyukról.

- Most mesélj a saját tetoválásaidról is!

- Hűha! Ugye 13 évesen megfogadtam, hogy body-suitom lesz, haha! Kezdtem egy ördögfejjel amit Perry Farrel tervezett, ez a bokámra került, ahogy akkor minden gördeszkásnak. 18 voltam. Utána Kormány Robi gyakorolt rajtam, és már egy nagyobb japánnal folytattuk. Majd miután elkezdtem tetoválni a Tanítóm csinált nekem két japán kart. De utána beleuntam a szigorúságba. és elkezdtünk spontán ötletek alapján dolgozni a bőrömön. Ebből nagyon érdekes tetkók születtek, hála Bölény Tominak és Ottlecz Gézunak. Később, amikor Pestre költöztem, elszabadult a pokol. Gézu a munkatársam is lett, így szinte folyamatosan készült rám valami. Nagy élmény volt a két kézfejem. Egyiket tőle, másikat Sárközi Zsoltitól kaptam ajándékba. Mindig nagy élmény volt tetováltatni és hát ez látszik is rajtam, azt hiszem. Fontos volt mindig a személyes viszony, hogy kivel… Így mindenkire nagy szeretettel gondolok.
Az utolsó rám készült minta, a feleségem portréja, amit Fredrik Reinel, svéd tetoválóművész barátom csinált.
De azért folyamatosan készülök, és most már szeretném befejezni az elkezdett dolgokat is…


- Jövőbeli tervek? Mi vár rád, mi van előtted?

- Hogy mi vár rám azt nem tudom, de az előjelek nagyon jók! 2hónapja családi jó barátommal megnyitottuk a TYUTYU TATTOO-t a Nagymező utcában. Már a megnyitón is érezhető volt, hogy a szerencsén és a barátok segítségén kívül a szakma, és a szakmabeli barátok is mellénk álltak. Hálásan fogadtuk, és igyekszünk is e szerint tovább működni.
Nagyon szeretnék még további emberekkel megismerkedni, és minél több fortélyt ellesni, hogy minél többet adhassak másoknak a munkámmal. Szeretnék jó hangulatban és jó társaságban dolgozni tovább. Bár ebből azt hiszem nem volt hiány eddig sem.
Szeretnék minél többet festeni és persze utazni is…
Azután mindezt jó lenne, majd családapaként is folytatni… de erről már nem engem kell kérdezned, hehe!

Márta Alex